2010. június 6., vasárnap

HÉTVÉGE

Pénteken elő-finisszázs a gödöllői GIM-házban, Billel kiautózunk (Dévényi Andrást is útbaejtve), hogy rajzfilmeket nézegessünk, a szombati "igazin" ugyanis Dóra kőszegi kiállítása miatt már nem lehetünk ott. (Bocs, ha valaki miattam ment oda.) Szombaton egyébként átjön Kőszegre a bécsi Bornemisza Társaság legjava: a tavaly május 12-i bejegyzésben bemutatott csapat. Zoli és Zsuzsi kőszegi faházának kertjében lakmározunk kiegészülve Mészáros Gyuriékkal, Lőrincz Zoltánékkal és néhány helyes kutyussal. Időközben foci válogatottunkat 6:1-re kitömik a hollandok, illetve Krzysztof, majd Kriszta is fölhív Varsóból, ahol nélkülem nyílt meg a MPT tárlata meg persze a biennále, hogy elújságolják, utóbbin a bronzérmet a Volk című plakátom nyerte. (Német megbízásra csináltam és a blog angol oldalán egyszer már írtam is róla). Másnap, vasárnap, az istentisztelet után Gyuri komoly, professzori szintű megnyitót rögtönöz Dóra tárlatához. A linóba metszett zsoltárparafrázisok komor szürrealizmusa bátran ellenpontozza a Csete-féle építészet pogányos szakralitását. Este Billel – meg egy csapat zajos spanyol turistával a Vadasban dőzsölünk. A jövő héten végre böjt. Talán!?

1 megjegyzés:

Torjay Valter írta...

Irigylem Önt. Boldog ember. Lőrincz Zoli és Magda? Birnmeyerék meg sehol? Na, majd legközelebb:)
Üdv: Torjay Valter