2023. augusztus 24., csütörtök

A SIRÁLYBŐR CIPŐ


Szőcs Géza verseskönyve 1989-ben jelent meg a Magvetőnél. Noha csak a második Magyarországon kiadott kötete volt, mégis szinte mindenki ismerte már – ki költőként, ki forradalmárként, ki mindkettőként. Azonnal megvettem, amiben azért szerepet játszott a borítón díszlő gyönyörű Kovács Tamás grafika is, az Úton – bálba című rézkarc. Személyesen még nem ismertem Gézát, így könnyen azonosítottam a kép pillangószárnyakon repülő elegáns cilinderes figurájával, s mögötte a tájat a fenséges erélyi hegyekkel.

Nem sokkal később ismerkedtünk meg, úgy emlékszem, Borda Lajos antikváriumában, ahol a Bolondok hajója illusztrátoraként lettem bemutatva neki, és sokáig annak is tekintett, grafikusnak, s olykor használt is ebbéli minőségemben, például a Carbonaro éjszakái című könyve rajzolójaként. Akkor módosulhatott a képlet, amikor Körzővel rajzolt víz című könyvem megjelent, azt írta ugyanis róla, nem nekem, hanem nyilvánosan, hogy szégyenszemre mások is olvashassák, ez az évezred legjobb verseskötete – pedig már nyolc év eltelt az évezredből. Úgy hihette, hogy ha verseket írok, talán olvasok is, és megajándékozott új könyveivel, s a régiekkel is. A Sirálybőr cipő dedikációja szerint 2012-ben meglátogatott Budakeszin.  Pontosabb dátumot nem írt, talán a soproni kiállításom kapcsán járt nálunk, amelyet ő nyitott meg  szeptember 1-én. Megható történet, ide szerkesztem, hogy késleltessem a főtéma kibontását kicsit. A tárlat a Festőteremben volt, az egyetemi évnyitó záróakkordjának tervezték, vagyis sok nép összegyűlt, tanárok, dékánok, rektorok, és jó néhány diák. Géza 6 órakor még nem volt sehol. Kisvártatva fölhívtam: Mi van? Kiment a fejéből, hogy Sopronban kell lennie, ráadásul épp akkor jött meg valami hosszú útról, Erdélyből talán, a sofőrje nem vállalja, hogy továbbviszi, de ne aggódjak, csak próbáljam együtt tartani az összegyűlteket, ő azért jön. Piliscsabáról. Mit mondjak, Emerson Fittipaldi elbújna szégyenében. Azt a távot nem tette meg gyorsabban senki még. A társaság sem széledt szét nagyon. Fejből beszélt, de aztán megírta, igaz, a címe ez lett: Orosz István Szombathelyen.

De jöjjön A Sirálybőr cipő. Mint írtam, már megvolt nekem, ő meg jött a dedikált példánnyal: „A Sirálybőr cipő, annak is a látható oldala, Orosz Pistáék figyelmébe ajánlja szeretettel a szerző.” Ennyi. Föltettem a többi Szőcs közé, a másikat, a dedikálatlant meg később elajándékoztam. Talán. Már nem tudom. Készülvén a füredi találkozásra levettem néhány könyvét, köztük ezt is. Lapozgattam, s egy cédula hullt belőle ki. Egy irkalap lehet, talán román, itthonról nekem nem ismerős. 2 sor latin és 5 sor magyar költemény. Úgy képzelem, tollpróbák a tervezett, de elmaradt hosszabb dedikációhoz. Idemásolom.

Qualem Pellaeo fidum cum rege sodalem

pinxit Apelleae gratia mira manus

Képeden álljon a világ roppant tere köztünk,

Mégis szomszédok, egymás közelébe vagyunk.

Más-e vajon festmény arcunk, és más a valódi?

Képmásod a tükör hívebben vissza nem adja,

Sem kristály patakok hártyaszerű üvege.

A két latin sor Janus Pannonius Andrea Mantegnát ünneplő versének eleje Kálnoky László fordításában:

Mint ahogy Apellés csodaszép képén a királlyal

Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát…

A magyar sorok is ugyanebből a versből valók, annyit változtatott Géza a Kálnoky fordításon, hogy azt írta: mégis szomszédok, egymás közelébe vagyunk, amivel nyilván Piliscsaba és Budakeszi közelségére utalt, amit egyébként szóban is megtett sokszor. 

 Szőcs Géza éppen hetvenéves lenne.