2014. április 26., szombat

PITYPANG

Nyílik a pitypang, megírom. A klasszikussá lett blődli jut eszembe, ahogy nekifogok ennek a jegyzetnek. Másképpen: van mindenben valami jó. De először inkább a rosszról írok. Néhány elszánt értelmiségi győzköd egy álszent hivatalnokot (tiszte szerint elnöki főtanácsadót), ne állíttasson föl egy szobrot, amely dilettáns, sértő, túlméretezett, ikonográfiailag zavaros és csúf. Azért választok öt kifogást a sok közül, mert öt méltatlankodó kontrázza a szoborvédő érveit. Vagy kontrázná, ha szóhoz jutna. Az illető (mellesleg maga a pitypangos férfiú) bírja szóval, a sértések leperegnek róla. A konklúzió: a szobor jó szándékához kétség sem fér, meglesz; apró eredmény: talán nem azonnal. Miután távozik, jön az ígért jó: vendéglátónk megajándékoz egy könyvével, ami azóta mindennapi olvasmányom lett. Úgy ír, oly tisztán és okosan, ahogy a nap jár az égen. Mégsem őt idézem, hanem egy általa citált sort másolok ide. Nem illeti dicséret a művészt azért, hogy milyen szándékkal alkotta meg művét, csupán az számít, milyen a mű, amelyet alkotott. A szerző nevét talán leírhatom, az még nem sérti a konspirációt: Aquinói Szent Tamás.

2 megjegyzés:

aba novak írta...

Kedves István, neked személyesen, aki ráadásul az MMAtagja is vagy ( nem képzőmávészként, hanem irodalmárként!!!!!!), mi a véleményed a szoborról?

A mondanivalójáról, a kivitelezéséről és a felállítás módjáról?

Régi tisztelőd,

Gyárfás Péter

István Orosz írta...

Kedves Péter, azt hiszem, az általad (igaz, némi spéttel) fölfedezett írásból kikövetkeztethető, hogy szerzője egyáltalán nem tartozik a rajongók közé.