NAGY-TÖRÖK-KATONA

Most lenne hatvan éves Nagy Gazsi (május 4-én született). A vasvári kultúrházat mától Nagy Gáspár Kulturális Központnak hívják. V. Németh Zsolt a megynyitón még az emblémáról (!) is beszél, hogy az a Szabadrabok betűtípusa, ami a rabok legyünk, vagy szabadok első nyomtatott változatára hajaz.
Az épülettel szemközt a dominikánus rendház Sárkánytornyában vannak kiállítva a szintén fiatalon meghalt Török Richárd szobrai; köztük az én „földim”, Katona József is ott áll egy sarokban.

Boldog Kor! mellyben az élet
élt, s nem tudta azt, mivé lett,
midőn a sors ítélete
örömöt-élővé tette -
s hogy rajta még fordítson:

szabadon lepkedett széjjel,
napot álmodozott éjjel,
egy arasznyi volt világa,
mégis tündérvárba hága
porban húzott grádicson.

A Gyermekkor című verséből való a részlet. Belátom, nem az a fülbemászó forma, amit könnyedén lehet mondogatni a társaságban. Legjobban a dimenzióváltás fog meg: oly magától értetődően cikázik oda-vissza a végtelen két pólusa, ha tetszik, a mikro- és a makrokozmosz között:
egy arasznyi volt világa, / mégis tündérvárba hága / porban húzott grádicson.
Hasonló csodákra csak nagyon tiszta forrásokban láthatunk. Hirtelenjében egy Platonnak tulajdonított kétsoros jut eszembe:
Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, / két szemedet nézném csillagom ezreivel.
Meg egy mezőségi népdal:
Elment, elment az én párom, / világgá ment egy fűszálon.
Persze engem bizonyára az is vonz az ilyen fajta léptékváltásokhoz, hogy látható képekre is lefordíthatók, sőt, akár le is rajzolhatók. Olykor én is kísérleteztem hasonlóval, az ellentétpárok, a nagyon nagy és a nagyon kicsi egyszerre történő ábrázolásával, és az irodalom felől érkező inspirációkra máig szívesen figyelek.
Van azonban egy személyesebb oka is, hogy éppen ezt a verset idéztem. Kecskeméten Katona József városában felnőve nem is kell nagyon erősen behunynom a szemem, hogy lássam gyerekkori önmagam, ahogy leguggolva egy vesszővel rajzolok valamit. Vajon ugyanabba a porba? Úgy képzelem: igen. Hiába tudom, mert mindenféle iskolák jól kiokosítottak, hogy ugyanabba a folyóba, nyilván ugyanabba a futóhomokba sem lehet kétszer belelépni … én azért mégis csak arra a homokra, ugyanarra a porra rajzolgatok, grádicsokat – lépcsőket – fölfelé meg lefelémenőket is.