K.S.

Mert vannak erdők, hatalmas, rengeteg,

Erdélynyi erdők, és bennük lépeget,
mindegyik erdőnek a kellős közepén
nótát fütyörészve egy szál szegénylegény.

Ott megy, és a szíve egy nagy mesebeli
erdővel van töltve telistelen teli,
egy elmondhatatlan széles rengeteggel,
egyforma sötét van abba’ este, reggel,

s a szívében hordott fekete vadonban,
(lehet, hogy mindegyik szívben vad vadon van)
ott jár a fák hegyén az eltűnt legényke,
egyazon pataknak lép mindig vizébe.

Nézd, a tükörképben remegő rengeteg,
sűrű erdőségben most is ott lépeget,
mindig a végtelen  kellős közepében,
hordozván Erdélyét temérdek szívében.