LISSZABON

Senki. Azt hiszem, hogy Pessoa neve porugalul azt jelenti, Senki - mondja Winter, a begipszelt labu hanggyujto Wim Wenders Lisszaboni tortenet cimu filmjeben. Takats Marci ajanlotta, hogy nezzem meg Wenders road movie-jat, mielott kijovok, s ugy latszik megiscsak jo valamire, ha az ember lanya filmszakember, Annaida megszerezte a filmet, s igy most kepzett lisszabonistakent eszegethetem a polipot valahol a Rossio kornyeken egy napos vendegloi teraszon (Bocs: tudom, hogy otthon eppen havazik). Ifju Figok es C Ronaldok dongetik korulottem a falat, siralyok kapkodjak a morzsat es egy utcai arus napszemuveggel kinal mikozben ezt a jegyzetet irom, labamban mar ott van nehany kilometer a Palacio de Queluz fensegesen venulo parkjabol, sot estere, amikor mindezt bemasolom a szalloda (Gartrossio) kozeleben talalt internetcafe ekezetek nelkuli gepebe, mar a katedralisbeli koholgyek olvasokorerol (Se de Lisboa) es a Belem torony kornyeki turarol (rinocerosz-kutakodas és a Berardo Muzeum kortárs kiallitasai: Robert Longo, Joana Vasconcelos) is beszamolhatok, a 28-as villamosrol nem is beszelve, amit Monika kotott a lelkemre, amikor a kiutazas elotti napon a Klebersberg Haz plakatkiallitasan összefutottunk. Illene persze megokolnom, mit is keresek Lisszabonban. Most van a BEDA (Bureau of European Design Associations) éves közgyűlése, amelynek a Magyar Formatervezési Tanács is tagja (a Japánba röppent Várhelyi Juditot helyettesítem). A 25 éves portugál dizájn center szervezi az eseményt (a küldöttek közt egy sincs, aki ne tudna a mi magyar dizájn centerünk hosszadalmas kálváriájáról). Fontos emberek közé kerültem - nyugtázom elégedetten a tanácskozás bevezetőjében elhangzott mondatot: „a dizájn a 21. század diszciplínája”, aztán rögvest kétségbe is esem a minden felszólalás konklúziójaként levont „financial crisis” kifejezést hallván, majd lelkesen tapsolok a probléma megoldásra születő javaslatoknak, sőt a kávészünetek spontán „workshopjain” magam is előállok képtelen ötletekkel (elvégre európainak lenni és utópistának, legalábbis számomra körülbelül ugyanazt jelenti), elmorfondírozok az internacionális trendek követése és a nemzeti karakter ápolása című paradoxonon, (ha a dizájn esetén még egyáltalán felmerülhet a nemzeti karakter kérdése), örömmel nyugtázom az edukációt pártoló hangsúlyokat, (bár tudom felemás minden igyekvés, ha a megrendelők és az elfogadók képzéséről úgysem esik szó) s vígasztalgatom magam, hogy egy ilyen konferencia hatására legalább majd jobb dizájn munkák születnek, (jóllehet ebben, tudniillik a vigasztalásban a tanács éppen bemutatásra kerülő, unalmasan semmitmondó új emblémája nem túl nagy segítség). A hosszadalmas tanácskozás végére elpilledő társaságnak az új portugál dizájnmúzeum helyesre dizájnolt ifjú igazgatónője bemutatja intézményét. A fogadófalra Antonioni filmjének, a Zabriskie Pointnak nagy, apokaliptikus robbanássorát vetítik. Vajon jelképnek szánták? Vagy csak egy 20. századi hozzászólásnak a 21. század diszciplínájához? Szóval Senki. Nem csoda, hogy az Utisz-blog írója fölkapja a fejét. Fernando Pessoa, a különös portugal poéta egyébként számolatlanul sok álnevet használt, és mindegyik álnévhez önálló stílus tartozott, úgyhogy akár a Senki is felbukkanhatott volna álnevei közt, de a Pessoa név mégsem Senkit, éppen valakit jelöl, annyit tesz: Személy, Személyiség, Person....