RÓFUSZ MEGNYITÓ

Bocsássad meg nékünk, ó kedvenc Ferencünk,

Azt, hogy hamarosan egy versben elemzünk,

Sok ismert kolléga, barát és jó rokon

Előtt, Rófusz mester, ímé a torkodon

Egy hosszú költemény lesz rögvest lenyomva.

Nagy munka volt bizony, mert nem találomra

Válogattam hozzá s gyűjtöttem rímeket,

Megküzdöttem mindért, mert csupán ily remek

Forma méltó olyan nagy tálentum mellé,

Aminő te volnál, vagy e versben lennél.

Egyszóval, tűnjék bár bármilyen nehéznek,

Ne szólj, kérlek közbe, amíg tart az ének,

És próbálj, ha lehet majd jó képet vágni.

(Mielőtt kezdeném, elmehet még bárki).

Úgy tanítják, ami alighanem helyes,

Hogy a külcsíny rajza indítsa a verset.

Esetünkben sincs ok másképpen eljárni,

Ellenőrizheti mondandóm akárki,

Vagy kelhet témánkban költői versenyre;

Alanyként és tárgyként nézzünk e gyermekre.

Metaforikusan és valósághűen,

Léha jóbarátként és oly lelkesülten,

Mi föltétlen kijár, vagy mondjuk, kijárna,

Annak, kinek nincs e kies honban párja.

Két fül, két szem s köztük egy délceg orrnyereg,

Hogy támaszkodhassék a szemüvegkeret.

Magas és bölcs homlok, épp csak hogy redőzve,

Pár hajtincs fölötte csavarodik őszbe.

Tessék, megnézhető, éppen életnagyság:

Kék zakó, fehér ing és tűzpiros nadrág,

Az egyedi arcból árnyalatnyit levon,

Hogy szakáll fazonja Jankoviccsal rokon.

Áttérvén a belbecs bemutatására,

Egy igazi költő, nem üthet hasára,

Legcélszerűbb, hogyha közvéleményt kutat,

Nem tévesztheti úgy el a helyes utat.

Egyszóval igyekszem objektívnek lenni,

Tényekkel amúgy sem könnyű szembe menni:

Attraktív, szellemes, bűbájos, csupaszív.

Vonzó, elbűvölő, satöbbi, még vagy tíz

Hasonlót sikerült buzgón lejegyeznem;

Ugye nem gond, hogy csak hölgyeket kérdeztem.

Rátérvén ezután az életmű-részre

Ha nem vették volna, vegyék végre észre,

Hogy Maesztro Rófusz filmjeiben mennyi

Bú és bánat szokott összekeveredni.

Könny, halál és basszus, fekete feneség,

A Holtpont, a Ticket, a Légy legyen elég,

Gravitációja már csak hab a tortán,

Végigfú az oeuvre-ön egy búskomor-orkán.

Aki az alkotót ösméri, jól tudja,

Kevés vidámabb lényt tart számon a szakma.

Szép paradoxon, a rajzfilm már csak ilyen,

A gazdag világot képzi le kicsiben.

Görbe, lógóorrú rendezők vidámat,

S kacagó kollégák tragikust csinálnak.

Olyan csodadolog sem eshet meg máshol

Csak, ahol anima (a lélek) világol,

Hogy egyszerre bírja valaki átvenni

Az Oszkár-díj szobrot és – ami nem semmi –

Sok ezer mérföldre ugyanakkor otthon

Nézni a tévében, hogy marad épp hoppon.

Leonyid és János kora volt az egykor,

Minden kapualjban lapult egy-két cenzor,

És abban ügyködött mind és minden áron,

Hogy egy ilyen „kis” film nehogy „naggyá” váljon.

No, de talán épp itt nem kell emlegetni

Azt a kort – konyec már – nem utal rá semmi,

És az arc nélküli nagy légyölő sem jár

Üres szobáinkban, ha véget ér a nyár.

Vagy? … De hess el innét, távozz rossz gondolat,

Nem bírom elhinni, hogy valaki matat,

Épp miközben mondom hosszú költeményem,

S fájlokat törölget egy számítógépben.

A Légy, szóval tudják, mert, hogy róla lenne

Szó (egykor magam is zsírkrétáztam benne),

Alapmű, tananyag, vizsgáznak belőle,

Ott a DVD-je minden kölcsönzőbe’,

És ha a fészbukon próbálnád lájkolni,

Látod, hogy beelőz épp az Auguszt Olgi.

Mozgóképeit már mindenki ismeri

Grafikákat mutat ezúttal be Feri,

Állóképekben a vetített világot,

Ahogy Bacsó Zoli trükk-asztalán állott

Egykor, stiftre tűzve, vagy kihengergetve

Sínekre ragasztva és cellekre festve.

Huszonnégy kocka kell csak egy másodperchez,

Képzeljétek, hány rajz készült ennyi filmhez,

Nem volt könnyű döntés, ki végül mit hagyjon,

Kipakolva, hogy épp hetvennyolc maradjon.

Folytatnám, de minek, ő majd még elmondja,

Hol tart a Vacsora, s ha van még bonmotja,

Hallgassátok azt is, nekem ennyi elég.

Jobb lett volna, tudom, kihúzni a felét. 

*

Írtam kettőezer és tizenhat évben

November havában felköszöntőképpen,

Párosrímelésű tizenkettesekben

(Arany kolléga volt a mesterem ebben),

Bocsi, ha untátok, tudom, nem várhatok

Tovább, megnyitom hát a Rófusz-tárlatot.

Elhangzott november 23-án a budapesti Filmesházban, nota bene az aláhúzott sorokat utólag szerkesztettem a versbe, utalva az est későbbi rejtélyes történéseire.