KÖNYŰIDET ÉRTEM!

 Petőfi! Könyűidet értem!

… vagy legalábbis érteni vélem. Pontosítok: érteni véltem mostanáig, s nem találtam őket indokolatlannak. Az évfordulóidra költött panaszversek tovább táplálták a könnyek jogát (Óh, vannak koszorúk, keményebbek, mint a deszkák…) a neveddel lelkesítő sorok csupán mélabút plántáltak belém (Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit…), talán némi dacot (Szedd össze csontjaid, barátom…), de inkább vissza-visszatérő kilátástalanságot (valahol mindig temetik, valahol mindig exhumálják…)
Tegnapi élményem azonban túllökött minden kétségen. Tüskehajú Petőfi-forma fiúcska – kisgimnazista, abból a korosztályból, amikor a költőt még inkább Vicseknek szólították barátai – egy rendezvényen, valahol a végeken, a Szeptember végént szavalta. A harmadik szakaszt így:

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűidet értem,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Elrejtett parafrázis? Megérti-e a hallgatóság? Vagy csak néhány ínyenc szívéig jut el – töprengtem, de zúgó taps fogadta, vagyis a közönség tudta, hogy a ragcsere nem véletlen nyelvbotlás. Bátor aktualizálás. Vajon önállósította magát a kis Vicsek-másolat, vagy közösen ötlötték ki a felkészítő tanárnővel? Köszönet neki is. Hasonló bátor kiállások reményében várom a Petőfi-évet!

PLAKÁTTÁRLAT CSEPELEN

 

Meghívó a Mansfeld Galéria századik kiállítására 2022. november 15-én (kedden)14 órára. A kiállítás dr. Feledy Balázs művészeti író nyitja meg. Közreműködnek: BIROK-Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium tanárai és tanulói.

(woman.life.freedom)

 

“Women, Life, Freedom” This is the new slogan, just like a mantra, a password, it says “In tribute to all brave Iranian women and those who are killed, like Mahsa Amini, and the ones might be killed on upcoming days and nights.”

ART = SOOTHER

 

ПОГОДА В МОСКВЕ

Az alábbi naplójegyzetet épp tíz éve írtam: 

Moszkvában minden internetes portál szerint zivatarnak kéne lennie (a valószínűsége a Yahoo szerint 90%, az állaga a BBC Weather szerint heavy), de szinte egész nap ragyogó napsütés van. Ha meg-megjelenik egy felhő, hirtelen irányt vált, vagy szétoszlik, és újra kiderül az ég. A tegnapi szakadatlan zuhogás után kifejezetten szerencsésnek hisszük magunkat, nem is foglalkozunk a kiállítással, (amit jobb híján nekünk kell fölrakni), hatalmasat csavargunk (Arbat, Gogoljevszkij bulvár, az újjáépített Szpaszítyel, a Tretyakov környéke s Vörös tér a pénzért fotózkodó Sztálin és Putyin hasonmásokkal). Este fáradtan kezdem nyomogatni a tévé távkapcsolóját, az „El classicót” keresném, de szinte kivétel nélkül mindegyik adón Vlagyimir Vlagyimirovics atyuska jön be. Úszik, kutyát simogat (fekete labrador), reggelizik (tejbekása), interjút ad (sötét limuzinban), virágot szagol, karatézik, levelet diktál (repülőn), konditeremben izzad (evezőgép), mosolyog, halat fog, gondterhelt, felváltva forró és hideg vízbe merül, kitüntetéseket oszt és gyerekfejet simogat. Csak nem? De igen, épp ma 60. Holnapra is esőt ígérnek (70%-ra saccolják). Vajon csak a születésnapra készült a прекрасная погода?

Ma 70. Ugyan mivel kedveskednek neki? (2006. október 7-én, Putyin születésnapján lőtték agyon Anna Politkovszkaját.)

 

LÍVIUSZ ÉS A KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ

 

A DUINÓI ÖSVÉNYEN

Ki vagy, ki öltöd egyre ránk

a távozóknak visszanéző gesztusát?

Utolsó dombodról hagysz elmerengenem,

s végső nagy völgyed föltárod csalétekül.

Mért élünk úgy, mondd, miért,

hogy folyvást búcsúzunk?