KAFF

Holnaptól hétvégéig KAFF vagyis Kecskeméti Animációs Filmfesztivál.         

Délután kettőkor a Katona Józsefről elnevezett városi könyvtárban bemutatjuk a Sakkparti a szigeten című könyvet, ami úgy kapcsolódik az animációs fesztiválhoz, hogy ugyanarról szól, mint a négy évvel ezelőtti KAFF-on bemutatott filmem, a Sakk!, sőt a film DVD-je benne is van a könyvben, s a bemutató idején meg is vásárolható. (Amúgy nem könnyű ám beszerezni.)

Ha nem is tudjuk, ki a kém (sőt azt sem, van-e kém egyáltalán), arról azért van némi fogalmunk, ki válhat azzá, kiből lehet kém, és valljuk be, voltaképpen a villalakó forradalmárok mindegyikében, a múltjukban, a jellemükben, a vágyaikban ott szunnyad a kémmé válás lehetősége. Nem is nagyon bújtatva rejlik ott, vagy ha mégis, akkor ők maguk lennének az utolsók, akik észrevennék, akik ilyesmit fel tudnának tételezni önmagukról. Még hogy kémek?! Pedig mindnyájan megjárták a cári börtönöket, mindegyikükben megtöretett valami, átestek a levert forradalom utáni kétségbeesésen, ismerik a hitehagyottság érzését, a fölöslegessé válásét, mindennapi kenyerük a gyanakvás, az irigykedés, az áskálódás, megszokták az álnéven bujkálók vakond hétköznapjait, és már saját szavuk is van rá, a podpolje, a földalatti lét. Önálló nyelvet használnak, amelyen minden szó mást jelent, a kórház börtönt, a kirándulás száműzetést, a zsebkendő útlevelet. Hosszabb-rövidebb depressziós időszak mindőjük életét megkeserítette már, gyötri őket a honvágy, emészti a magány és furdalja a lelkiismeret: jól sáfárkodtak-e nyilvánvaló vagy annak vélt tehetségükkel. Mert mindegyikükben munkál még a nagyravágyás és feszül az öntudat. Azt hiszi mind, hogy többre hivatott, hogy változtatnia kell, hogy ez a vakvágányon futó élet nem lehet végleges. A volt-e kém kérdés alighanem úgy is föltehető, lesz-e kém a villában, a kémkutatás természetrajzához ugyanis szervesen hozzátartozhat a kémteremtés aktusa, az, hogy előbb-utóbb maga a kutatás generálja a kémet. Hogy addig-addig keresik, amíg valaki azzá válik. Nem nehéz elképzelni, hogy az egymást figyelő, egymásban potenciális besúgót látó egyedek közül valaki, aki véletlenül észrevesz valami szokatlant egy másik viselkedésében, valami olyat, amire nem talál kézenfekvő magyarázatot, suttogni kezd róla, bizalmatlanságot kelt iránta, hinni kezd a bűnösségében, aztán, csupa jó szándékból, hogy kevésbé éber társait is figyelmeztesse az illető ártalmasságára, már nemcsak gyűjti, kreálja is a bizonyítékokat ellene. És már kész is a kémügy. Ragozzuk-e tovább?