2016. március 19., szombat


Hullajts egy könnyű könnyet és
öltsd vállukra a feledés
láthatatlan varázs-palástját,
mályvát hímezz rá, pitypangot, zsályát
és búbánatkék katángcsokrot,
de tudd, hogy majd még találkoztok.



Köszönet mindnyájatoknak, akik ott voltatok velünk. 

2016. március 17., csütörtök

RINÓ REPETA


Jövő szombaton, március 26-án zár a Műcsarnok "Friss" című kiállítása. Előtte, 24.én, csütörtökön este 6-kor megismételjük a Rino-szeánszot azon kevesek kedvéért, akik esetleg még nem látták. Tudják, az 500 éve kimúlt orrszarvúra emlékezünk, aki … ami … amely, na mindjárt ideteszek néhány mondatot az előadásból, de előtte essék még szó McCurry-ról, aki miatt épp dőlnek a népek a Műcsarnokba, és ez talán a Friss kiállítás látogatottságán is meglátszik. McCurry ugyanis egy koencidenciális szerendipitás (!) Legalábbis nekem. Bresciában Chiara Padova galériájában (Galleria dell'Incisione a hivatalos neve), 2013 őszén volt egy szép kis kiállításom, pontosabban a galéria földszinti termeiben lógtak az én képeim, az emeleten pedig az övéi, Steve McCurry fotói. Az emeletre viszont csak úgy lehetett feljutni, ha az én egyik termemen is átmentek látogatók, vagyis az ő látogatói. Steve már akkor is világsztár volt, szóval sok nézőt köszönhetek neki. Alighanem ugyanez történik most a Műcsárdában. Azt momentán nem tudom, van-e rinós képe (elefántosok dögivel), de mindegy, most úgyis az én rinó-beharangozóm következik – hátha hozok vele csütörtökön néhány extra nézőt Steve-nek. 



Az Áldott, a Boldog, a Szent Rinocérosz. (…) Ha sokáig nézzük, ha megismerkedünk a részleteivel, a történetével, a sorsával, egyszerre észrevesszük benne a szimbolikust. Ez a nehézkes, döccenve mozduló, kihaló félben lévő teremtmény, igen, ez maga a fametszet, a grafika, a kézműves illusztráció, egyszóval a szakmánk. A kézi munka szép esetlenségében, az elrajzolásokban, a megcsúszó kés nyomában, a kitört vonalperemben, az elkent festékfoltban egy kicsit ott van Ő is, a grafikai műhelyek hátsó, homályosabb traktusában meghúzódó, villanyoltás után a prések közt otthonosan föl-le sétáló láthatatlan Szent Rinocérosz.



Szóval a rinó-repeta 24-én hatkor indul!

2016. március 8., kedd

RINO MEMO

A leghíresebb rinocérosz portréja. Előadás a Műcsarnokban március 10-én csütörtökön este 6-kor. A további részletek itt!


 

2016. március 6., vasárnap

CSAK JÁTÉK (FULFULDE VERS)


