Fényét veszti a bőr, lassan elfehérül,
Aztán zöld tónust kap és püffedezni kezd,
kelések nőnek a felszínén és végül
mind fölfakad és gennyes lét ereszt.
A borosta még egy pár napig majd sarjad
és úgy látszik, mintha néhány sejt is élne,
mert a testben élő organizmusoknak
koránt sincsen ilyenkor még vége.
A pórusokba majd belételepszenek
és kifejlődnek ott a lárvák és peték,
a málladozni kezdő hús alól szelek
böffennek föl, s bár nyúlós váladék
gátolja őket mászni, egyre több kukac
hemzseg, rajzik, tolul a hám túloldalán;
kintről annyi látszik, megmozdul egy kupac
s pár ujjnyit odébb hengerül talán.
Már egész nagyok is akadnak közöttük,
van példány, mi hernyó, sőt pajor méretű,
a felpuhult bőr alatti álca testek
szeszélyes útja jól követhető.
A könnyen feltáruló nyílások iránt
türemkednek, mondjuk, az orr odva ilyen,
a fül-, a szem- s a szájüreg, amelybe már
nem fér a nyelv s kibuggyan hirtelen.
A rothadás bűzös, penetráns gázai,
a puffasztó hő és a feszítő szelek
megnövelik a belső légnyomást, ami
kilöki lassan mind a két szemet.
A csontvázat nincsen, ami összetartsa,
elválik egymástól már mindegyik elem,
koponyahéj gördül eltört álkapocsra
s a csigolyák közt sárga fű terem.
Az aszott bőr akkorra már elfeketül,
Rászárad a csontra vagy lassan lepereg,
Áttetsző s porhanyós hámladék terül
rétegesen szét: könnyű szövetek
szakadnak alá s a talajba mosódnak,
ha feltör a víz, vagy ha elolvad a hó,
ízévé változnak a földben a sóknak
s tengerig szalad velük egy folyó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése