Karácsonyra az egész osztály tudott olvasni. Volt, aki szótagolva, úgy, hogy az ujjával követte a szöveget és akadtak olyanok is, akik némán olvastak, mint a felnőttek igazolványát ellenőrző rendőrök, úgy hogy nem is látszott rajtuk, hogy olvasnak, láthatatlan vonatokon vándoroltak át a fejükbe a betűk. Az olvasást Sárika néni tanította. Minden mást ő tanított: rajzolást, számolást, írást, éneklést, tornát, de most az olvasásról legyen szó. Szeptemberben azt ígérte, hogy karácsonyra minden gyerek olvas majd. És olvasott. Ottó ütött, talált ötöt. Az iskolát hivatalosan így hívták: Zója utcai általános iskola, de úgy emlegették, hogy az árvaház. Az árvaház 1897-től létezett, először Országos Tanítói Árvaház volt a neve, 1926-tól, az alapító igazgató emlékére Faragó Béla Árvaháznak hívták, majd a nagy fordulattól, 1949 őszétől Faragó Béla Népi Kollégiumnak. 1951-től Állami Ságvári Endre Szakérettségis Kollégium, majd Katona József Gimnázium. 1957-ben a szimmetrikus épület egyik szárnyát megkapták az oroszok, vagyis a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet tisztek gyermekei, a másik oldal újra árvaház lett Országos Nevelőintézet néven, amelyben jutott egy kevés hely a környékbelieknek is. Ők voltak, vagyis mi lettünk a bejárók. Én 1958. szeptember elsejétől. A bentlakóktól abban különböztünk, hogy nem volt egyenruhánk, így rögtön látszott, hogy csak másodrendű polgárai vagyunk az iskolának, a kórusban a hátsó sorokban álltunk. Pedig mennyire vártuk: november hét, április négy, május egy! A színpadnyílás székelykapu volt, a kazettás menyeztet, a festett bútorokat erdélyi motívumok díszítették. Vajon megvannak-e még? És a hatalmas falfestmények? A tulipános ajtók? És Sárika néni? Már akkor ősz haja volt. A féléves bizonyítványt így írta alá: Dr. Várnagy Mihályné. Amikor a szénszünet után újra kezdődött az iskola, különös könyvekkel lepte meg a jól olvasó diákokat. Nehéz, nagy albumok, sok képpel, még több betűvel. Először persze a lányok kaptak könyveket, de április táján már én is hazavihettem egyet. Igaz történetek a magyar szentekről és királyokról. A képekre jól emlékszem, főleg a lovakra és a repülő tányérokra (glóriák). Ha valamelyikünk kiolvasta a könyvét, Sárika néni kikérdezte és újat adott neki. Istenem, mennyi könyve volt!
Bolyongok a világhálón, árverések anyagát böngészem, régi könyvek, katalógusok, levelek. Az egyik tétel: Czigány Lóránt Angliában működött irodalomtörténész levelezése Várnagy Mihály kecskeméti tanárral az 1961-1965 közötti időszakból. 16 db géppel írt, aláírt és datált levél. Az aukció időpontja, 2009. április 27., hétfő, helyszíne: Hotel Mercure Korona, Budapest, Kecskeméti utca 14. Kikiáltási ár: 8000 Ft, leütési ár: 8000 Ft. Beleolvasok: Tisztelt Várnagy úr, kellemes meglepetésként ért a Petőfi Népe cikke, amelyből értesültem, hogy Ön régi könyveket gyűjt. Mivel magam is szenvedélyesen gyűjtöm a könyveket, (magyar szépirodalmat angolul és angol útikönyveket Keleteurópáról, illetve Magyarországról) kérem ne vegye tolakodásnak, hogy ismeretlenül írok Önnek, hanem csupán annak jeléül, hogy szeretnék valakivel kapcsolatba kerülni Magyarországon, akinek ugyanaz a hobbyja (ahogy az angolok mondják), mint az enyém. Csak az első levél olvasható a weben, de az öt évig tartó levelezés arra utal, hogy sokáig csereberéltek könyveket. Sárika néni férjének nem lehetett egyszerű Angliába könyveket küldeni, pláne onnan könyveket kapni, hiszen akkoriban ott a Zója utcai ünnepélyeken még így énekeltünk – jó hangosan, hogy a szovjet oldalon is hallják: „Bér gyilkos hor dákaz an golu rak, ké szitik új raa há boru kat.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése