HAJRÁ ATLASZ!

Felipe (azt mondja, hívjam inkább Pepének) elvisz a helyi stadionba, hogy lássam játszani kedvenc csapatát, az Atlast, amelyik annak rendje és módja szerint simán ki is kap a fővárosi Pumáktól. Persze azért van könnyeznivalón vidám oldala is a dolognak. Bérlettel jutunk be a meccsre, Pepe papája ugyanis a halálos ágyán mindkét fiára (a fotós Mito a másik) egy-egy Atlas-bérletet hagyott. Az örökhagyó nem volt kicsinyes: a belépők 99 évre szólnak. (Állítólag majdnem meghalt a fiúk mamája is, amikor tudomást szerzett a végrendeletről.) Egy másik egyetem galériájában Francisco Toledo kiállítását nézzük meg Emmával: az indián művész vázlatkönyvének lapjait. Magától értetődő természetességgel megelevenedő mítoszok, Chagall és az inuitok transzcendens világa jut róla eszembe, na meg persze Dóra. Ja: nehogy elfelejtsem, megnyílt a workshop-záró plakátkiállítás is, egyelőre csak az ITESO kertre néző munkagalériáiban, aztán majd augusztusban átköltözik a könyvtárba.