2015. április 24., péntek

SAKKPARTI A SZIGETEN



Április 24-e van, ráadásul péntek. Fontos nap. Ezen a napon, április 24-én, pénteken játszódik a Sakkparti a szigeten című regényem. Az a bizonyos könyvbeli péntek 107 évvel ezelőtt volt. A cselekmény csak néhány perc, pontosabban két sakklépés közti gondolkodási idő, de azért szóba kerül sok minden. Olyan sok, hogy 130 oldalon fér csak el. Idemásolok egy rövid részletet:

       Előző nap érkezett a szigetre. Csütörtök volt. A menetrend a hetek óta lebegtetett sciopero, vagyis a matrózsztrájk miatt kiszámíthatatlan volt, a Marina Grande mólójára kisereglett emigránsok jócskán felöntöttek a garatra, mire a harmadik nápolyi vaporettóból végre kiszállt a Sztárik. Az Öreg, így hívták a háta mögött, holott mindössze harmincnyolc éves volt. Épp hogy betöltötte, április 22-én, bár alighanem inkább a tizedike jött volna a nyelvére. Itt ugyan már az európai naptár szerint éltek az emigránsok, de ha valami otthoni esemény került szóba, mondjuk egy születésnap, akkor még a régi napot mondták, úgy, ahogy az orosz kalendáriumban van. Otthoni esemény persze mindig akad, holnapra már a nagy moszkvai árvíz híreivel lesznek tele a giornálék, romokban áll majd a fél város, jó is hogy itt lesz, legalább megmondja, jó-e ha összedőlnek a tőkések gyárai, segíti-e a forradalmat, ha a Kremlt is elvisz a jeges ár, vagy inkább sajnálkozni kéne. Gorkij, ahogy a jó vendégváróhoz illik, áthajózott Nápolyba (ahol egy nappal frissebbek voltak a lapok), hogy már a római vonatnál fogadhassa az Öreget, aki kalaposan, öltönyben, hóna alatt a föltekert pléd közepébe szíjazott párnácskával meglehetősen furcsán hatott a tavaszi zsibongásban. A sovány utazótáska, amelyet egy fehér kesztyűs hordár cipelt utána, arra engedett következtetni, hogy nem kíván sokáig időzni a szigeten. A kikötői fogadás egyetlen szertartásos pillanata a vezényszóra felhajtott vodka volt. A hosszú várakozás alatt meglehetősen felmelegedett „vizecskét” Bazarov (akit Rudnyev néven, már jól ismert) a régi aforizmával mentegette: éhezni hetekig képes az ember, víz nélkül három napot bír ki, vodka nélkül viszont legfeljebb pár órát. A napbarnított oroszok úgy nevettek, mintha először hallották volna. Az, hogy valami módon meg akarnának felelni a politikai illegalitás szabályainak, a legcsekélyebb mértékben sem látszott rajtuk. Bár legtöbbjük szabályos útlevéllel tartózkodott a szigeten, és a politikai emigránsoknak, a cár ellenségeinek járó törvényes státus mellett az itt élők, vagy legalábbis egy részük, szimpátiájára is számíthattak, az Öreg mégis elvárt volna valami konspirációs viselkedést. Legalább a titokzatosság látszatát. Úgyis csak Lorettára fognak emlékezni, mondogatta Gorkij, aki úgy csavarogta be a szigetet, hogy egy hatalmas zöld papagáj üldögélt a vállán. Ő volt Loretta. A legbiztosabb módja az inkognitó megőrzésének, hajtogatta nevetve.

        Vajon ki lehet a regénybeli Öreg? És vajon mi lehet a regényben emlegetett sziget neve? Aki tudja, írja meg. Aki nem, vegye meg a könyvet, amelynek nyomtatása épp most indul a váci nyomdában. (A könyvhéten kedvezménnyel árulják majd a Borda Antikvárium pultjánál, ahova talán majd én is odaülök, hogy dedikálgassak.)

2 megjegyzés:

Fábri Péter írta...

Természetesen Lenin. Nem tudtam, hogy regényt is írsz, eddig csak a rajzaidhoz hasonlóan remek verseidet olvastam. Barátsággal, Péter

fefe írta...

...és természetesen Capri szigetén "játszódik a történet"..., csak azért nem jeleztem előbb, mert nem akartam visszaélni helyzeti előnyömmel, ugyanis 2010-ben a TKM-ben már olvasható volt egy részlet :-)
fefe