V.B.+

Úgyis csak film az egész, trükk, animált kép,

olyan, amely a világot görbe tükörbe’ mutatja,

képzelni elég: szeretni való rajzolt alakok játsznak benne,

meghal mind és másnap jön szembe vidáman,

nevet, magyaráz, vagy faggat szeliden, mosolyogva:

mért is e bús sokaság, hisz nincs már múlt

s nem készül semmi jövendő,

csak jelen, és e káprázó nagy jelenésben

minden örök már.

Hányas vagy – kérdi, hanyas, de a választ

szélsusogás nyeli el,

s az örvénylő, hűs szél a leírt szavakat

odaát már fordítva kavarja.

Jár bennem föl-le a filmed,

jelkép, liftez a torkomban,

páternoszter, immáron Béci logója,

az átlátszó nagy palotában,

melynek neve, jobb nem jön eszembe, hogy élet.  

Presszók torzító üvegén át oly’ abszurd a valóság,

bölcs derüvel nézed, s a kulcsszó, mi lehet más,
méginkább a fonák.  

Nézőpont-csere csak, látószög-váltás,

új objektív, tágabb panoráma;

forró lehelet fényesítette lencseüveg,

s ha olykor visszafokuszálsz,
kikacagsz majd ideát minden levitézlett ideát.

Elhoztad Cannes-ból a Pálmát, ceremónia semmi,

diadalkapu nem volt, jöttél, hónod alatt a szobor,

mint más napokon animált jelenet, gépelt storyboard,

fémdobozokban a filmguriga, vagy az únott napi sajtó.

Gyere föl majd, írtad, van pár könyvem, szépen illusztrált,

olyan, amit te talán még… érted ugye,

félszóból is érteni kellett volna, de én…

akkor láttam utolszor, kockás sál, puha barna zakó,

fémkeretes szemüveg, tán csöppnyi borosta,

s félszeg mosolyában mennyi tapintat.

Hallom Zsófitól, hogy megvetted a könyvem,

beleolvastál még, jó lett volna beszélnünk,

az is máskorra marad: immár odaátra.

Fejből kéne idézni, shakespeare-i szonett,

két sor a negyvenhetedik vers közepéből:

mindég itt a helyed már…
Lejegyeztem. Itt van, értsd úgy: a szivünkben.

Megnézem a filmjeit újra meg újra:

Reggeli ábránd, Nyelvlecke, Mozi,

Életmű, Pléh-boy, Perpétuo Moto…

Pátosz nélküli egyszerü formák, semmi ítélet,

együttérző kivülállás, játékos pici kétely tán,

s persze a legfőbb mindben a tiszta humánum.

Láttatni esendőn több, mint néven szólítani bárkit.

Béci, szevasz!