SZKALALÓGIA

1992. szeptemberében kiállításom volt a Dorottya Galériában. Minden héten legalább egyszer beutaztam Budapestre és izgatottan érdeklődtem, megnézte-e valaki a munkáimat. Egyszer már a bejáratnál várt a teremőr néni, elmondta, egy úr többször is keresett, találkozni akart velem, sőt üzenetet is hagyott. Ez még az a boldog kor volt, amikor nem volt telefonunk. A levélben rövid utalás volt a szkalalogiára és egy időpont, amikor újra fölkeresi a galériát. Fogalmam sem volt, mi a szkalalogia, de a megadott időben ott voltam. Kováts Ferenc junior volt a titokzatos látogató, aki oly lefegyverző közvetlenséggel kezdte a diskurzust, hogy mielőtt észbe kaptam volna, oldalán máris a nemzetközi szkalalogia avantgárdjában találtam magam. (Kisvártatva arra is fény derült, hogy a lépcsőkkel foglalkozó tudományokat nevezik szkalalogiának – elfelejtettem ugyanis mondani, hogy a tárlatomon csupa, ilyen-olyan képzőművészeti technikával elővezetett lépcső szerepelt, ezért keltettem föl a jeles férfiú érdeklődését.)
Vannak olyan személyiségek, (néha abban reménykedem, talán nem Kováts Ferenc volt az utolsó) akik oly magától értetődő természetességgel közlekednek a kultúra különböző területei közt, hogy föl sem tételezik, mások számára esetleg nehézségeket okozhat ugyanez, s egyúttal oly kedves könnyedséggel tudják gombolyítani a beszélgetés fonalát, hogy társuk valóban megfeledkezik ezekről a bizonyos nehézségekről. Ha Goethe került szóba, németül idézte, ha Dante, olaszul, s persze rézmetszésről, vitorlázásról, optikáról is folyt a beszélgetés, mindez azonban már a vári lakásban a többszörösen prolongált sztrapacska fölött és két pazar Piranesi metszet alatt történt, ahol mellesleg megismerkedhettem egy hatalmas Mátyás király kori szekrény taralmával, tudniillik a foglakozására nézvést tüdőgyógyász Kováts Ferenc junior képzőművészeti munkásságával is. Egyúttal megkezdődött szkalalógiai nevelésem: Feri bátyám ellátott a Németországban megjelenő Scalalogia című folyóirat legfrissebb példányaival, összehozott a téma legjobb ismerőivel, köztük Friedrich Mielkével, aki aztán több lépcsőkről szóló könyvében (az egyiknek a címlapján is) szerepeltette a munkáimat.
Boldogult, szkalalógiával eljegyzett ifjúságom már a múlté, Kováts Ferenc és Friedrich Mielke pedig rég beszüntették posztgraduális képzésemet, egy ideje a nubologiára szakosodtak, azaz komoly arccal fütyörésznek valami távoli fellegen.
Ma mégis újra föltámadt bennem a szkalalógus. Levél jött Molnár Attilától (ő tipografálta a Lerajzolt időt) és leesett az állam. Olyan csodaszép indiai lépcsőfotókat talált, hogy csak na... Szerinte épp nekem valók. Nem is magyarázom, inkább megmutatom. Az indiai Rajasthan államban Jaipurtól 96 kilométerre, Abhaneriben van ez a fantasztikus építmény. Valami víztároló, vagy gigászi kút lehet. A kilencedik században épült, 13 emeletes és 3500 lépcső van benne. Itt kell keresni: északi szélesség: 27°00’25”, keleti hosszúság: 76°36’24”, az űrből pedig így néz ki: Indulunk Att? (Az ígérte, szól, ha becsomagolt.)
*
Egy másik szkalalógiai csúcshely a Casa Malaparte – tartozik hozzá egy kis kultúrtörténeti, politikatörténeti appendix is. Capri szigetén némi bolsevik előzményt követően (Lenin, Bogdanov, Gorkij) ott maradt az orosz ikonok megforduló perspektívája egy távolodva közeledő Eizensteini lépcsősor, és a proletkult Tatlini drasztikuma egy óriás vörös kalapács képében. Curzio Malaparte az olasz irodalom fenegyereke, fasisztából kommunistává váló politikai kaméleonja építette (1938), hogy később Jan-Luc Godard leforgathassa benne a Le Mépris-t (Moravia Megvetés című regénye alapján) a szőke Brigitte Bardot-val, a kalapos Michel Piccolival és a Fritz Langot játszó Fritz Langgal (1963).