(Illetlenség idegen computerekben kutakodni, de mégiscsak érdemes. A fenti szöveg egy kiállítás elveszettnek hitt bevezetője 2006-ból. Guy d’Obonner "jegyzi". )Bólintok majd, ha rámköszönsz,
holott nem én leszek,
aki majd akkor szembejön,
csak emlékeztetek
valakire, …
….. ahogy te is
mon semblable, — mon frère,
hasonlítasz arra, ki épp’
versem olvasta el.
A mottóként választott versben Baudelaire-t idézi Orosz István: mon semblable, — mon frère: képmásom, bús fivérem – a Romlás virágainak Előhangjából kölcsönzött szavakkal szólítja meg a szembejövő olvasót. Bonyolítja némileg a képletet, hogy mindketten, az író és az olvasó is csupán emlékeztetnek önmagukra, egymásnak viszont a vendégszavak értelmében pontos hasonmásai, ha tetszik, tükörképek. Orosz munkáiban – most már a képzőművészeti dolgaira is gondolok – korántsem meglepő az a tükör szerep, amelyet a nézőnek, illetve saját magának szán. Többször megfogalmazta, hogy a műalkotás két oldalán álló személyt, az alkotót és a nézőt azonos jelmezben látja, egyforma súlyúnak képzeli őket a mérlegként interpretált mű két oldalán. Szívesen idézi az Arnolfini házaspár tükre fölötti feliratot: Johannes de Eyck fuit hic, amely szöveget a tárggyal együtt összeolvasva így fordítja le: Jan van Eyck volt itt a tükör; és szívesen próbálkozik olyan rég elfelejtett médiumok megújításával, mint például a tükrös anamorfózisok, amelyek a megkettőződéssel érnek el hatást. Hogy a sokszor parafrazált példaképek, Velazquez, Niceron, Arcimboldo, Magritte, Escher asztaltársaságában helyet kapjon, egy posztmodern gesztussal Orosz önmagát is megduplázza: időnként a Küklopeiából kölcsönzött álnéven Utiszként szignálja műveit. A legravaszabb görög, Odüsszeusz is álnévként használta a szót, amelynek jelentése Senkise, s mint tudjuk az a névcsere akkor Polifémosz küklopsz szeme világába került. A szemkiszúrás, vagy szem becsapás Orosz-Utisz munkáiban is kísért, még ha metaforikusan is. Trompe’loeil mondják elegáns művészettörténeti szakkifejezéssel azokra a képekre, amelyekben az illúzió vezeti a tekintetet. Orosz gyakran él ilyen fortélyokkal, ám pontosan érzi a veszélyét is e megtévesztő eljárásoknak. Néhány éve egy külföldi előadásán így fogalmazott: remélem világos a szándékom, egy magyar művész törekvése valamelyik századfordulóról, aki csak azért nem mond igazat, hogy végre rajtakapják. Őszinteség és képmutatás egyszerre - a bevezetőben idézett Baudelaire sor így kezdődik: hypocrite lecteur - álszent olvasó. És elszánt néző – fűzhetnénk hozzá, hiszen a világ, amelyet Orosz István felmutat, önálló szabályok szerint működik, törvényeit, melyek értelmét a konvenciók minduntalan megkérdőjelezik, bizony tanulni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése