Apánk könyvtárát
szanáljuk. Felszámolást is írhatnék, de a latin eredetű szóban talán a
megmentésre utaló jelentésből is lappang valami. Szanálás … szanitéc …
szanatórium. Mens sana in corpore sano. Van könyv, amelyet a húgom vesz magához, van,
amit én, gondolunk az unokáira is, egy-egy kötet kapcsán eszünkbe jutnak
ismerősei, lesz, amit Kárpátaljára küldünk és akad, amit csak kiteszünk a
Gazsiról elnevezett könyvtár előtti ládába, viheti, aki akarja.
Kezembe akad egy apró
fekete borítójú könyv. Buda halála. A könyvek zömére jól emlékszem, erre nem. A
cím alatt a dátum: 1863. Második kiadás. Budapest, Franklin–Társulat. Gyorsan
rájövünk, az évszám nem lehet a könyv megjelenésének dátuma, hanem a költemény
elkészültére vonatkozik. A Budapest név nem is szerepelhetne a dátum mellett,
hiszen csak 1873 óta használatos, 1863-ban még a lánykori nevét, a Pest-Budát viselte. 1873 óta létezik a Franklin-Társulat is,
legalábbis ekkor vették föl Benjamin Franklin után a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt. elnevezést,
eladdig a Landerer és Heckenast nevet használták, amelyet ugyebár a Talpra
magyar legendás nyomtatása óta minden elemista ismer.
Arany egyébként a Buda
halála előtt épp Heckenasttal állt szerződésben, ő nyomta a könyveit, 1864-ben
pártolt át Ráth Mórhoz, életének utolsó szakaszában és a halála utáni két
évtizedben Ráth adta ki és terjesztette az Aranyokat.
A Ráth örökösöktől
1900-ban szerezte meg a Franklin-Társulat az Arany művek kiadói jogát,
pontosabban Ráth Mór kiadójának bekebelezésével hozzájutott a jogokhoz is. A
komplikált történet szerint a Révay-kiadó már megegyezett Arany László nejével,
a szerzői jogok tulajdonosával, hogy negyedmillió koronáért megveszi az
életművet, ekkor azonban Ráth élve egy korábbi, még a költővel kötött
szerződésében biztosított elővételi joggal megtámadta az egyezséget. A támadás
mögött valójában már nem az elborult elméjű Ráth, hanem a kiadóját megvásárolni
készülő Franklin-Társulat állt, aminek ily módon szinte az ölébe hullt Arany János.
Az Arany kiadások történetét egyébként Bisztray Gyula írta meg, az ő Az Arany János-kiadások rostája (1883—1958)
című dolgozatában olvasom, hogy „A
Franklin-Társulat legtöbb kiadványa, köztük az Arany-kiadások nagy része
évszámjelzés nélkül jelent meg. A kiadás évének eltitkolása a
Franklin-Társulatnak következetesen alkalmazott üzleti fogása volt, hogy a
raktáraiban éveken, évtizedeken át tárolt íveket bármikor olyan kiadványként
vethesse piacra, melyről azt hihesse a jámbor olvasó, hogy: „Készült ebben az
esztendőben". Ezzel a kalendáriumok-korabeli trükkel a kiadó mindenesetre
elérte célját. Sem a közönség, sem a szakkörök nem tudták soha ellenőrizni a
matricakiadások számát. Ma, utólag még kevésbé lehet megállapítani, hogy ez s
amaz „kiadás" melyik matricakészlet felhasználásával s mikor készült?
Ezért az Arany János-bibliográfia idevágó fejezete örökre félhomályban marad.
Jellemző erre nézve, hogy még Voinovich Géza (a szerzői jogok részese) is csak
általánosságban tudta összegezni a Franklin-féle Arany-kiadásokat.” No, mindezt
csak azért iktattam ide, hogy megindokoljam, miért nem tudom mikor jelent meg apu
könyvecskéje.
Az azonban tudható, hogy 1914. január 10-én már megvolt.
Olyannyira, hogy már el is olvastatott. A 143. lapon, a „Vége” szó után
ceruzával jegyezve a következő mondatok olvashatók: „Deó Gratias! Hála a jó Istennek! Befejeztük 1914. I. 10.-én.”
Ugyanennek a kéznek – szinte biztos vagyok benne, hogy női
kéznek – apró betűs, finom írásával több jegyzet is szerepel a könyvben, magyarázatok
(pl. a szövétnek = fáklya), adatok (Aëtiosz: római hadvezér), javítások (pl. a
Harmadik ének címe A tanács visszája,
nem pedig visszálya). A meglehetősen sok javítás miatt igazat kell adni
Bisztray Gyulának, aki szerint a Franklin-Társulat Arany-kiadásai, különösen az
1925 előtti kötetek temérdek panaszra és jogos kifogásokra adnak okot. A
ceruzajegyzetek közt elmélyült olvasatra utaló jegyzetek is vannak, az egyik
versszak mellett ez áll: „plasztikus stílus”:
Paizsa
szék mellé heverőn támasztva,
Bal
könyökét annak szélére nyugasztja,
Hajtja
halántékát egy ujja hegyére,
Mélyen
alácsordul szakálla fehére.
Valóban az!
Van egy meglepő jegyzet
a Negyedik ének első versszaka mellett, ami csupán egy dátum: 1914. szeptember 26. Úgy látszik, a
januárra végigolvasott könyvet szeptemberben újra elővették.
Parancsol
a húnok ifiabb királya;
Kard
az egész földet véresen bejárja:
Fegyverviselő
nép mindenki felüljön,
Buda
szállására, hadi szerbe gyüljön.
A véres kard
körbehordozása a hadba hívás jele volt, így történt a tatárjárás és Mohács
előtt, és úgy látszik, 1914 szeptemberében a Buda halálát jegyzetelő kéz tulajdonosa
hirtelen aktuálisnak érezte Arany verssorait. A rosszul kezdődött háború egyre rosszabb
fordulatokat vett. A szerbiai kudarc után az orosz front is összeomlani
látszott. A 1914. szeptember 17-én kezdődött meg a Monarchia legfontosabb
galíciai erődjének, a 130 ezres sereg által védett przemyśli erődnek az
ostroma. Épp a mi jegyzetünk napján, 26-án zárták végképp körbe az oroszok
Przemyślt és az eseményről szinte minden európai újság tudósított.
A 26. lapon található
dátumot jegyző kéz írása ugyan hasonlít az utolsó oldal kissé tán ironikusan is
értelmezhető fohászához – Hála a jó
Istennek! Befejeztük… –, de a betűk kissé nagyobbak és a sor erősen fölfelé
tart (az előző jegyzetek mind vízszintesek voltak), ráadásul alá is lett húzva.
Más olvasó jegyzete lenne, vagy csak a háború izgalmait tükrözné az írás?
Olvasó, vagy olvasók? Az a január tízediki jegyzet többes számban íródott:
befejeztük. Az egységes, nőies íráskép alapján jelent meg egyetlen személy a
képzeletemben, de a logika alapján többekről kellene írnom. Közösen, talán
hangosan és felváltva többen olvasták a Buda halálát.
A könyvecske legutolsó
oldalán (amelyet a nyomdászok hátsó előzéklapnak hívnak) valaki rövid tartalmi
összefoglalókat írt a költemény énekeiről. Pontosabban csak a 7., 8., 9.
és a 10. énekről. Mivel egy lap sem
hiányzik a könyvből, a többi összefoglaló, ha létezett egyáltalán, bizonyára
különálló papírokra volt írva. Nagyobb betűk és szélesebb sorközök, mint az
utolsó, a 143. oldalra írt Deó Gratias-szal kezdődő szöveg, de azért nagyon
hasonlít az írás, mintha ugyanabban az iskolában tanulták volna.
Vannak a könyvben
másfajta sorok is, olyanok, amelyek biztosan más kéztől vagy inkább kezektől
származnak. A kezekhez tartozó név, legalábbis az egyik tudható, hiszen
többször is le lett írva: Grűnfeld Miska. Cirill betűkkel így: Гринфелъд Миша. Úgy
látom, a magyar és az orosz írás különbözik, a cirill betűket író kéz valamivel
erősebben nyomta rá a ceruzát a lapokra, a betűképek dőltebbek, díszesebbek, cirkalmasabbak.
Könnyű összehasonlítani őket, mert a latin ábécé betűi mellett, amelyet a
puhább vonalakat húzó kéz írt, ott sorjáznak rögtön az orosz betűk. A sorrend nyilvánvaló,
előbb az írt, aki a magyar ábécét tudta, aztán jött az, aki az oroszt. Magyar
ábécét mondok, mert noha ékezetes betűk nincsenek a sorban, Sz betű viszont
van. Mellette ott a cirill C. Kétszer is leírták az ábécét, előbb írott, aztán
nyomtatott nagybetűkkel. Határozott, kissé gyerekes írás mindkettő, nagy, a Deó
Gratias-nál sokkal nagyobb, de az
énekek összefoglalóinál is nagyobb méretű betűk. A költeményt magát nem nagyon bolygatták,
a könyv fedelének belső üres oldalát és az előzéklapokat írták tele. Vélhetően
oroszra próbált tanítani valaki egy magyart, vagy magyarra valaki egy oroszt. Vajon Grűnfeld Miska melyikük lehetett? A nevek sorrendjéből ítélve ő
volt a magyar.
Találok egy időpontot: 3/XII 1914, vagyis 1914. december 3. Ha
háborús eseményhez akarjuk kapcsolni, előző nap esik el Belgrád, az újságok
harmadikán jelentik be. Nézem nagyítóval is a dátumot, azt a ceruzával írt
1914-et 1944-nek is lehet olvasni. Ha így van, akkor már egy következő
világháború zajlik, és hamarosan megkezdi Pest, majd Buda ostromát a szovjet
hadsereg. Buda halála! Az interneten egyetlen Grűnfeld Miska nevű személyt
találok (Grünfeld Mihályt többet is), aki ráadásul épp Nagyszalontán született,
akárcsak Arany János. A születési dátum 1899, vagyis ha 1914-ben jegyzetelte
tele a Buda halálát, akkor 15 éves volt, ha 1944-ben, akkor 45 éves. A gyerekes
írásképhez jobban tudok kapcsolni egy 15 éves fiúcskát, az orosz nyelv tanulása
miatt viszont valószínűbbnek tartom, hogy 1944-ben vagyunk. Van néhány szó a
név és a dátum fölött, nem tudom kibetűzni, lefotózom és átküldöm Baka
Tündének, aki egyszer már segített, amikor egy Bogdanov vers fordításába tört
bele a bicskám. Jön is a válasz: Проведил
В День Конституции (= Bejegyezte az Alkotmány Napjára...) Tünde ráadásul azt
is tudja, hogy a Szovjetunióban az Alkotmány Napját 1937-től 1977-ig épp
december 5-én ünnepelték az 1936 december ötödikén kihirdetett, sztálininak
nevezett alkotmány emlékére.
Egy
nap is udvarhoz rendelte a főket,
Áldozni,
tanácsba, összehivá őket;
Gazdag
aranyhímmel vont falu sátorban
A
nagyok, a bölcsek telepedtek sorban.
Vajon keressük-e a
párhuzamot Buda törvénykezése és Sztálin alkotmánya között? Eszébe jutott-e
ilyesmi Miskának vagy a társának (társnőjének?), amikor 1944-ben
ceruzajegyzeteket írtak a könyvbe? Mert az ugyebár biztosan eldőlt, hogy
1944-ben vagyunk. Sajnos az interneten megtalált születési évszám mellett ott a
halál éve is: Died 1945 in Békéscsaba,
Hungary. Cause of death: killed by the Nazis. Grűnfeld Miska minden
hozzátartozójának neve mellett ugyanez az évszám és ugyanaz a halálok: 1945,
megölték a nácik.
Михаил Гринфельд –
begépelem így is, orosz betűkkel az internetes keresőbe, aztán a Facebook ismerőskeresőjébe
is. Több egykor élt és ma élő férfi nevét is kidobja a gép, vannak Moszkvában,
Szentpéterváron és vannak Izraelben is. Lehet, hogy mégsem a nácik által
meggyilkolt magyar Miska, hanem egy orosz katona lehetett az emberünk? A 2.
Ukrán Front 1944. augusztus végén érte el a történelmi Magyarország határát és október
elején a csonka országét. A nagy alföldi
páncéloscsaták után decemberben már Budapest felé özönlenek. Alig hiszem, hogy
a szovjet Alkotmány napját munka-, azaz harcszünettel ünnepelték volna. Talán a
tisztek? Lehet, hogy Miska egy tiszt volt?
Böngészem tovább a könyvecskét,
a cirill betűs jegyzetek közt rálelek egy címre: Крымская А.С.С.Р. город Симферополь улица Пушкина дом № 4. кв. 3. Beguglizom,
meg is van Szimferopolban a Puskin utca, a Krím félsziget közepén, nyugatra és
dékeletre is nagyjából 30 kilométerre a tengerparttól, bár a háromszintes
házról, a négyes számúról, amit szintén megtalálok, azt hiszem, hogy a második világháború
után épülhetett. A cím alatt újra ott a név,
immár ötödször, de egyszer sem Mihailként, hanem most épp a becéző Misa alakban,
aztán egy évszám, 1915 és a Рождение
(= születés) szó. Egyelőre tehát az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy egy
huszonkilenc éves szimferopoli zsidó fiatalember, a szovjet hadsereg katonája
oroszra tanít valakit és az a valaki magyarra tanítja őt. Tankönyvül, jobb
híján a Buda halálát használják.
Beszkennelem,
fölnagyítom a lapokat, közel hozom a képernyőn, hogy egyenként vizsgálhassam meg
a betűket. Igen, egyikük az orosz írást gyakorolja, másikuk a magyart. Látható,
hogy egyikük sem jártas a másik nyelvében. El e-mailezem Tündének a képeket
Szegedre, jön is a kimerítő válasz azonnal: 1. Az 'r' betűt nem sikerült leírnia, helyette
orosz 'ч' áll a Grinfeld szóban a lap tetején, és az 'l' helyett is írott orosz
'л'-t kanyarít. A lap alján a keretben szintén a grinfeld szó szerepelne, de a
'g' helyett is 'ч'-t ír, a magyar 'r' helyett orosz 'р'-t, amely azzal azonos
hangzású. Az 'f' nem sikerül, az 'e' kimarad, és megint orosz írott 'л'-et
használ. Úgy tűnik, nem tud magyarul. 2. Az első kép szövegét ismétlő írás
nekem ügyetlen másolásnak tűnik. Mintha egy oroszul nem tudó másolta volna.
Például itt a Grinfeld Misa neve után - úgy tippelem - az apai neve van leírva,
eléggé ügyetlenül: 'Захарович'. Ez magyarul: Zakariás fia. Zakariás lehet
keresztény (Keresztelő Szent János apja), de lehet zsidó név is Zakariás
próféta után. Köszönöm, Tünde. A
katonánk neve mostantól legyen Михаил
Захарович Гринфельд. Mihail Zaharovics Grinfeld. Talán Grünfeldnek ejtette, vagy
magyar partnere annak hallotta, mert latin betűkkel úgy van írva. Összesen
hatszor írták be a nevét a Buda halálába, a magyar betűk írójának a neve
egyszer sem szerepel.
Találgatni kezdek. 1944
őszén az alföldi páncéloscsaták során 117 360 fő volt a 2 Ukrán Front hivatalos
vesztesége. Az állomány 13%-a. Ennyi halotthoz legalább kétennyi sebesültet
kell számolni. Az ország tele alkalmi kórházakkal, ahová ápolónők kellenek, ha
nem jönnek maguktól, viszik őket. Anyám sokszor mesélte, 20 éves volt 45-ben, húgával
Szegedről Győrbe menekültek, ott érte utol őket a front, másnap már
sebesülteket kötöztek egy iskolából átalakított katonai kórházban. Felnőttként
is beleborzongott. Úgy képzelem, hogy a Buda halála fölött is egy sebesült orosz
katona és egy ápolóvá épp kinevezett magyar lány dugja össze a fejét. Talán az
a kórház is egy iskolában volt, s a könyvtár polcáról sebtében kapták le az
első kezük ügyébe kerülő könyvet …
Az első kezük ügyébe
kerülő könyv, vagy tudatos választás volt-e a Buda halála? Jó lenne azt hinni,
hogy szándékosan nyúltak az eposzért, ehhez azonban azt kellene feltételeznünk,
hogy valami közvetítő nyelv segítségével jól megértették egymást, meg persze az
is, hogy a magyarul tudó ismerje és el tudja magyarázni azt a történelmi
üzenetet, ami a világháború idején oly aktuálissá tette Arany művét. A hun
birodalom összeomlása a nemzethalál képzetét idézi, ami az eposz írásakor, a
szabadságharc leverése után talán nem is jelent meg oly fenyegető vízióként,
mint épp 1944-ben. A hunok és a germán törzsek ellentéte az évszázados
magyar-német szembenállást példázza, a végzet két jó szándékúnak látszó német
származék, a berni szász tanácsadó Detre és a gót Krimhilda, Etele szépséges,
de Szigfrid megbosszulását tervező felesége képében jelenik meg. A
németbarátság voltaképp gonosz ármány – vajon kiolvasta-e a könyvből két
ismeretlen olvasónk a világháború utolsó hónapjaiban Arany János üzenetét?
A könyv belső címlapján
két pecsét van, az egyik, a kékeslila színű ovális pecsét szerint a könyv
valaha az Angolkisasszonyok budapesti felsőbb leányiskolájának tulajdona volt. A
másik, a pirossal nyomtatott nagyobb és díszesebb pecsét felirata: Nagy Ferenc „Őrangyal” gyógyszertára, Csépa.
Apám Csépán született, a patikus lánya, Nagy Andrea (Babuci) jó pajtása volt,
kapcsolatuk felnőttként is megmaradt, az tehát biztosra vehető, hogy a könyv a
patikából került át valahogy apám könyvtárába, ami azt jelenti, hogy a patika
polcán már egy telejegyzetelt könyvecske állt. Találok adatokat a
gyógyszerészről is: Nagy Ferenc (1892-?) karakószörcsöki, gyógyszerész
oklevelét 1920-ban Budapesten szerezte, 1921-től patikabérlő volt Zalalövőn,
1923-ban vette át Csépán az 1880-ban alapított "Őrangyal"
gyógyszertárat. Felesége: Lazi és Berniczei Ghillány Piroska, gyermekei: Ferenc
és Andrea. Arról persze, hogy a Buda halálát hol szerezte, nem szól a fáma, az
viszont pontosan tudható, hogy a gyógyszertárak államosítására az egész országban
egységesen és meglepetésszerűen, egyetlen nap alatt, 1950. július 28-án került
sor. Nyilván ekkor menthették ki a zsebbe rejthető Buda halálát, talán nem okozva
ezzel felbecsülhetetlen kárt a friss állami tulajdonban. A procedúra egyformán
zajlott mindenütt, Csépa sem lehetett kivétel, az üzletben található ingóságokat
leltárba vették, lepecsételték, a bejárati ajtó zárát lecserélték, a patikus
lakásába nyíló átjárót befalazták. Szívesen
képzelem úgy, hogy Babuci születésnapi ajándékként adja át Csépára hazalátogató
apámnak a megmentett könyvet. (Apu július 13-án volt épp 25 éves, középiskolai
tanár Kecskeméten, ahol eljegyzett menyasszonya van anyánk személyében, de a
szünidő egy részét még Csépán tölti az édesanyjával.) Ő, Babuci lett volna az
ápolónő a hadikórházban? Ha igen, akkor alighanem a legközelebbi város,
Kunszentmárton vagy Szentes kórházába vitték. Azért választom Szentest, hogy
leírhassam, az ottani iskolából átalakított kórházban lábadozott egy ideig Heinrich
Böll is.
A másik pecséten
feltüntetett Angolkisasszonyok lehettek a könyv első tulajdonosai. Az intézmény
mint felsőbb leányiskola 1875-ben kezdte meg működését. Első otthona Pesten a
IV. Lipót (1899-től Váci) utcában volt, később a IV. Irányi u. 3. sz. alatti
épületbe költözött, a mi könyvünket tehát a Váci vagy az Irinyi utcai épület
polcáról emelhette le valaki. Úgy képzelem, hogy az első jegyzetelő még e felső
leányiskola tanulója (vagy tanára) lehetett, erre utal a „Deo Gratias!” fohász és a többes szám: „befejeztük”, és ezt erősíti a pedáns tartalomjegyzék szerű
összegzés is a könyv végén. A
Tanácsköztársaság idején az iskola egyházi jellege megszűnt, az átalakulás
során a könyvtárat is „szanálták”, talán akkor, 1919-ben indult el máig tartó
vándorútjára a Buda halála.
Összefoglalásképp leírom
az eddigi állomásokat: 1900 táján megjelenik a Franklin-Társulatnál, 1914 előtt
a budapesti Angolkisasszonyok könyvtárába, majd 1919-ben egy alföldi iskolába
kerül. 1944-ben az iskolából hadikórház lesz, a könyvet egy ápolónő veszi
magához, tőle kerül a csépai Őrangyal patikába. 1950-ben a patika
államosításakor menti meg Nagy Andrea, ő ajándékozza Orosz László kecskeméti
tanárnak, akinek halála után István nevű fia Budakeszire viszi a Buda halálát.
P.s.:
Egyszer apám, látva, hogy tíz év körüli unokája, Imola (a keresztlányom)
elmerülten olvas valamit, történetesen a Harry Pottert, bosszúsan jegyezte meg:
olvasná inkább a Buda halálát! Azóta a családban szállóigévé vált a mondás,
amely többé-kevésbé minden szituációban jól használható: te mért nem a Buda
halálát olvasod?
