RAJZOK ÉS FILMEK KISINYOVBAN

A kisinyovi Moldáviai Nemzeti Múzeumban április 16-tól május 10-ig látogatható Gyulai Líviusz, Jankovics Marcell és Orosz István Az idő látképei című grafikai tárlata. A kiállításhoz kapcsolódva az alkotók animációs filmjeit is bemutatják, köztük természetesen Az idő látképeit.

DI(OD)ARIO

(Levél Diodario di Sori szíriai deftedárnak, 

a babylóni nagyszultán helytartójának)

Látod-e jó Diodario, mint rég, újra csak írok,

Eljut-e hozzád? Posta, ahol most laksz, soha nem járt.

Ott, odaát papir és toll nélkül futnak az évek,

Nincs, ami késleltesse a gondolatok repülését.

Azért csak leirom mégis, úgy, mint ahogy egykor

Rejtjeleseknek hitt titkos levelekbe leróttam,

Drága papíron (szűkibe voltam a pergameneknek,

Olykor a rajzok és a betűk dús szövedéke,

Defloreálta a lényegi részt is). Szóval az írás

Arra való most is (van már papiros dögivel), hogy

Válogatás nélkül, mint annak előtte, leírjam

Időrendbe, mind, ami történt, vad Babilont és

Nagy Taurust, földrengést, árvizeket, mert

Csak írok, Diodario kedvese, látod-e, írok,  

Itt jön mind, Di(od)ario: nézd, ez a naplóm.

ARANY-VARIÁCIÓK

  

Járnak hozzám méltóságok,
Kötik rám a méltóságot:
"Megbocsásson méltóságtok,
Nem érzek rá méltóságot."

Hívnak a méltóság-kötözők mobilon s emileznek,

Megigérik, hogy az ő méltóbb köreikbe bevesznek:

Méltatlan amúgy is, odaát egy „éppen ilyennek”,

De ha nem méltánylom, bocsi, ők már semmit se tehetnek. 

*

Vágd le fejét nyakkal, szárnyát és combjait; úgy jő
Sarkantyúja elől, és a két vállperec oldalt;
Most oldalra teszed s mellét elvágod a háttól,
Mellhúsát (ha nagyobb) szépen lemetéled a csontról,
Megtöröd a derekát s elejét nem bántod azontul,
Ámde farát, hosszába, megint háromra metéled;
Mindezt jó késsel, hogy húst, bőrt össze ne nyizbálj!

Nyúlj le a torkán, csusszantsd le karod könyökig vagy
vállig egészen, kásás, langy nyirok és lepedékek
közt tapogasd jól ki, ahol kezdődik a gyomra,
mélyebbre, ha bírsz még (átnyomakodva a trutymón)
nyúlni barátom, tedd azt, fogj rá, ragadd meg a bélt,
húzd kifelé, de ne rángasd, meglátod olyan lesz
így is, mint hogyha magától fordult volna ki csak.

*

Ma hatvankét esztendeje annak,

Mikor engem megtettek Johannak,

Esztendeim hát bövibe' vannak

Nem sok időt igérek magamnak.

Hatvankét éve, hogy lett belőlem Pista,

tele van már velem mindenféle lista,

csurig vagyok én is már saját magammal:

ennyit élni együtt egy ilyen alakkal!

BALETT-TÁNCOSOK A KERESZTÚTON

A pesterzsébeti Gaál Imre Galériában (1201 Budapest, Kossuth Lajos u. 39.) még látható a „Kertek, versek, labirintusok” című kiállítás. A kiállítók (Barabás Márton, Gyulai Líviusz, Katona Szabó Erzsébet és Orosz István) április 8-án, szerdán délután ötkor – kapcsolódva a költészet napjához – saját írásaikból olvasnak fel részleteket. Idemásolom Barabás Marci költeményét, amelyet a Keresztút című képem apropóján írt, és amelyet ígérete szerint fölolvas majd szerda délután Pesterzsébeten.

Balett-táncosok lépnek így, egyik lábukat a másik elé helyezve, ahogy a timpanon-sapkás kapuk egyensúlyoznak a keresztúton. Nincs átjárás rajtuk, mindkét pillér-lábuk -hogy- hogy-nem az útra került. Orosz István képes-képtelen történeteiben már csak így van mindennel. Van is út, meg nincs is. Egy biztos: a kisfiú a keresztút egyik felén maga elé néz. Előtte papírlapok és ceruza. Csobban a tócsa, gyűrűző vízkarikák rajzolják át az utat elálló diadalkapuk tükörképét. Egymásba nőtt a kép és tükörkép. És kitér egymás útjából, aminek találkoznia kéne. Ez a rom már így állhat jó ideje. Egy darabig még biztosan így is marad. Van idő a rajz elkészítésére, talán még a láblóbálásra is. Végtelennek látszik az idő és végtelennek a tér. Bár az út járhatatlan, nem kell még elindulni rajta. Csak nézni kell, gyönyörködni benne.

ÚTITERV

Az Erdély-járó Kubinyi Annának, szeretettel

Abrudbánya, Szelistye,
Édeságy, Dés, Cikmántor,
Csíkvacsárcsi, Páncélcseh,
Érsemjén, Göcs, Óhámor.

Kismadaras, Érminszent,
Kolozsvár, Brád, Vajola,
Bottalütőbesenyő,
Ilyefalva, Zabola.

Hagymáslápos, Kovászna,

Jászvásár, Bágy, Tőzmiske,
Farkaslaka, Bácsiláz,
Nagyenyed, Csejd, Beszterce.

Szászzalatna, Nagyzaránd,
Elekes, Vérd, Décsfalva,
Tárnokszentgyörgy, Újboksán,
Daruvár, Völc, Petrilla.

Tusnádfürdő, Segesvár,
Déva, Csucsa, Vízakna,
Maroshévíz, Fogaras,
Lupény, Kálmánd, Margitta.

Oláhtyúkos, Magyarós,
Torda, Závoly, Borberek,
Barót, Kálnok, Gyimesbükk,
Csákigorbó, Nagyenyed.

Hosszúmacskás, Torockó,
Köpec, Uzon, Ozsdola,
Kézdialmás, Esztelnek,
Erdőhát, Bós, Zabola.

Eresztevény, Hegymegett,
Csomakőrös, Nagyajta,
Bölön, Felvinc, Temesvár,
Asszonyrét, Gagy, Bikfalva.

Csíkszereda, Ilosva,
Vajdahunyad, Gelecsény,
Nagydisznód, Réty, Sugatag,
Galambod és Petrozsény.

GORCSEV IVÁN ÉS A BUDA HALÁLA

Március 27-én este 6-kor a Pesti Vigadó Sinkovits termében vetítik Varsányi Ferenc (magunk közt inkább Umbertó) „Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak" című rövidfilmjét. A vetítést pódiumbeszélgetés követi, amelyen részt vesz Mezey Katalin, Orosz István, Haris László és Thúróczy Gergely.

Szóval P. Howard, vagyis Rejtő Jenő. Napra pontosan tudom, mikor ismerkedtem meg vele: 1963. október 24. volt. Azért vagyok ennyire biztos benne, mert az volt a 12. születésnapom, amelyre meghívhattam néhány barátomat a kecskeméti Czollner téri iskola 6. A osztályából, és egyikük, Benedict Ádám ajándékba hozta nekem a Tizennégy karátos autót, amelyet már aznap este elkezdtem olvasni. Az előzményekhez tartozik, hogy akkorra már meglehetősen olvasott fiúcskának tudhattam magam, bár esetemben az olvasást nem egészen hagyományos értelemben kellett érteni. Apám, irodalomtörténészként akkoriban éppen a Jókai kritikai kiadásban dolgozott, előbb 56-os eredetű szilenciuma miatt feketén, később meg már legálisan. Kritikai kiadások úgy készülnek, legalábbis az a legizgalmasabb részük, hogy az ember apja és anyja ülnek egy asztal két oldalán és fölválta olvassák föl egymásnak a kéziratok és könyvek különféle szövegvariánsait, eltéréseket keresve azokban, ezenközben az ember és nagyanyja izgatottan hallgatja a felolvasást és egymás fülébe sugdosva kommentálja a cselekményt. A Felfordult világot, a Mire megvénülünket, az Eppur si muovét már oly sokszor meghallgattuk, hogy a könyökünkön jött ki. Ebbe a milliőbe érkezezett meg Rejtő Jenő, pontosabban P. Howard, mert ez a név volt a Tizennégy karátos cím fölé írva. Apám és anyám összenéztek és némi fanyalgást olvastam ki a nézésükből. Emlékszem, elhangzott a „ponyva” kifejezés is, amit egyáltalán nem tudtam összekapcsolni egy papírra nyomtatott tárggyal. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent a ponyva szó (őszintén szólva ma sincs). Tiltásról persze nem volt szó, sőt elzárkózást sem fogalmaztak meg, de az a finom idegenkedés, amit mégis kiéreztem a reakciójukból elegendő volt ahhoz, hogy a születésnapi vendégek távoztával azonnal rávessem magam a könyvre. Aztán persze faljam a többit is, a Piszkos Fredet, a Vesztegzárt, a Három testőrt. A Rejtő könyveket aztán megbeszéltük Ádámmal, aki igazi szakértője volt minden tudománynak, amit a hivatalos iskolai kánon megpróbált kirekeszteni. (Ideírok néhány hívószót, hogy ha majd egyszer írok róla, eszembe jussanak: transzcendentális vaddisznó, kapszula, Elba sziget partján faszállító hajó…. – őt sajnos már nem kérdezhetem meg.) Évtizedekkel később, akkor jutott eszembe apám játékosan fanyalgó arckifejezése, amikor egyik unokája, Imola olvasmányai felől érdeklődött. A Harry Pottert olvasom - felelte a gyanútlan kislány. Miért nem a Buda halálát olvassa - kerekedett el a nagypapa szeme. Híres családi szállóige lett a kérdés: „Te miért nem a Buda halálát olvasod?”