Egy különleges „anamorfikus” képzőművészeti technika jelenik meg Jókai Mór első, 1846-ban írt regényében, a Hétköznapokban. Olyan kuriózum, amelyről, minthogy képzőművészként magam is kísérleteztem vele, szívesen írok egy kicsit részletesebben is. Dömsödi Góliáth János kastélyát bemutatva így ír „[…] a falakon testes, aranyozott rámákban képek, mik közül néhánynak azon jó tulajdonsága van, hogy ha jobbról nézetik, egy sült főnixet, ha balról, egy krokodiluson ülő szárnyas fiút, ha pedig szemközt, magát a háziurat mutatja, mely ördögi mesterség éleikre állított üveglemezekre történt festés által megy végbe.” A Jókai által leírt, a művészettörténészek által tabula scalatának, vagy Riefelbildnek nevezett képtípus a 19. század elején vált újra divattá Európában. Azért írom, hogy újra, mert a technika fénykora a 17. századra esett. Magát a kifejezést 1646-ban a jezsuita Athanasius Kircher vezette be (akit Jókai is említ, igaz, nem az anamorfózisok, hanem egy a szászok erdélyi letelepedését magyarázó monda kapcsán), és egy másik szerzetes, a minimita rendi Jean-François Niceron 1638-ban Párizsban kiadott, La Perspective Curieuse című könyvében már a lépcsős képek szerkesztését is bemutatta rézbe metszett szemléltető ábrák segítségével. A csatolt kép 19 századi munka. Szemből nézve az 1814. montereau-i csata egy epizódját látjuk, balról ugyanez a kép, magát Napóleont mutatja, ha pedig jobbról nézzük, győztes hadvezérét, Nicolas Jean-de-Dieu Soult marsallt látjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése