Ha esetleg valaki lemaradt volna, idemásolom azt a szakaszt, amelyiket ma a Vörösmarty téren, a beszélgetés végén fölolvastam.
Lenin nem aludt jól. Nem segített a „nagyfohász” (lefekvés előtti ötven földig hajlásból álló tornagyakorlatát a Péter-Pál-erőd smasszerei vallásos ájtatoskodásnak hitték) és nem hatott a purgatívum sem, a nyirkos lepedő kígyóvá tekeredett alatta. Sokáig égette a petróleumlámpát (a szigeten nem volt még villany, állítólag ennek tudható be, hogy akkoriban csak kék szemű emberek éltek Caprin), és beleolvasott az éjjeliszekrényen hagyott könyvek egyikébe, ami igencsak felbosszantotta. Zavarta a lárma is, a Krupp-kertből átszűrődő zongorázás meg a nyúlós tengeri nóta. Úgy látszik, még nem halt ki a szokás, hogy este az urukat váró halászfeleségek kiülnek dalolni a partra, viszi a víz a hangot, röpíti messzire, s ha valaki felismeri, folytatja a következő strófával. Goethe még meghatódott tőle, de Lenint ingerelte. Legfőképpen persze a kutya. Egy láncra kötött házőrző lakott az alsó kertben, kis loncsos kotorék, de egész éjjel nyüszített. Talán a telihold tette, vagy a filmvetítés miatti csődület, ami sokáig nem oszlott el. Kis csoportokra szakadva vagy a park nagy hintáin himbálózva tárgyalták az emberek a Vonatrablást. Az emigránsok megszokták az éjszakai ugatást, rá se hederítettek, Lenint azonban felbőszítette. Padlósöprő fehér hálóingben, hálóharisnyában kibotorkált a terasz végébe, négykézlábra ereszkedett és leugatott a nyüszítő keveréknek, amiből persze vad feleselés lett, amibe ráadásul a környék kutyái is bekapcsolódtak. Hosszú vonyítás és szaggatott csaholás váltogatta egymást vagy félórán keresztül. Ha ugathatott, általában megnyugodott. Krupszkaja írja le Visszaemlékezések Leninre című könyvében, mennyire kellettek férjének ezek az ugatások. 1904-ben Svájcban, a Breti-tó mellett nyaraltak, a tóparti villákat orosz emigránsok bérelték, és esténként, amikor hazabicikliztek valamelyiküktől, akkor is, talán hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, hosszasan hergelte a megláncolt házőrzőt. Olyankor Iljics egészen felvidult – emlékezik a feleség.
Lenin nem aludt jól. Nem segített a „nagyfohász” (lefekvés előtti ötven földig hajlásból álló tornagyakorlatát a Péter-Pál-erőd smasszerei vallásos ájtatoskodásnak hitték) és nem hatott a purgatívum sem, a nyirkos lepedő kígyóvá tekeredett alatta. Sokáig égette a petróleumlámpát (a szigeten nem volt még villany, állítólag ennek tudható be, hogy akkoriban csak kék szemű emberek éltek Caprin), és beleolvasott az éjjeliszekrényen hagyott könyvek egyikébe, ami igencsak felbosszantotta. Zavarta a lárma is, a Krupp-kertből átszűrődő zongorázás meg a nyúlós tengeri nóta. Úgy látszik, még nem halt ki a szokás, hogy este az urukat váró halászfeleségek kiülnek dalolni a partra, viszi a víz a hangot, röpíti messzire, s ha valaki felismeri, folytatja a következő strófával. Goethe még meghatódott tőle, de Lenint ingerelte. Legfőképpen persze a kutya. Egy láncra kötött házőrző lakott az alsó kertben, kis loncsos kotorék, de egész éjjel nyüszített. Talán a telihold tette, vagy a filmvetítés miatti csődület, ami sokáig nem oszlott el. Kis csoportokra szakadva vagy a park nagy hintáin himbálózva tárgyalták az emberek a Vonatrablást. Az emigránsok megszokták az éjszakai ugatást, rá se hederítettek, Lenint azonban felbőszítette. Padlósöprő fehér hálóingben, hálóharisnyában kibotorkált a terasz végébe, négykézlábra ereszkedett és leugatott a nyüszítő keveréknek, amiből persze vad feleselés lett, amibe ráadásul a környék kutyái is bekapcsolódtak. Hosszú vonyítás és szaggatott csaholás váltogatta egymást vagy félórán keresztül. Ha ugathatott, általában megnyugodott. Krupszkaja írja le Visszaemlékezések Leninre című könyvében, mennyire kellettek férjének ezek az ugatások. 1904-ben Svájcban, a Breti-tó mellett nyaraltak, a tóparti villákat orosz emigránsok bérelték, és esténként, amikor hazabicikliztek valamelyiküktől, akkor is, talán hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, hosszasan hergelte a megláncolt házőrzőt. Olyankor Iljics egészen felvidult – emlékezik a feleség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése