UTAZÁS URBINÓBA

Könyvbemutató a budakeszi könyvtárban. Somos Miklós albumáról Évával, Miklós lányával beszélgetünk. A festmények mellett a szövegekről is. Összefoglaló címük: Európa siratása de majd’ mindegyik egy olasz városról szól. Nekem Urbino jut, vagy inkább én választom Urbinót. Sosem jártam még ott, de egyszerre rádöbbenek, mennyire vágyom rá. 1978-ban, akkor még a szüleimmel utazgatva, eljutottunk San Marinóba, 84-ben pedig, amikor Dórával csavarogtunk Itáliában, Gubbióban töltöttünk egy napot. Urbino e két város közt félúton van. Akkora, vagy alig nagyobb csak, mint Budakeszi. Néhány hete, amikor Annával a Metropolitain-ben jártunk, és persze nem volt időnk mindenre, azt mondtam, megmutatom a számomra legfontosabb műveket. A hájlájtokat. Az elsők közt volt a Montefeltro studiolo. Valaha ez trompe l'oeil faintarziával díszített szobácska is Urbinóban állt. Federico de Montefeltro urbinói herceg dogozószobája volt. Talán csak a Mediciekkel és Mátyás királlyal lehet összevetni, a reneszánszban ő volt az egyik legnagyobb európai mecénás. Úgy tudom, még az is szóbakerült, hogy Mátyás hadserege fővezérének szerződtesse, mert eredetileg zsoldoskapitány volt. A kedvenc művésze Piero della Francesca volt, aki  több képet is festett róla, de bárki is készítette a portrékat, minden képen profilból látjuk, kizárólag a jobb arca felől nézve. Nem nagyon volt ugyanis a baloldalon arca szegénynek. Állítólag a pestis miatt veszítette el a másik szemét, egy hatalmas kardcsapás miatt meg a maradékot. Attól ilyen furcsa az orra is. A legnagyobb Piero-kép, amelyen a herceg megjelenik, a Montefeltro oltár a Brerában. A híres „tojásos” oltár, amelyről már sokat írtam és beszéltem az anamorfizmus kapcsán. A legszebb pedig az Uffiziben őrzött páros portré, amelyen a feleségével, Battista Sforzával nézik egymást. Egyszer még egy szonettet is írtam a kép ürügyén, egy párbeszédes szonettet:

– Betelt az istenek kegyelme-kénye:

Ó herceg immár szemtől-szembe mindig,

s mosolytalan, ahogy korunkhoz illik,

mutat Piero mester táblaképe.

– Ezentúl, édes, már örökre nézlek,

a szó a szádon, mely kísért a sírig,

s kimondatlan, az én nyelvemen ízlik:

holt házasok túlélő párbeszéde.

– Szemedben arcom fiatalnak látom,

húszévesen, hogy kérted: légy a párom,

s hangod madár, itt leng ki-be fülemben.

– Hercegnő, urbinói drága tájon

a választ szívdobogva várva várom:

Baucisz mindörökre és Philémon.

Azért mielőtt nagyon meghatódnánk, jöjjön egy kis illúziórombolás: egy olasz művészettörténész megfejtett egy titkosírással írt levelet, amit a mi hercegünk írt, s amelyből kiviláglik, hogy egy híres firenzei összeesküvés mögött bizony ő maga, Montefeltro állott. Meg akarták gyilkolni a két Medici-testvért, Lorenzot és Gulianot. Gulianót meg is ölték, de Lorenzo megúszta. Húsvétkor történt, 1478-ban. A megfejtett levél szerint Montefeltro herceg, akiről eddig úgy tudtuk, hogy nagyon jó barátságot ápolt a Mediciekkel (sőt ők is azt hitték szegények), csapatai élén már ott állt Firenze kapujánál, s ha sikerült volna a terv, akkor megrohanták volna a várost. Szóval, a félszemű herceg, bár a művészetek nagy barátja volt, de egy apró szeplő még az ő életén is akadt.  A történetről bővebben Marcello Simonetta: The Montrefeltro Conspiracy című könyvében lehet olvasni, Urbinóról pedig az új Somos Miklós albumban.