2015. június 20., szombat

HM...


Azért ez a kerítés dolog nem túl elegáns. Van, akinek a kifejezés - magyaros vendégszeretet - még jelent valamit, és akad, aki talán a Családi kört is tudja idézni: „Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen, / Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”, de olyanok is lehetnek, akik számon tartják, hogy a magyar történelem mindig is a nagy emigrációk és immigrációk története volt. Nem akarok a népvándorlás koráig visszamenni, de a kereszténység felvétele érdekében nyugatról behívott papok, szerzetesek, lovagok és parasztok, meg a keletről olykor beengedett, olykor visszavert, gyakran legyőzött, ám mégis letelepített besenyők igencsak hozzátettek ahhoz a képlethez, amit valaha országnak kezdtek nevezni. Aztán jöttek a szászok, a jászok a kunok akiknek a hiányát (mert a befogadás után rögtön el is üldözte őket a felsőbbrendűségét éppen demonstrálni kezdő „nemzeti oldal”), igencsak megéreztük a tatárjárás idején. IV. Béla bölcsességét a hospesek behívásával szokták igazolni, országmentőnek is tekinthető a gesztus, hiszen kihalt területekbe kellett újra életet vinni: jöttek újra a kunok, a morvák, a cipszerek, a románok, akiknek egy része be is olvadt a magyarságba. A török elöl menekülve aztán görögök, zsidók, örmények, szerbek, bosnyákok menekültek Magyarországra. Amikor vége lett a hódoltságnak, hatalmas kihalt területeket kellett újra feltölteni, az új jövevények leginkább svábok voltak. Természetesen Magyarországról is elmenekültek sokan, volt aki életét féltve, volt aki a jobb élet reményével. Két nagy politikai emigrációról, Rákócziéról és Kossuthéról minden tankönyv tud, a történelem alatt zajló folyamatokról azonban kevés szó esik. Magam legtöbbet a 20. század elején zajló nagy kivándorlási hullámmal foglalkoztam, azzal, amelyben „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”. Ah, Amerika! (1984) címmel animációs filmet rendeztem, és Dániel Ferenc barátommal könyvet szerkesztettem a felkutatott dokumentumok alapján. Aztán elmentek 1919, 1945, 1956 emigránsai, és jöttek, amíg jöhettek Trianon immigránsai is. A világ többnyire ismerte és tiszteletben tartotta a külföldre menekülők szándékát, nem firtatták a kiűzöttek és a maguktól távozó magyarok közötti különbséget, hogy életüket védve menekültek, vagy csak az otthoni hatalom keretei között való életet utasították el; és sokáig a betelepülők iránt is erősebb volt a rokonszenv, mint a féltékeny indulat. És most itt ez a kerítés. Négy méter magas. A vasfüggöny és a berlini fal lebontásának 25. évfordulójára időzítve. Hm.

1 megjegyzés:

István Orosz írta...

Gondoljatok a madarakra:
húzzátok sokkal magasabbra,
s ahol ürgék és pockok élnek,
a föld alatt se érjen véget,
nehogy átrágja magát rajta
valami elszánt vakond fajta.
Az alját öntsétek lerombol-
hatalan, tömör vasbetonból,
és a szögesdrótba persze
legyen az áram bevezetve.
Mindkét oldalán ki kell vágni
minden fát és bokrot, bárki
akarna hozzá odamenni,
észre lehessen rögtön venni.
Fehér homok vagy fehér murva
legyen két sávba leszórva
s fölgereblyézve minden reggel,
hogy látszódjék, ha vad vagy ember
rálépett, bár a térfigyelő
kamerák anyagát is elő
lehet venni: száz évig remek
nívón őrzik meg a komputerek.