A ma húsz éve meghalt Bodor Ferenc írása.
Annak idején Abahidán élt egy fiatal, begyes özvegyasszony, Mária. Neki udvarolt Károly a magánzó, a Bálint utca négy ából. Ezután az úgy volt, hogy Mária nagy haspók volt. Károly finomabbnál finomabb ételeket hozott a nőnek, aki ennek a fejében ágyába fogadta, és örömökben részesítette. Károly hozott sülteket, fánkot, minyont.
- Te, Károly hozzál már nekem eccer galambot. Friss jércét – így szólt az özvegy a dialóg kezdetén.
- Jó.
- Ugyanis addig, míg nem eszünk galamblevest, nincs hencepence.
- Hozom szívem, hozom.
Aztán egy hét múlva halkan kopogtak Mária ajtaján. – Ki van kinn? – Én, Károly. – Galamb van? – Van. Kettő is. – Bújj be. Károly bebújt. – Galamblevest eszünk – mondta Mária. – Jó.
Rotyogott a tűzhely. Aztán feltálalta. Leültek, szürcsöltek. – Jujj, kapott a fogához Mária. – Maga söréttel lőtte ezeket, ráharaptam egyre.
- Én? Dehogy – tiltakozott Károly. – Mutassa!
- Itt van.
Egy kapszula volt.
Kibontották.
Egy cédula volt benne, amin ez állt: Balszárny hatkor támad. Tomori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése