5333+1

A Képzőn, Szira Henrietta doktori védésén szó kerül a sakkfeladványok esztétikájáról. Megpróbálom a bizottság tagjainak elmagyarázni kedvencemet, azt a Polgár Zsófi-féle opust, amelyet 5333+1-es számmal szokás emlegetni. (Ah, miért is nincs címük a sakkrejtvényeknek, ahogyan a költeményeknek!) Egy sakkfeladványt szinte reménytelen szavakkal elmagyarázni, nem is sikerül, ideteszem inkább a képét. Szépséges szimmetria, és persze katartikus élmény annak, aki megfejti. Világos indul és két lépésben mattot ad. A megoldást természetesen nem írom le, de a táblára rajzolt ábrázolat elég komoly segítség. Valamikor annyira tetszett ez az egyszerű kis ábra, hogy amikor felszólíttattam a magyar kultúra legmaradandóbb alkotásainak felsorolására (akár hiszik, akár nem, a Parlamentben történt a dolog) Polgár Zsófi feladványa is a listán szerepelt. Idemásolom teljes egészében, valaha, tán egy évtizede nekem ők voltak a “legek”:  ... Ó, ha egyszer képesek volnánk egyetlen megbonthatatlan tömbnek érezni a télben virágzó dunántúli mandulafácskát és a Concertót, a rózsás labyrinthot és a Magányos cédrust, a londoni hathármat és a midőn ezt írtam-ot, a sakkozó törököt és a verbunkost, a porban húzott grádicsot és a computert, a Wassily széket és az Ugocsa non coronatot, a repülő nikkel szamovárt és a délibábot, az Öröknyárt és a dinamót, a Majálist és a tojáséjt, a Szegénylegényeket és az árgyélus kismadárt, az Egy mondatot és az Egyperceseket,  Az eltévedt lovast és a nagyszentmiklósi lovast, a holográfiát és a karikás ustort, a vizsolyi bibliát és a vasorrú bábát, a C vitamint és a tűzpiros kígyócskát, az 5333+1 számú sakkfeladványt és az Iskola a határont, a Fehérlófiát és Mikkamakkát, Szindbádot és a Gellért által hallott dalt, a Rubik-kockát és a corvinákat, a Varjúvárt és a Kormányeltörésbent, a Vizitációt és az Eszméletet, a Sorstalanságot és a déli harangszót, Tihanynak rijjadó leányát és a hét sevillai tornyot, a hosszúlépést és az Appendixet, a Tótfalusi antikvát, az Óperenciát, a mik vogy mukot és mind-mind a többit (talán csak a múltat végképp eltörölni kivételével), igen, az stabil jövőkép lenne. Biztatás, hogy létezik valami, amit folytatni kell, együtt kell folytatni, és érdemes.