મરણોત્તર જીવન ની છબી (Maraṇōttara jīvana nī chabī) – gudzsarati nyelven körülbelül annyit tesz, hogy az örökkévalóság jelképe. Valószínűleg félreértés az a középkori magyarázat, hogy a szabályokat tilos rögzíteni, azért gyanítjuk ezt, mert a játék eredete bizonyosan azokba a korokba nyúlik vissza, amikor még nem is tudtak írni az emberek, sőt a Közel-Keleten olyan leletek is felbukkantak (sajnos háborúk sújtotta területekről lévén szó, meg is semmisültek), amely szerint a szó szorosabb értelmében vett emberi beszéd kialakulása előtti időkben is kellett már léteznie. A tamil இன்னும் இரண்டு சொல்ல (Iṉṉum iraṇṭu colla), vagyis „kettőnek mondd tovább” kifejezés arra utalhat, hogy a mestereknek két tanítványt kellett választaniuk, akiknek továbbadták a játékkal kapcsolatos legfontosabb információkat, akik aztán újragondolták és továbbfejlesztették azokat. Minthogy a szabályok kidolgozására egyetlen nemzedéknyi idő nem volt elegendő (sőt Diodario di Sori, a Leonardóval levelező szíriai deftedár szerint olykor egyetlen játszma befejezésére sem), ezért a tanítványok szerepe jócskán felértékelődött. A bibliai időkben az uralkodói útlevéllel közlekedő úgynevezett vándorjátékosok (ταξιδεύουν παίκτες = taxidévoun paíktes), akiket a turbánjukba tűzött pávatollas szélforgóról könnyű volt felismerni, egyre nagyobb területeket jártak be, így lehetséges, hogy egy Plinius kézirat középkori másolatának margóján talált nem kevesebb, mint 168 különböző elnevezés feltehetően mind ugyanarra a játékra vonatkozott. Első hallásra nem könnyű mit kezdeni a Borges által név nélkül idézett katalán kabbalistával, aki szerint éppen annyi szabály létezik, ahány játékos, noha közelebb kerülhetünk az elfogadásához, ha arra gondolunk, hogy a játék egyúttal a játékosok sorsának irányítója is, sőt tovább követve Borgest, azt is érteni véljük, hogy ugyanannak a játékosnak sem mindig ugyanazt jelenti a játék, hanem (természetesen Herakleitosz folyójára hivatkozik) minden egyes lépés a táblán – illetve azok értelmezése, újragondolása vagy felidézése – egyúttal megváltoztatja magát a játszót.

E néhány mondatot kezdetleges magyarázatként állítottam össze, egy ismeretlen kameruni költő fulfulde nyelven írt és google nyersfordítás alapján magyarított kissé melankolikus verse elé (a fulfulde költők mindig anonimek és mindig melankolikusak), amely versben metaforikusan idézi meg a mankala nevű (Afrikában egyébként wari, ba-awa, baré, gabata, a Közel-Keleten kalaha, a Távol-Keleten pallanguli és Közép-Amerikába awari néven is ismert, és természetesen Sütheö Laci és Lakat Csaba által is forgalmazott) táblás játékot.


Ültél talán e tábla mellett egy másik életedbe’ már,
Szemedbe szúrt a naplemente, vörös virág a nyár falán,
a nyár falán lobogó repkény, elhamvadó sirálysikoly,
játékos voltál, vagy talán a játék maga, nagy, komoly,
kőből faragott, fába metszett labirintus, vagy nem tudom,
az idő térré változik egy galaktikus luftballon
felszínén, úgy, hogy sose tudd, merre is haladsz voltaképp,
s ha hinnéd győztesnek magad, az lesz a végső vereség. 
A szabályokról nincs fogalmad, csak lépned kell, ha rád kerül
a sor és folyton más ül szemben, ellenük játszol egyedül.
Éjnek évadja, kockacsont, elefántagyar, bőrpohár,
hat kavics mindegyik gödörben, s a cél a kútban a halál.
Egy életen át tart a parti, ősapád kezdte, unokák
játsszák tovább, hogy kifürkésszék egy főisten akaratát.
Alquerke, senet, vani, jaszír, tabut és mankala,
Útvesztőik során soha nem találsz többé már haza.
Elefántagyar, kockacsont, éjek évszaka, kőpohár,
minden gödörben hat kavics, s a kútban ott vár a halál.
A rettenetes kalifa egy zacskó kölest szór eléd,
s egy elfelejtett nyelv betűin egyensúlyoz a beszéd,
mindegyik bábu fekete, csupán árnyékuk feketébb,
hiába fordulsz vissza, úgyis a jövőt látod meg elébb.
Agyar, tülök és juhboka, éjek évadja, csontpohár,
hat kő lapul minden gödörben, s a kútban guggol a halál.
Mi volt a tét, a játszma tétje? Nem emlékszel, azt sem tudod,
Hogy játszottál-e tényleg akkor, vagy mindezt csupán álmodod.
Szívedbe szúr a naplemente, piros repkény a nyár falán,
Ülsz majd a táblára meredve egy másik életben talán,
Másik élet másik éje, agyar, csontkocka, kőpohár,
Hat kavics lesz minden gödörben, s a kútban, tudod, a halál.   

(Elhangzott Sütheö László és Lakat Csaba játék-kiállításának megnyitóján a Kiss Áron Játéktársaság Galériájában.)







Mi van a képen? A megfejtés a versben van!