Halszoknyában, halingben
Halkisasszony belibben,
Mórikál és táncikál,
Malac verseket citál,
Negligálni nem lehet,
Locsog, cserfes szerfelett,
Van tán, kinek imponál,
De legtöbbje unja már
Parvenü haljelmezét,
S ahogy játssza az eszét.
De hirtelen elém áll,
Csak áll, csak áll, csak álldogál,
Csak tátogat, már nem beszél,
Halszájából fúj a szél,
Halszeme már nem kacag,
Könnyei patakzanak.
Mire vársz te halleány,
Ahogy állsz, merő talány.
Köröttünk örvény a bál,
Ő meg itt csak álldogál.
Épp hölgyválasz van talán?
Értem jöttél halleány?
Tán tudod, az nem lehet,
Hiszen maszkot viselek,
Hogy ki volnék és hogyan…
De csak áll ott szótalan.
Értem jöttél? Értem én.
Értem? Értem, nincs remény,
Ha elém egy hölgyhal áll,
S táncba szólít a halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése