ÓCEÁN

Óceán, rég láttuk egymást,

Meglehet, pár ezred éve,

nyelved alól a kavicsom

kiveszem, hogy szólhass végre.

Óceán, dobhártyád alatt

a csigatestben gyöngy terem,

s kontinensközi kábelek

bugyognak sírást szüntelen.

Óceán, zokogd fülembe

az összes titkodat, ahány

csak létezik, Nautilus,

Bermuda, Némo kapitány.

Óceán, rézpántos atlasz,

csavargőzös, búvárnaszád,

szabásminta útvonalak,

Atlantisz és robinzonád.

Óceán, szélrózsaábrák,

Kigöngyölt karcok metszetek,

Felfújt pofájú ciklonarcok,

Erőlködő, vad szélfejek.

Óceán, mélységes gyomor,

roncsokban ázó aranyad

palackban alvó dzsinn vigyázza,

szigetkalóz a csontnyarat.

Óceán, hulló horizont,

Hibátlan Möbius szalag,

Szerkeszthetetlen az, ahogy

Két íved egymásba szalad.

Óceán, cet, leviatan,

Áramlattan, vándorhalak,

Semmi sem az, ahogy látszik,

Más szín, más név és más alak.

Óceán, bennem liftezik,

nyelőcsövemben árapályod,

s kín-kéj, ha hullámkörmeid

homokló partjaimba vájod.

Óceán, mélység, magasság,

holdfényringató távlatok,

ha olykor álmaimban meglepsz,

te én vagy, és én te vagyok.

Óceán, a tenyeremből

itatlak, és veled hálok,

s álmaimra ráhajolnak

cethalálos szőke hálók.

Óceán, tér-idő képlet,

visszatérés száz alakban,

minden hullámod halandó,

s hullámzásod halhatatlan.

Óceán, jól megtanultam

törvényed: csak egyszer lehet,

hogy lássalak, de azután

örökkön kell, keresselek.

Óceán, áruld el, ki vagy,

mutasd arcod, bár jól tudom,

homályosan szabad csak lássam:

videmus nunc per speculum.