PRESIDENTS

Olvasom pesti barátaim fészbuk háborgásait, leállt a város egy külföldi delegáció (a török elnöké) jövés-menése miatt. Szerencsére kimaradtam belőle, a Balatonnál voltam két napig, Kari Piippo grafikus barátom kért meg, hogy Szigligeten tartott plakáttervező műhelyéhez csatlakozva tartsak előadást. A pesti hírek hallatán felidéztem egy közös emlékünket, bennem jobban megmaradt, neki talán annyira természetes volt, hogy már csak nagy vonalakban emlékezett rá. 

2002 nyarán egy közepes méretű finn városban, Mikkeliben volt kiállításom. A városi múzeumban (úgy mondják finnül:Taidemuseo) rendezett megnyitó után, ahogyan az szokás a világ minden táján, vacsorát rendeztek a külföldi kiállító (aki ugyebár én voltam) tiszteletére. A dolog úgy zajlott, hogy egy nyolc-tíz fős társaság a múzeumból átsétált egy közeli vendéglőbe, ahol már jó előre lefoglaltak számunkra egy nagyobbacska asztalt. A vendéglő azonban tele volt, a mi asztalunknál is ültek. Pirjo, a múzeum igazgatónője szólt az egyik pincérnek (talán szólnia sem kellett, mert a pincér tudta, mi járatban vagyunk), aki máris intézkedett, odalépett a nekünk szánt asztalhoz jelezve, megérkezett a múzeumi társaság, akiket vártak. Az asztalnál ülőknek nyilván előre jelezték, hogy csak addig maradhatnak, amíg meg nem érkezünk, fizettek, fölálltak és udvariasan átadták a helyüket. Az egyik hölgy, magas vöröshajú, még valami közhelyes udvariassággal is megpróbálkozott a magyar finn rokonság ürügyén. Happy, mondta angolul, hogy egy magyar művész állít ki a városban. Láthatólag egy csöppet sem zavarta őket, hogy miattunk kényszerültek elhagyni a helyiséget, úgy tűnt, az asztalnál zajló beszélgetés fonalát újra fölvéve léptek ki a fehér éjszakába. Csapatunk finn tagjai (Dórán és rajtam kívül mindnyájan finnek voltak) láthatólag élvezték a helyzetet, amiben mi semmi szokatlant nem észleltünk, hacsak azt nem, milyen fényesen árad be az ablakokon a napfény a kései óra ellenére. A dolog nyilvánvaló volt, a kiebrudalt kompánia azzal a feltétellel ülhetett be, ha elhagyják a vendéglőt, ha megérkeznek azok, akik korábban lefoglalták az asztalt. Vagyis ha megérkezünk mi. Kari Piippo mellé kerültem, aki miután elhelyezkedtünk, és talán a rendelést is föladtuk, mosolyogva megkérdezte, tudom-e ki volt a vörös nő, aki szóba elegyedett velem. Honnan tudnám, válaszoltam, hiszen először vagyok Mikkeliben. Tarja Halonennek hívják, ő Finnország elnöke.