Nyílik
a pitypang, megírom. A klasszikussá lett blődli jut eszembe, ahogy nekifogok ennek a jegyzetnek. Másképpen: van mindenben valami jó. De először inkább a
rosszról írok. Néhány elszánt
értelmiségi győzköd egy álszent
hivatalnokot (tiszte szerint elnöki főtanácsadót), ne állíttasson föl egy
szobrot, amely dilettáns, sértő, túlméretezett, ikonográfiailag zavaros és
csúf. Azért választok öt kifogást a sok közül, mert öt méltatlankodó kontrázza
a szoborvédő érveit. Vagy kontrázná, ha szóhoz jutna. Az illető (mellesleg maga
a pitypangos férfiú) bírja szóval, a sértések leperegnek róla. A konklúzió: a
szobor jó szándékához kétség sem fér, meglesz; apró eredmény: talán nem
azonnal. Miután távozik, jön az ígért jó: vendéglátónk megajándékoz egy könyvével,
ami azóta mindennapi olvasmányom lett. Úgy ír, oly tisztán és okosan, ahogy a nap
jár az égen. Mégsem őt idézem, hanem egy általa citált sort másolok ide. Nem illeti dicséret a művészt azért, hogy
milyen szándékkal alkotta meg művét, csupán az számít, milyen a mű, amelyet
alkotott. A szerző nevét talán leírhatom, az még nem sérti a konspirációt:
Aquinói Szent Tamás.
2 megjegyzés:
Kedves István, neked személyesen, aki ráadásul az MMAtagja is vagy ( nem képzőmávészként, hanem irodalmárként!!!!!!), mi a véleményed a szoborról?
A mondanivalójáról, a kivitelezéséről és a felállítás módjáról?
Régi tisztelőd,
Gyárfás Péter
Kedves Péter, azt hiszem, az általad (igaz, némi spéttel) fölfedezett írásból kikövetkeztethető, hogy szerzője egyáltalán nem tartozik a rajongók közé.
Megjegyzés küldése