A PERSPEKTÍVÁK FOLYOSÓJÁN

hommage à Babits Mihály

A perspektívák folyosóján

végig süvít a fény, a fény,

zuhog az oszlopok során,

hol árnyra lelni nincs remény,

ömlik, dől, árad és szakad,

hol mélységes, hol meg sekély

örvénye megkap, elragad,

előz, követ, űz, idomul,

úgy érzed, belőled fakad,

minden távlattan felborul,

egy szabálytalan messzi város

pulzál a hőben valahol;

ívek, kövek, balusztrádos

korlátok és párkányzatok;

minden törvény oly talányos,

és minden szóban új titok;

mint mágnespatkó reszelék

rendeződik a pólusok

mentén a táj, két nagy kerék

tündököl fönn, a nap, a hold;

maghasadás, ahogy az ég

minden színt egyszerre kiolt,

s csak optikai cselvetés

a most mögött a lesz s a volt,

mert idő nincs, a teremtés

előtti  pillanat lehet,

a sík fölött még egy kevés

por vagy füst vagy hamu lebeg;

origó, mondják, vagy talán

enyészpont: táguló terek

összeláncolt  oszlopsorán

száguld, süvölt a fény, a fény

a perspektívák folyosóján…

(s megint elölről)