Mezőváriból Csetfalvára.
A Google Earth szerint az útra
rádől sok szilfa s éger árnya.
Néhány kis és egy nagy kanyarral
a Tisza mellettünk csobog majd,
a fűzesben fogoly búvik,
fácán riad, s rikolt a fajd.
Sáfrány, kikerics, kutyabenge,
nadálytő, galagonya, som,
vackor nő, s kányabangita,
(az Internetről olvasom).
Úgy képzelem, az út odáig
nem lehet több, talán egy versnyi,
legyen augusztus, menjünk délben,
harangszókor szép megérkezni.
A templomkertben pihenjünk meg,
vagy bent a kazetták alatt,
ahol a festett csillagok közt
az idő fordítva halad.
Hátradőlök, itt vagyok otthon,
annyira ismerős e hely!
Ne kérdezd hát, mért nem megyek
Csetfalvára már sosem el!
Mezővári és Csetfalva apró faluk a Tiszaháton, a Beregszászi járásban. Az elmúlt száz évben tartoztak Magyarországhoz, Csehszlovákiához, a Szovjetunióhoz és Ukrajnához. Csetfalván született Sütő Flóra Ida, a nagyanyám, apja az ottani református templom papja volt. A templom híres kazettás famennyezetén ez olvasható: „Én Asztalos Lándor Ferencz Tsináltattam a Tsetfalvi Eklézsia maga költségével Isten dicsőségére: ANNO 1773.” Az ábrákat állítólag Móricz Zsigmond is lemásolta, akinek a nagyapja szintén volt lelkész Csetfalván. A mellékelt linómetszet Dóráé, erdélyi és tiszaháti gyűjtése nyomán készült. Manapság leginkább a tavaszi árvizek kapcsán szokták emlegetni Csetfalvát: szinte minden évben elsőként önti el a Tisza.
Vári Fábián László gyakran invitál, hisz Mezővári csak egy (!) kilométerre van, de még sosem jártam Csetfalván. Ma is hívott, s jött tőle két fájdalmasan szép költemény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése