AZ ÖRÖK FOLYOSÓ

(Babits Mihály parafrázis)

A perspektívák folyosóján
árad tovább, tovább a fény,
zuhog az oszlopok során,

árnyékra lelni nincs remény.
Ömlik, dől, árad és szakad,
szikrázó kvantum őrlemény,

űz, követ, elébed szalad,
körülvesz, hozzád idomul,
úgy érzed, belőled fakad,

minden távlattan felborul,
egy bibliai, messzi város
pulzál az éjben valahol.

Ívek, kövek, balusztrádos
korlátok és párkányzatok.
Minden törvény oly talányos,

s mindegyik sor csak új titok.
Mint mágnespatkó reszelék
rendeződik a pólusok

mentén a táj, a teremtés
előtti pillanat lehet,
a sík fölött a karcos ég,

mint nukleáris por lebeg.
Sejtburjánzás a növő Hold,
Galaktikus tükörlelet,

minden színt egyszerre kiolt.
Lüktet, akár egy költemény
a most mögött a lesz s a volt.

Zakatol az ívek során,
tovább, tovább, a fény, a fény
a perspektívák folyosóján…

(s megint előröl)

(A fénykép a szekszárdi Babits-házban készült, a szobrot Farkas Pál készítette).

CARPE DIEM

Fényét veszti a bőr, lassan elfehérül,

Aztán zöld tónust kap és püffedezni kezd,

kelések nőnek a felszínén és végül

mind fölfakad és gennyes lét ereszt.

A borosta még egy pár napig majd sarjad

és úgy látszik, mintha néhány sejt is élne,

mert a testben élő organizmusoknak

koránt sincsen ilyenkor még vége.

A pórusokba majd belételepszenek

és kifejlődnek ott a lárvák és peték,

a málladozni kezdő hús alól szelek

böffennek föl, s bár nyúlós váladék

gátolja őket mászni, egyre több kukac

hemzseg, rajzik, tolul a hám túloldalán;

kintről annyi látszik, megmozdul egy kupac

s pár ujjnyit odébb hengerül talán.

Már egész nagyok is akadnak közöttük,

van példány, mi hernyó, sőt pajor méretű,

a felpuhult bőr alatti álca testek

szeszélyes útja jól követhető.

A könnyen feltáruló nyílások iránt

türemkednek, mondjuk, az orr odva ilyen,

a fül-, a szem- s a szájüreg, amelybe már

nem fér a nyelv s kibuggyan hirtelen.

A rothadás bűzös, penetráns gázai,

a puffasztó hő és a feszítő szelek

megnövelik a belső légnyomást, ami

kilöki lassan mind a két szemet.

A csontvázat nincsen, ami összetartsa,

elválik egymástól már mindegyik elem,

koponyahéj gördül eltört álkapocsra

s a csigolyák közt sárga fű terem.

Az aszott bőr akkorra már elfeketül,

Rászárad a csontra vagy lassan lepereg,

Áttetsző s porhanyós hámladék terül

rétegesen szét: könnyű szövetek

szakadnak alá s a talajba mosódnak,

ha feltör a víz, vagy ha elolvad a hó,

ízévé változnak a földben a sóknak

s tengerig szalad velük egy folyó.

SZEKSZÁRD - MEGNYITÓ

Dr. Méry Éva megnyitóbeszéde - Szekszárd, 2018. szeptember 13., Vármegyeháza Galéria.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Érdeklődők!

Úgy vélem, a képzőművészeti alkotások minden darabja önarckép. Nem a szó köznapi értelmében. Inkább úgy hogy minden műalkotás kulcs az alkotó személyiségének feltérképezéséhez. Egy-egy rézkarc, szobor, vagy éppen festmény az alkotó világlátásáról, értelmi és érzelmi sugárzásáról, szellemi sajátosságairól tudósítja azt, aki érdeklődést és időt szán arra, hogy a művekben rejlő narratívakat felismerje és befogadja.

Orosz István grafikus művész filozófus alkat. Műveit, művészettörténeti kutatómunka, a láthatatlan láthatóvá tételének keresése előzi meg. Elméleti munkái könyvekből ismerhetők  meg  Sajátos stílusáról meggyőződhetünk a kiállításhoz készített  „önszócikk”, azaz önéletrajzi mondataiból. Ennek befejezéséből idézném:

„Vannak dolgok, amiket el tudok képzelni és le tudok rajzolni. Vannak olyanok is amiket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Az igazi kérdés: le tudom-e rajzolni azt, amit nem tudok elképzelni. Már egyedül csak ez érdekel” - fejezi be ezt a gondolatsort.

 Igen az elképzelhetetlent, elképzelhetővé tenni, - a láthatatlant, - láthatóvá tenni, azokról amik nem illeszkednek meglévő törvényeinkbe, új szabályokat teremteni.

A nyolcvanas években animációs filmeket alkotott és rendezett. Kedvenc témái közé a labirintus, az útvesztő ősi története tartozott.  Mára gyerekek számára a rejtvényfejtő lapok egy kedvelt játéka. A kérdés a bejárattól az akadálypályán át miként találhatjuk meg azt az egyetlen lehetséges utat, a mely a kijárathoz vezet. Orosz István animációs filmjeiben a labirintus, emberi sors. Mi nap, mint nap, választások, lehetőségek között botladozunk: miként cselekedjünk, a kihívásokra milyen feleleteket adjunk, a bennünket körülvevő világhoz hogyan igazodjunk.  A gyerek, ha elvéti a rejtvény útját, újra kezdheti. Mi az életünkre visszanézve, megtalálhatjuk hol rontottuk el, vagy szerencsés esetben mikor voltunk megfontoltak. Az újraindulás ritkán adatik meg. Az animációs kisfilmek, különböző emberi sorsokat sorakoztatnak fel, olykor ironikus felhanggal  

Orosz István kísérletező alkat. Talán ebből adódik, hogy keze alól sorozatokban fogalmazódnak meg alkotásai. Ezen a tárlaton több jelentős sorozatából is kapunk ízelítőt. 

A Fal címet viselő, közel ötven darabból álló sorozatának 8 példánya van a  itt.. Valamennyi geometriai érdekesség, mondhatnám, lehetetlen tárgy. Háttér nélküli térben lebegő meztelen téglából építkező kőfalak. Olyanok, mint az ókori romok Találhatunk rajtuk egy-egy korinthoszi oszlopfőt, egy román kori boltívet, felismerhetünk párkányzatokat. A síkok többszöri megbontása is sajátjuk, valamiféle új szabályrendszer segítségével mégis eljuthatunk a végtelenséget kifejező arab nyolcas formátumához./ például a római egyes jelzést viselő itt is látható rézkarc/

A „Hiány” című sorozatból találhatunk három példányt is. Figyelem! A művön nem csak a látható dolgok a fontosak Gyakorta a mögöttes tartalom bír nagyobb jelentőséggel.  A láthatatlan, amelyben kiteljesedik az alkotás. A látogatónak kell teljessé tenni a művet. Nem elég rátekinteni, - tovább kell gondolni.

Itt van előttünk a Mitológia sorozat harmadik rendkívül izgalmas darabja: Kilenc korinthoszi oszlopfő, mely 6 négyszögletes oszlopból sarjad. Hogyan teljesedik ki a hatból a kilenc? De sokkal izgalmasabb a kiszáradt farönk, amely mégis a tetőt áttörő hatalmas lombkoronát hordoz. Számomra az élet himnusza ez a rézkarc.

Az „Oszlopok” című munka rom oszlopait az árnyék teszi teljes épületté. De ez lehetetlen, hiszen maga az építmény nem áll, s így árnyéka sem lehetne. Az elképzelhetetlent fokozza, hogy a művön látható két alak árnyéka más irányba mutat. A „Gömb” sem csupán formai játék. Változtatja alakját, formáját attól függően milyen perspektívából nézzük  Orosz Istvánnál az is előfordulhat, hogy a párhuzamosak mégis csak találkoznak a végtelenben. Egy indiai monda, s Dürer metszete inspirálja a rinocérosz rézkarcok megszületését. A rejtelmes állat remekmívű mesebeli rajzolata simul a több építészeti stílust is magába ötvöző oszlopos csarnokba, lehetetlen harmóniába. Az itt bemutatott könyvtár sorozat darabjának alcíme is van. „Melankólia, emlékkép” A belső térben egy ülő és álló alak kezében könyv. Köröttük relikviák sokasága: lepkegyűjtemény bekeretezett rinocérosz és labirintus képek, koponyák és sok egyéb, a múlt foszlányaiként. A kép felső szintjén láthatjuk az épület sarok homlokzatát. Vajon a könyvtár épületét, vagy egy szemközti házét?  Ablakait honnan látjuk, külső vagy belső nézetből? Más munkákon is ajtók és ablakok – attól függ milyen látószögből szemléljük - lehetnek nyitva, vagy éppen zárva is. Szemfényvesztés,- már-már szürrealisztikus.

