Egy hét Kecskeméten. Sokkal többet éltem már máshol, de azért úgy mondom: hazamegyek. Nagy Gyurival próbáljuk befejezni a sakkozó bolsevikokról szóló rajzfilmet (talán már írtam róluk itten ... vagy csak akartam?). A stúdió barátinak tetsző közössége a valamikori Pannóniát idézi. Kerti mulatságok a munka után: Szilágyi Zoli focit szervez, állítása szerint csakis miattam, mi meg Andival a „hetvenkedő” Mikulásnak szerkesztünk ünnepi költeményt: Van egy hely Kecskemét a neve,/ limerickbe való eleve,/ ott él a Mikulás,/ hetvenes figuráns,/ van-e ki ujjat húzna vele?Apám apróságokon háborog, a boltot átrendezték, máshol vannak a diabetikus ételek, mint ahol megszokta, a könyvtárban nincs meg a Különös házasság és a nagyothalló készüléke azokat a hangokat is fölerősíti, amelyeket nem akar meghallani. Szelektív fülhallgatót szeretne. Anyu angyali türelemmel tűri. Andi gyerekei a Harry Pottert olvassák. Miért nem a Buda halálát – háborog apu. Szállóige lesz belőle: te mért nem a Buda halálát olvasod!? Minden nap náluk ebédelek (a reformátusoktól hozatják) és Andinál alszom.
Huszadika van, a csapból a szentistváni tett hozsannája dől, miközben Határ Győzőt olvasgatom: „Olyan volt ez, mintha valaki a mai tízmilliós Magyarországon nekiveselkedne, hogy két és félmillió magyar állampolgár kiirtása árán eltéríthesse a nemzetet a kereszténységtől, csak hogy a megmaradó hét és fél millióra valami távoli, ismeretlen és lehetetlen valláskatyvaszt, holmi Cargo-kultuszt, Irminzul Rengeteg Faóriást vagy a polinéziai Unkulunkulu Cölöpisten tiszteletét ráerőszakolja.”
Rögtönzött osztálytalálkozó a Kéttemplomköz kávézójában. Gyerekkoromban a nyomda utcája volt. Három valóságos (Ági, Tivi meg én) és sok megidézett résztvevő. Néhányan angyali, örökké ifjú arcvonásokkal, de legtöbben már arc és alak nélkül az elsüllyedt mitológiák uniformisában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése