VÉGJÁTÉK (3)

A híradók szerint az ország egész területén megszűntek a harcok és a városban az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. A győztes törzsek, ahogy az már a forradalmak után lenni szokott, egymás ellen fordultak, és egyre kevesebb szó esett az ezredesről. Lábra kaptak ugyan legendák, amelyek szerint a palotában talált holttest nem is az övé volt, de ezek természetesen nem kerültek nyilvánosságra. Felbukkantak olykor olyan férfiak, akikről azt gondolták, hogy azonosak az elmaszkírozott, vagy átoperált ezredessel, volt, aki magáról állította ezt, és kalandos történetet eszelt ki a megmeneküléséről, de ilyesmivel egy tévé csatorna sem foglalkozott, így az ezredes nem is szerzett róla tudomást. Azt sem tudta, hogy feltételezett búvóhelye, egy használaton kívüli szennyvízcsatorna betonalagútja, illetve feltételezett sírhelye titkos zarándokhely lett, bár állítólag több titkosrendőr vett részt az ottani gyűléseken, mint valódi szimpatizáns. A helyi televíziókban nem bízott, a külföldi műsorok pedig egyre kevesebbet foglalkoztak az országgal, ezért az ezredes egyre ritkábban tévézett. Édességeken és első osztályú italokon élt, sportos alakja gömbölyödni kezdett, és már csak harmadnaponként borotválkozott.  

A palota számítógépes rendszere ép maradt, és az ezredest is meglepte, milyen könnyen újraindult. E-maileket természetesen nem küldött, sőt óvatosságból olyan internetes fórumokat, vagy ismerős web szájtokat sem látogatott meg, ahol  az inkognitója veszélybe kerülhetett volna. Utoljára a testőreivel sakkozott, most megpróbálkozott az online sakkal. Eleinte egy-egy érdekesebb állást fölrakott a táblán is, de gyorsan megszokta, hogy a képernyőn a kurzorral tologassa a bábúkat. Az online játékba történő regisztrációnál meg kell adni egy nevet, az ezredes természetesen álnéven jelentkezett be: El Nocol-nak nevezte magát. A személynév tulajdonképp rendfokozatának (ezredes = colonel) összekevert betűiből állt; sajátjának érezhette, egyúttal biztos lehetett benne, hogy a spanyolos hangzás miatt senki nem fog gyanakodni rá. Szükség volt egy könnyen megjegyezhető jelszóra is, hat betűből álló kombinációt kért a rendszer, az utolsóként lelőtt zöld gárdisták egyikének nevét választotta: Nisrin.  Maga is csodálkozott, hogy a több száz áldozat után miért épp e két lány halála viselte meg annyira. Mint az egyenruhát, úgy viselték az egyforma parfümöt. Az anyanyelvén sosem csetelt, sőt az első időben még arra is figyelt, nehogy túl sokszor játssza meg azokat a megnyitásokat, amelyekről valaki gyanakodhatna rá. Álmatlanság kínozta, mindig éjszaka, és többnyire ugyanabban az időben kapcsolta be a gépet, ezért aztán gyakran fordult elő az, hogy visszatérő partnerekkel sakkozhatott. Néhány nap elteltével amikor kihívott egy ismeretlent, vagy elfogadott egy kihívást, már nagyjából sejtette, milyen eredményre számíthat. Az internetes oldalra klikkelő játékosok (több száz sakkozó kapcsolódhatott egy időben a hálózatra) ugyanis a megnyert és az elvesztett partik arányában pontokat kaptak, illetve vesztettek.

Az ezredes elégedetten állapította meg, hogy valahol a középmezőny elején foglal helyet, és ahogy növekedett a lejátszott partik száma, egyre biztosabb lett a pozíciója. Minden belépés után lejátszott néhány gyors, könnyű partit alacsonyabb pontszámú ellenfelekkel, (ezek a győzelmek nem különösebben növelték meg a pontszámát) majd olyat próbált találni, akivel egyformán játszik, vagyis csak  körülbelül 50 százalékos esélye van a győzelemre.  Nem szeretett veszteni, de a tökéletes inkognitó miatt nem is bánkódott különösebben, ha olykor valakitől mattot kapott.  Ellenfeleinek a neve nem különösebben érdekelte, csak az Élő-pontjaikra figyelt, amikor kiválasztotta őket, vagy elfogadta a kihívásukat, bár néha szöget ütött a fejébe, vajon a világ mely tájáról kapcsolódhatott be az illető a játékba. Egy szellemes lépéskombináció után, vagy egy bosszantóan hosszúra nyúlt gondolkodási szünet közben begépelt egy-két szót a chat-lapra. Salut! Ahoy! Ciao! Aztán, ha jött válasz, akkor már sejthető volt a nyelv, talán az ország is, ahol az ellenfél azt a másik monitort bámulja. Hei! Salam! Szia!

A magyar származású matematikus által kidolgozott úgynevezett Élő-skála értékei jól jelzik, hogy egy adott pontszámú sakkozó a másik játékossal szemben milyen eredményre számíthat. 50 pontnyi különbség nagyjából azt fejezi ki, hogy az ennyivel erősebb játékos előreláthatólag 55%-os eredményt ér el a gyengébb ellen. Ha például egy 2500-as pontszámú sakkozó tíz alkalommal mérkőzik meg egy 2550-es pontszámúval, várhatóan 4,5-5,5-arányban veszíteni fog. Minél nagyobb a meccsek száma, annál biztosabban mutatkozik meg a jelzett különbség. Az ezredes persze nyerni akart, ráadásul egyenlő, vagy legalább megközelítően egyenlő sakkozók ellen akart nyerni. Az viszonylag ritkán fordult elő, hogy olyan partnerre akadjon, akivel pontosan megegyezett a pontszáma. Ha olykor mégis felbukkant ilyen, azonnal ráklikkelt a kihívás gombra, illetve természetesen elfogadta, ha olyan játékos hívta ki őt, aki ugyanannyi Élő-ponttal rendelkezett. A szigorúan vett matematika szerint  ilyenkor a döntetlen eredmény a legvalószínűbb, amit úgy kell érteni, hogy tíz játszmából nagy valószínűséggel ötöt az egyik, ötöt a másik nyer. Természetesen „igazi” döntetlen is előfordulhat, ami azonban, hacsak nem megegyezéses döntetlenről van szó, nem túlságosan gyakori a sakkban. Az ezredes sosem ajánlott és sosem fogadott el döntetlent. Szalonremi; még a kifejezést is gyűlölte és akkor sem bánta meg a visszautasított döntetlent, ha végül elvesztette a partit. Néha persze akkor is remivel zárul egy játszma, ha egyik fél sem akarja. Például akkor, ha már nem marad olyan bábú a táblán, amelyik mattot tudna adni. Történetünk ezen szakasza éppen egy ilyen pattnak nevezett állással veszi kezdetét.
Az ezredes tisztában volt vele, hogy ha a király mellett csupán egy huszárja marad, nem mattolhatja be ellenfelét. Azonnal revánsot kért. Az eredmény ugyanaz lett, azzal a különbséggel, hogy az ezredes magányos királya ellenében ellenfelének a király mellett egy futója is maradt. Persze azzal sem lehet mattot adni, döntetlen az is. Viszkit töltött, szivarra gyújtott és megvert két-három könnyű ellenfelet. Aztán újra rátalált valakire, akinek azonos pontszáma volt. A megnyitás néhány jellegzetessége és a játék ritmusa alapján úgy rémlett az ezredesnek, hogy ismét ugyanazzal a sakkozóval hozta össze a véletlen, akivel előzőleg kétszer is remizett. Tudta ugyan, hogy ez csak úgy lehetséges, ha időközben az illető is játszott néhány partit, mégis egyre erősebben hitt az azonosságban. Elvégre miért ne játszott volna az illető is? Hallo!- írta be a chat-keretbe. Hallo! – érkezett a válasz kisvártatva Noel-tól. Most már megjegyzi a nevét: Noel Col-nak hívják az ismeretlent. A meglehetősen komplikált középjátékban egyikük sem tudott komoly előnyhöz jutni. A végjátékhoz közeledve azonban az ezredes bástyafórba került. How are you? – kérdezte gúnyosan. How are you?- érkezett a válasz, és az illető örökös sakkal döntetlenre mentette a partit. Másnap az ezredes már alig várta az estét. Ugyanabban az időben kapcsolta be a compjutert. Noel már ott volt. -Salve! -Salve! A Benkő-megnyitás egy ritka változatát választotta. Az ellenfél azonban nem jött zavarba. Megkontrázta a fianchettót, cseréket kényszerített ki és ellentámadásba ment át. Hosszú, szövevényes parti volt, egymás minden tervét előre látták, minden készülő csapda elhárítására idejekorán fölkészültek. Szép lassan elfogytak a figurák. Az eredmény persze újra döntetlen. A következő játszmában viszont szinte minden sikerült az ezredesnek, talán el is bízta magát, tetemes előnye birtokában sarokba szorította Noel királyát, aki már képtelen volt lépni. Nem léphetett, de nem is volt sakkban. Patt! Már őrjöngött az ezredes. Ilyen amatőr hibát! Legközelebb, amikor kettős huszárelőnye birtokában is döntetlent jelzett a gép, azonnal kikapcsolta. Ki ez az alak?! Magából kikelve csapta földhöz a poharát. Kicsoda lehet? Hiába maradt két lova, ha nincs más bábu a táblán. Szórakozik velem!? Máris megbánta, hogy kilépett. Kibontott egy üveg Glenfarclast, újraindította a masinát és visszatért az online játékhoz. Bejelentkezés. Először a név: Noel Col. Aztán a hatbetűs jelszó. Mi is volt a zöld lány neve? Szinte az orrában érezte az egyenparfüm szagát. Jamill?

És El Nocol már várta is odaát.