SZEPEZD

Egy hete nem borotválkozom, a strandra a pénztárosnő előtt érkezem. A fű még harmatos, vagy a helyi mindenes, Jenő már hajnalban locsolt. Addig úszom, amíg a révfülöpi kiszögellés mögött kibukkan a fonyódi hegy. Hanyatt fekszem, a magasban, a kondenzcsík karistolta égbolt alatt egy sirály köröz. A nádastól a horgászállások felé ladikok indulnak, s ahol a szellő szőnyeget gurít rá, a tó szabályos sávokban fodrozódik. Az időt az állomáson átfutó játékvonatok mérik. Alig van köztük, amelyik megáll: Tapolca felé 8:25-kor és féltizenegy tájt, Füred iránt meg a 9:35-ös. A víz fölött a mozdony füttye szitakötőszárnyon suhan. Különben csönd van, hallgatom, ahogy fülemben jár a vér. Az Öreghegyen, vadszedersorok közt felhőnyáj lépeget, a táj a lehúnyt szem mögött is folytatódik, árnyék és tükörkép össze- összecsattan. Háton úszom tovább, hogy lássam a falut a három fehér toronnyal. A címerekben nyíl szál egy hal fölött ezüst mezőben. Az idő közben áll, csak az élet múlik el. Este, a meccs alatt a környék borából rendelek, míg a szomszéd asztalon hagyott cigaretta szívatlan végigég.