2020. május 22., péntek

GALÉRIA KVÍZ... EPILÓGUS


Na ez volt a legkomplikáltabb, az összeszámolás, de remélem azért sikerült. Nehezítette a dolgot, hogy e-mailen, facebook-üzenetben és blog-message-ben egyaránt jöttek a válaszok. Ha azokat nem számítom, akik csak egy-egy megfejtést küldtek, akkor épp húszan szálltak be a versenybe, közülük kilencen voltak, akik mind a negyven feladványra válaszoltak. Olyan, aki mindegyik múzeumot felismerte volna, nem akadt, viszont hárman is voltak, akiknek a 40-ből 39 sikerült. Így a képzeletbeli dobogó első fokára hárman állhatnak föl. A második helyezett 38-szor tippelt jól. Úgy alakult, hogy holtverseny alakult ki a harmadik helyen is, mert ketten vannak, akiknek 36 helyes válaszuk van. Ők hatan lesznek a jutalmazottak.
Első helyezett: Dévényi Nóra, Gabányi Erika és Molnár Imre.
Második helyezett: Katona Lucia.
Harmadik helyezett: Gerő Károly és Mátrai István.
Az olyan válaszokat, amelyek nem a múzeum hivatalos vagy közhasznú nevét írták, de azért elég egyértelműen utaltak rá, elfogadtam. (Például a 8. feladványra adott jó válasz a római San Silvestro lenne, de sokan a Santi Quattro Coronatit írták, amivel tényleg szinte összeér. A 35-ös feladványnak az esseni Red Dot Design Múzeumot választottam, ami kétségtelenül a Zollverein bányakomplexum területén létrehozott Ruhr Múzeum része, ezért itt sem akadékoskodtam.) Olyan feladvány, amelyet senki nem talált ki, nem volt, meglepő módon egy általam könnyűnek gondolt „múzeum” azonban többeken kifogott. A huszonharmadik kvíz megfejtése az egykori kecskeméti zsinagógában berendezett Tudomány és Művészetek háza volt, amelyben állandó kiállításként 15 Michelangelo-szobor eredeti méretű és kiváló minőségű másolata tekinthető meg. Arra persze sokan rájöttek, hogy az anekdota Tolnay Károlyról, a firenzei Casa Buonarotti egykori direktoráról szól – annyi volt feladványban a furfang, hogy az egyébként Kölnben készült másolatok Tolnay közvetítésével kerültek Magyarországra, s ezért a hálás kecskemétiek a Michelangelo másolatok tövében egy Tolnay-emléksarkot is berendeztek, sőt egy Tolnay-szobrot is fölállítottak. Nyilván azért hittem könnyűnek a feladványt, mert Kecskemétről származom, ami a versenyzők többségének sajnos nem adatott meg. 
Ha már Tolnaynál tartok, ideírom azokat a hírességeket, akiket szintén név nélkül emlegettem, hogy egy-egy feladvány megfejtését bonyolítsam. Dosztojevszkijt egy bázeli, Borgest egy genfi, Szentkuthyt egy bécsi múzeum kapcsán hoztam szóba, Max Ernstről egy velencei, Pessoáról egy Lisszabon melletti helyszín kapcsán írtam, Baránszky László a MOMA, Rilke a párizsi Rodin múzeum, Jacques Chirac a szintén párizsi Branly ürügyén került elő. A Villa Pisani útvesztőjét pedig azért bátorkodtam megemlíteni, mert az Utisz útjai című filmben oly hosszasan kerestem a kijáratát.
Bizonyára emlékeznek/emlékeztek, hogy az egyik kiállítóhely (ami a huszadik forduló feladványa volt) jutalmat ígért a győzteseknek. A legjobb négy megfejtő számára két-két tiszteletjegyet ajánlottak fel, továbbá azt, hogy meg fogják ajándékozni őket legújabb, egyelőre csak virtuálisan megnyitott, de hamarosan valóságosan is megnyíló kiállításuknak reprezentatív katalógusával. Mivel ezt az intézményt minden versenyző eltalálta, nem kell tovább titkolózni, a Műcsarnokot illeti a köszönet. Az első négy helyezettet privátban összekapcsolom a Műcsarnok illetékesével, a részleteket megbeszélése végett. Ha a járvány lecseng és újra megnyílnak az ilyesmire szakosodott intézmények, azt tervezem, hogy könyvbemutatót rendezhetek valahol a Pótszarv című novelláskötetem ürügyén. Ott szeretném átadni saját jutalmaimat a hat dobogósnak, ami egy-egy dedikált Pótszarv és egy-egy grafika lesz. Hogy hol és mikor… ahhoz továbbra is az Utisz Blog olvasójának kell maradni, ott tervezem ugyanis közzétenni az időpontot. 
Köszönöm mindnyájuknak/mindnyájatoknak a játékot!
Ja, majd elfelejtettem: itt vannak azért a helyes válaszok is:
I. Milano, Brera
II. Barcelona, Joan Miro Múzeum
III. Berlin, Gemäldegalerie
IV. Szentpétervár, Ermitázs
V. London, Tate Britain
VI. Paris, Louvre
VII. Peking, Kínai Nemzeti Múzeum
VIII. Roma, Oratorio San Silvestro
IX. London, National Gallery
X. Melbourne, National Gallery of Victoria
XI. Istambul, Modern Művészeti Múzeum
XII. Budapest, Nemzeti Galéria
XIII. Hága, Escher in Het Paleis
XIV- Nápoly, Museo Archeologico Nazionale
XV. Nyizsnij Novgorod, Állami Művészeti Múzeum
XVI. Roma, Villa Farnesiana
XVII. Teherán, Iráni Nemzeti Múzeum
XVIII. Tallinn, Szent Miklós Templom
XIX. Bojana, Bolgár Nemzeti Történeti Múzeum Todor Zsivkov egykori palotájában
XX. Budapest, Műcsarnok
XXI. Hága, Mauritshuis
XXII. Hága, Gemeentemuseum (újabban Kunstmuseum a hivatalos neve)
XXIII. Kecskemét, Tudomány és Művészetek háza
XXIV. Velence, Peggy Guggenheim Collection
XXV. Basel, Kunstmuseum
XXVI. New York, Metropolitan Museum
XXVII. Párizs, Rodin Múzeum
XXVIII. New York, MOMA
XXIX. Uljanovszk, Plastov Múzeum
XXX. Sintra, Palacio de Queluz
XXXI. Moszkva, Tretyakov Modern
XXXII: Genf, Musée d'Art et d'Histoire
XXXIII. Bécs, Kunsthistorisches Museum
XXXIV. Amsterdam, Rijksmuseum
XXXV. Essen, Red Dot Design Museum
XXXVI. Berlin, Alte Nationalgalerie
XXXVII. Moszkva, Tretyakov Galéria
XXXVIII. Párizs, Musée du quai Branly
XXXIX. Moszkva, Puskin Múzeum
XL. Strá, Villa Pisani

2020. május 13., szerda

GALÉRIA KVÍZ...

Végéhez közeledik az Utisz Blogon a NAGY MÚZEUMKVÍZ! Még mindig nem késő bekapcsolódni a játékba. Elegendő visszapörgetni negyven napot itt a blogon (www.utisz-utisz-blogspot.com), megírni a negyven múzeum nevét és máris vihető a főnyeremény. A válaszokat az utisz @t-online címre írják/írjátok meg. A határidő legyen, mondjuk május 21-én, csütörtökön, Albrecht Dürer és a vámos Rousseau születésnapján (ha jól emlékszem, mindkettejüktől volt kép a kvízben). Az alábbi képek olyan múzeumokban készültek, amelyek sajnos - ars longa, vita brevis - kimaradtak a versenyből.




2020. május 12., kedd

GALÉRIA KVÍZ XL


Bevallom, nem kis fejtörést okozott, milyen helyszínt válasszak ki utolsónak. Végül nem tudtam ellenállni a labirintusok és a kertek iránti vonzalmamnak, ráadásul van is némi közöm hozzájuk, talán a megfejtők közt lesz, aki tudni fogja, micsoda. Könnyítésül idejegyzem – de talán inkább nehezítés lesz – egyebek közt arról nevezetes az épület, hogy egykoron két hírhedett diktátor itt tartotta első randevúját, aminek az volt a haszna, hogy az alkalomra felújították az épületet. Nem sürgetek hasonló találkozókat, de valami ürügy mégiscsak kéne, hogy a puszpángmoly által megtámadott gyönyörű sövénylabirintust nekiálljanak megmenteni valahogy. Attól tartok, az én anamorfózisaim, amelyeket a helyszín ihletett (idemásolom őket), aligha alkalmasak ilyesmire. 
Ahogyan tudják/tudjátok a karanténhoz illőn negyvennaposra terveztem a játékot, így tehát ez az utolsó feladvány. Hamarosan eredményt kell hirdetnem. Néhány napos szünet után fogom csak megtenni, hogy a lustább versenyzők is megírhassák megfejtéseiket és én, a főlusta is összeszámlálhassam a jó válaszokat. Annyit már most elárulhatok, nem lesz könnyű dolgom.

2020. május 11., hétfő

GALÉRIA KVÍZ XXXIX.

Nem minden múzeumban járja egyformán át a látogató lelkét az emelkedettség magasztos érzete. Főleg ha a szépség tágabb, görögös értelmű fogalma is eszébe ötlik, ami a formák, arányok, színek mellett a szép szokásokra, gondolatokra, törvényekre, sőt jellemekre is kiterjed. Na persze a művek nem hibáztathatók, hogy is lehetnének azok? Ez a múzeum eredetileg másolat-szobrok kiállítására jött létre, aztán a konfiskált magángyűjtemények kerültek ide, később a hadizsákmány-festményeket akasztgatták a falakra, és stószolták össze a raktárak polcain. Egy csepp amnézia és kezdődhet a gyönyörködés. De hol is járunk?