Egy
régi barátom a három-négy éves kislányát átküldte a másik szobába,
mondván: „Marcsikám, nézd meg, hogy ott vagyok-e?”A kislány elindult az
apját keresni. Játék és kegyetlenség keveredik
ebben a történetben. Orosz István képi feladványát elsőre elhiszi a
legtöbb kisgyerek, a felnőttekkel együtt. Első látásra magától
értetődőnek látszik a látvány, akármilyen „becsapós” is a grafika.A mi európai, centrális perspektíván alapuló látásunkat a fotó részben megerősítette, részben érvénytelenné tette. A távol-keleti ábrázolás nem használta ezt a reneszánsz óta ismert perspektívát. Más ábrázolási sémákat, fikciókat alkalmazott, így a háttér nélküliséget, az épített környezet ábrázolásakor az axonometriát vagy a fordított, felénk szűkülő perspektívát.
Orosz István grafikáin a tárgyak: várak, kapuk, oszlopcsarnokok elemelkednek a „valóságos” tértől. A fizikai: nehézkedési és optikai szabályok összekuszálása nála nem öncél. A távolságképzés, az átlényegítés eszköze. A nyitott könyv, jegyzetfüzet, rajzmappa fölött elmerengő embert rajta kívül alig ábrázolja valaki. Ezt a szituációt a geometriai csavarás, az anamorfózis révén emeli ki a romantikus én-személetből és láttatja némi távolságtartással. Jó ideje nem használta már a művészetben senki a 20. század első felének gyermek- és ifjúsági irodalmában még meglévő mesés helyzeteket. A 70-es évek nagy grafikus nemzedéke minden avantgárd szempontnak vagy az ábrázolással kapcsolatos gátlásnak hátat fordítva megint mesélt, mert irodalmias, illusztratív lenni az önálló grafikai lapokon is. (Kovács Tamás, Gyulai Líviusz.)
Orosz István szuverén művész. Ő már azelőtt használta, ábrázolta az oszloprendeket, timpanonokat, kváderfalazást és romokat, mielőtt ezek a motívumok a 80-as években a posztmodern építészetből elindulva ismét divatba jöttek. Sőt, Orosz István a posztmodern kifulladása óta is antik és eklektikus oszlopcsarnokokat, falazatokat, kerteket és labirintusokat rajzol. Az antikvitás szobrai, ember-arcai, az antik és későbbi romok, vakolatukat vesztett régi falak visszatérő motívumai. Valaha volt korok építményei cemetálódnak össze művein másodlagos falazatokká, soha nem volt, mégis ismerős építményekké. Az elmúlás miatti szorongást, fájdalmat megidéző és megformáltságával fel is oldó konstrukciókká.
Orosz István vezérmotívuma az anamorfózis. Ez egy Holbeintől Escherig alkalmazott optikai lehetőség. Pista csiki-csukit, fűzőcskét, a látható és láthatalan váltakozását adja elő játszva, az anamorfózist legtöbbször csak mellékesként, ürügyként használva. Nem a sík-dekorativitás érdekli, az ornamentika képzése, hanem ennél sokkal komplexebb régi-új valóságok, tartalmak létrehozása. A látható kép, például egy bronz lovasszobor túl alacsony mennyezetű oszlopcsarnokban áll. A lényeg, a hadvezér arca egy másik térbe szorul. A képi irónia elsőre, a képi lelemények csak közelebbről, a kép tüzetesebb megtekintése után válnak láthatóvá.
A római Pantheon kupolájának gömbbé varázsolt, összetett látványa remekmű. Kívül áll a trendeken, egyetemes. Egyesíti magában a legpuritánabb geometrikus művészetet, az elemi formát és az antikvitás pantheisztikus világszeméletét. A görög-római építészet és gondolkozás remekbeszabott mai átiratát láthatjuk ezen a grafikán.
A „Falak” sorozat kapcsán az időmértékes verselés jutott az eszembe. Az ábrázolás finom belső ritmusa rejtve van bennük, csak a részletek elemző lassúságú végigkísérése tárja fel a rejtett ritmust. „Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már..” Weöres Sándor helyett Orosz Istvánt is idézhettem volna, aki verseiben egyszerre alkamazza az időmértékes és a rímes formát. A képi ábrázolásban is ezt a többszörösen nehezített, de művelője által folyékonyan beszélt (rajzolt) nyelvet műveli. Ilyen eszköz nála a réz- és vasmetszet. A párhuzamos vonalakat kimetsző vésők finom mozgása fényt, árnyékot és egy letűnt kor hangulatát képes egyszerre megidézni.
Amikor először lejöttünk Révfülöpre, még látható volt néhány romos villa, kicsorbult vakolatú, méltóságteljes építmény. Ilyen, a 71-es útról is szembetűnő hatalmas eklektikus villa állt Balatonszepezd Zánka felőli végén, a domboldalon. Új tulajdonosai először belülről kibontották. Azt reméltük, megmarad a homlokzat, érzi az új birtokos, milyen érték bízatott rá. Nem érezte. A házat lebontották. Hasonló tömegű, de megörökítésre már nem méltó épület keletkezett a helyén. A régi villák rokonai az Orosz István Falak sorozatán látható különös építmények. Nehéz megmagyarázni, mit szerettünk, szeretünk bennük. Nézzék, nézzük egy Orosz István grafikáit és remélhetőleg megkapjuk a választ.
