UCCLE

- Ilyen nevű nem lakik itt.

- Persze, tudom, csak azt szerettem volna kérdezni, itt lakott-e egyáltalán?

- Mondja még egyszer!

- Escher. Maurits Cornelis Escher.

- Nem ismertem.

- A harmincas években élt ebben a házban. A családjával lakott itt.

- Hogy mikor?

- A világháború előtt, itt az Avenue de Saturne 13 szám alatt. Egy holland grafikus. Egy nagy művész.

- Mi akkor még nem laktunk itt. Nem is éltünk, kérem. Nem hallottunk a maga művészéről.

Mit mondjak, nem dobott föl, amikor megtudtam, hogy félórát fogok buszozni, hogy eleget tehessek állampolgári kötelességemnek. Uccle, így hívják azt a déli kertvárost, ahol a nagykövetség áll. Ide kell kijutni azoknak a magyaroknak, akik Belgiumban időznek, de azért a szívükön viselik a távoli kis haza sorsát is. Aztán beugrott, hogy honnan ismerős ez az Uccle. Hiszen már emlegettem is az utisz-blogon.  Az országgyűlési választások vasárnapja épp megfelelő, hogy megnézzem kedvenc képzőművészem lakhelyét. Két légy egy csapásra. Kibogarászom a térképen: csak a szomszéd, kissé fellengzősen avenue-nak nevezett utcácskába kell átsétálnom. Elegáns, nagypolgári villanegyed, talán épp az Escherékének vélt ház van a leginkább lepukkanva. A kétszintes épület málladozó vakolatú egyik fele. A másik oldalt nemrég kipofozhatták, az egykori szimmetria megszűnt. Találtam valahol egy nagyon rossz minőségű képet, amin ráadásul a kert felől látszik a ház. Escher két rosszcsont fia épp kimászik az emeleti ablakon. Mivel a kertbe nem jutottam be, képtelenség azonosítani, hogy ugyanerről az épületről van-e szó. A fenti, kaputelefonos beszélgetés után fotózgatni kezdek, kisvártatva egy ifjú hölgy is előkerül. Ő sem hallott még Escherről, egy kicsit mintha bosszantaná is, hogy híres művésznek titulálom, aztán elnéző mosollyal hozzáteszi, hogy fényképezgessek csak nyugodtan, elvégre az utca közterület. Meg amúgy is: itt szabadság van.