Egészen a 16- 17. századik lép vissza tanulmányozni az anamórfózis, a visszaváltozás módszerét, hogy végül kialakítsa a 21. század adta lehetőségek felhasználásával a saját technikáját.  Kettős jelentésű képeket alkot. A szemközti falon is látható egy ilyen mű. A sűrű növényzet mögött felsejlik egy épület, az előtérben szobortöredékek vannak, - s ha tanulmányozzuk mindebből kirajzolódik egy arc.  Ennél is nagyszerűbb az anamórfózis, - a visszaváltozás módszerével készült munkája, amely az első teremben látható. Egy tájképből, miként alakul ki egy teljesen más ábrázolás, mondjuk egy portré. A visszakódoláshoz egy fém hengert vesz igénybe.  Azt mondja ezek a munkái rejtvény feladványok. Nem mindegy mit nézünk, honnan nézzük és mit látunk. Ezek az időnként színes rézkarcok optikai illuzión alapulnak  A tárlat látogatón múlik a kiteljesítésük.  

Orosz István Kossuth díjas sokoldalú alkotóművész: filmrendező, animációs filmkészítő, alkalmazott grafikái elsősorban film,- és színházi bemutatók plakátjaiként jelennek meg az utcák hirdető oszlopain. Például a „Fal” című munkáiból háromdimenziós változatokat is készített. Mellékesen író is. Elsősorban azonban grafikus művész.  Világszám! - világhírű művész.  Több száz önálló kiállítása nyílt a világ nagy városaiban New Yorktól Párizsig, Londontól Tokióig, Berlintől Pekingig. Csoportos kiállításon való részvétele meghaladja a fél ezret is. A világ nagy múzeumaiban megtalálhatók a munkái.

Jelenleg Szentpétervár és Isztambul között éppen talán fél úton jár. De ígéretét bírja e tárlat szervezője, Szűcs Zsuzsa, hogy a kiállítás időtartama alatt Szekszárdra látogat. Az érdeklődőknek tárlatvezetést tart. Én magam megtiszteltetésnek tartom, hogy szólhattam arról miként vagyok képes Orosz István munkáihoz közelíteni. Azt ajánlom, hogy tegyék meg  ugyan ezt. Higgyék el érdemes.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

PRESIDENTS

Olvasom pesti barátaim fészbuk háborgásait, leállt a város egy külföldi delegáció (a török elnöké) jövés-menése miatt. Szerencsére kimaradtam belőle, a Balatonnál voltam két napig, Kari Piippo grafikus barátom kért meg, hogy Szigligeten tartott plakáttervező műhelyéhez csatlakozva tartsak előadást. A pesti hírek hallatán felidéztem egy közös emlékünket, bennem jobban megmaradt, neki talán annyira természetes volt, hogy már csak nagy vonalakban emlékezett rá. 

2002 nyarán egy közepes méretű finn városban, Mikkeliben volt kiállításom. A városi múzeumban (úgy mondják finnül:Taidemuseo) rendezett megnyitó után, ahogyan az szokás a világ minden táján, vacsorát rendeztek a külföldi kiállító (aki ugyebár én voltam) tiszteletére. A dolog úgy zajlott, hogy egy nyolc-tíz fős társaság a múzeumból átsétált egy közeli vendéglőbe, ahol már jó előre lefoglaltak számunkra egy nagyobbacska asztalt. A vendéglő azonban tele volt, a mi asztalunknál is ültek. Pirjo, a múzeum igazgatónője szólt az egyik pincérnek (talán szólnia sem kellett, mert a pincér tudta, mi járatban vagyunk), aki máris intézkedett, odalépett a nekünk szánt asztalhoz jelezve, megérkezett a múzeumi társaság, akiket vártak. Az asztalnál ülőknek nyilván előre jelezték, hogy csak addig maradhatnak, amíg meg nem érkezünk, fizettek, fölálltak és udvariasan átadták a helyüket. Az egyik hölgy, magas vöröshajú, még valami közhelyes udvariassággal is megpróbálkozott a magyar finn rokonság ürügyén. Happy, mondta angolul, hogy egy magyar művész állít ki a városban. Láthatólag egy csöppet sem zavarta őket, hogy miattunk kényszerültek elhagyni a helyiséget, úgy tűnt, az asztalnál zajló beszélgetés fonalát újra fölvéve léptek ki a fehér éjszakába. Csapatunk finn tagjai (Dórán és rajtam kívül mindnyájan finnek voltak) láthatólag élvezték a helyzetet, amiben mi semmi szokatlant nem észleltünk, hacsak azt nem, milyen fényesen árad be az ablakokon a napfény a kései óra ellenére. A dolog nyilvánvaló volt, a kiebrudalt kompánia azzal a feltétellel ülhetett be, ha elhagyják a vendéglőt, ha megérkeznek azok, akik korábban lefoglalták az asztalt. Vagyis ha megérkezünk mi. Kari Piippo mellé kerültem, aki miután elhelyezkedtünk, és talán a rendelést is föladtuk, mosolyogva megkérdezte, tudom-e ki volt a vörös nő, aki szóba elegyedett velem. Honnan tudnám, válaszoltam, hiszen először vagyok Mikkeliben. Tarja Halonennek hívják, ő Finnország elnöke.