Hetvenöt éve halt meg Trockij (augusztus 21, Sztálin, Mexikó, jégcsákány),
aki természetesen feltűnik a Sakkpartiban is, ráadásul egy olyan oldalát mutatja,
ami aligha közismert: amerikai filmszínész. Íme egy újabb részlet a könyvből:
Valóságos diadalút várt odaát Gorkijra – írja Ady. New
Yorkban, Cincinnatiban, St.-Louisban és mindenütt félistenként fogadják. De
hirtelen kiderül, hogy az az asszony, aki vele van, nem a felesége. Egy kis
színésznő, az a bizonyos Andrejeva. Az igazi feleségét Oroszországban
felejtette Gorkij. És vége volt egyszerre minden dicsőségnek. A despota
Oroszország fiát a szabad Amerika nyomban bojkottálta. A hotelekben nem kap
lakást. Körútjára nem indulhat, mert még tán meg is verik.
Ami odaát skandalum, az persze Európában dicsőség. Itt a híres írótól el is várják az ilyesmit. Az könnyen kitalálható, hogy Ady miért citálja elő az írótárs gáláns történetét (még ha amúgy nem is állhatja ezt az önimádó álmessiás oroszt); és persze az is sejthető, hogy Lenin, oldalán a befáslizott lábú, bazedovos szemű mozgalmi matrónával, Nágya Konsztantyinovnával (akinek forradalmi fedőneve nem véletlenül volt Hal, s akit a káderképző kurzusok diákjai csak Miszter Krupszkaja néven emlegettek) és a forradalomtól csupán személyes izgalmakat remélő, egyre kínosabbá váló kozmopolita kalandornővel, Lise de K.-val (akit egyébként alig lehetett eltéríteni a szándékától, hogy a születésnap ürügyén ne csak Rómáig kísérje, hanem Capriba is vele menjen) miért nem kíváncsi Gorkij panasznak álcázott dicsekvésére. … Akár tovább is léphetnénk, ha nem jutna eszünkbe a parkban látott amerikai film után most egy másik is. Igaz későbbi, 1914 táján forgatták, de jól példázza, hogy a New York-i forgatókönyvírók képtelenek voltak túltenni magukat a hivatalos feleség helyett álfeleséggel utazgató muszka revolucionyer esetén. My Official Wife volt az amerikai opus címe, orosz forradalmárokról szólt, s a fordulatos sztori arra az alaphelyzetre épült, hogy egy merénylő hölgy (Clara Kimball első nagy szerepe volt) rávesz egy Szentpétervárra tartó utazót (aki valódi nejét Párizsban felejtette), hogy feleségének adhassa ki magát, s így bejutva az országba a cár közelébe férkőzhessen és lelőhesse. A film ugyan elveszett, de megmaradt egy snittje, amelyben feltűnik egy ismeretlen fiatalember, hegyes szakállal, kerek szemüveggel, nagy, lobogó hajjal, éppen úgy, ahogy az orosz forradalmárokat az amerikaiak elképzelték. Ez a filmbeli ifjú azonban történetesen valóban forradalmár volt: a szerepet az akkoriban épp Amerikában időző Trockij játszotta.
Ami odaát skandalum, az persze Európában dicsőség. Itt a híres írótól el is várják az ilyesmit. Az könnyen kitalálható, hogy Ady miért citálja elő az írótárs gáláns történetét (még ha amúgy nem is állhatja ezt az önimádó álmessiás oroszt); és persze az is sejthető, hogy Lenin, oldalán a befáslizott lábú, bazedovos szemű mozgalmi matrónával, Nágya Konsztantyinovnával (akinek forradalmi fedőneve nem véletlenül volt Hal, s akit a káderképző kurzusok diákjai csak Miszter Krupszkaja néven emlegettek) és a forradalomtól csupán személyes izgalmakat remélő, egyre kínosabbá váló kozmopolita kalandornővel, Lise de K.-val (akit egyébként alig lehetett eltéríteni a szándékától, hogy a születésnap ürügyén ne csak Rómáig kísérje, hanem Capriba is vele menjen) miért nem kíváncsi Gorkij panasznak álcázott dicsekvésére. … Akár tovább is léphetnénk, ha nem jutna eszünkbe a parkban látott amerikai film után most egy másik is. Igaz későbbi, 1914 táján forgatták, de jól példázza, hogy a New York-i forgatókönyvírók képtelenek voltak túltenni magukat a hivatalos feleség helyett álfeleséggel utazgató muszka revolucionyer esetén. My Official Wife volt az amerikai opus címe, orosz forradalmárokról szólt, s a fordulatos sztori arra az alaphelyzetre épült, hogy egy merénylő hölgy (Clara Kimball első nagy szerepe volt) rávesz egy Szentpétervárra tartó utazót (aki valódi nejét Párizsban felejtette), hogy feleségének adhassa ki magát, s így bejutva az országba a cár közelébe férkőzhessen és lelőhesse. A film ugyan elveszett, de megmaradt egy snittje, amelyben feltűnik egy ismeretlen fiatalember, hegyes szakállal, kerek szemüveggel, nagy, lobogó hajjal, éppen úgy, ahogy az orosz forradalmárokat az amerikaiak elképzelték. Ez a filmbeli ifjú azonban történetesen valóban forradalmár volt: a szerepet az akkoriban épp Amerikában időző Trockij játszotta.
(James Stuart Blackton amerikai filmproducer memoárja igazolni látszik
a feltevést, hogy tényleg Trockij látszik a filmen: „Volt köztünk egy néma
idegen fickó, aki gyakran beszállt statisztálni napi két dollárért. Ma ötven
millió embernek parancsol, a neve Leon Trockij” (Motion Picture Magazine,
1925). Csekélyke kárpótlás a nyúlfarknyi amerikai filmszerep azokért a hosszú
jelenetekért, amelyeket Sztálin vágatott ki Eizensteinnel 1927. november 7-én,
néhány órával az Október bemutatója előtt. Trockij akkor már egy színész által
megformáltan sem jelenhetett meg az általa vezetett forradalomról szóló
filmben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése