(Jan van Eyck festményének feliratára)
Jobbra a hölgy – ahogy Éva meg Ádám óta a festők
Oly sok esetben ábrázoltak párosan embert
Híressé vált képeiken – és balra az úr áll:
Arnolfíni lovag. Ó, hinni se merjük a nagy hírt;
Nézzük a stóla mögött pupoló hasikára tapasztott
Nyúlánk csöpp kezet itt, és újra a büszke olaszt ott:
Ez bizony édes urunk derekas tett volt, gratulálunk!
S szép biz a kép is, ahogy föstötte a brüggei piktor.
Dísz ugyan és cicomák módjával épp, hogy adatnak,
Ennyire élő arcok azonban…. Büszke lehet rá.
Elkel a méltó szignó: gót betük és kecses ívek
Ypszilon és ká hosszú szárain és karimáján
Cirkalmas vonalú kapitális Jének. Azok csak
Kik tudományt, de kivált a deákot bírni erősek
Fogják érteni úgyis, azok meg kiknek a kérges
Ujjai közt inkább kapa járt, mint toll vagy a plajbász,
Intő példa gyanánt bámuljanak ott a középső
Tükröcskére, amelyben föltünik éppen a festőnk,
Hetyke kalapban lép ki az ajtón, s visszatekintvén
Indul. Az új pár sorsa a mozdúlatlan öröklét,
Csak hölgyünk mosolyába keverve dereng pici bánat.
*
Giovanni Arnolfini luccai kereskedő és Giovanna Cenami esküvői képe Londonban, a National Galleryben van. A pár mögött, a kép központjában függő domború tükör fölött, az évszám – 1434 – mellett egy felirat olvasható: „Johannes de Eyck fuit hic.” Vagyis "Johannes de Eyck volt itt”. A rejtélyes szöveg az alatta elhelyezett tükörrel együtt értelmezve, mintegy a képrejtvény elemeit összeolvasva így hangozna: Johannes de Eyck volt itt a tükör. Ez pedig nemcsak a fiatalabb van Eyck hitvallása, hanem általában a művészet – s a művész szerepének legszabatosabb megfogalmazása is, amely jó másfél évszázaddal előzi meg a hamleti formulát: "... föladata, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek." A feliratot megidéző akrosztichonos vers hexametereivel annak a költeménynek a formáját akartam megidézni, amely állítólag Jan van Eyck bruggei sírkövére volt írva. A vers, a sírkő, sőt fölötte a templom (Szent Donát katedrális) is megsemmisült 1799-ben a francia forradalom során.
Jobbra a hölgy – ahogy Éva meg Ádám óta a festők
Oly sok esetben ábrázoltak párosan embert
Híressé vált képeiken – és balra az úr áll:
Arnolfíni lovag. Ó, hinni se merjük a nagy hírt;
Nézzük a stóla mögött pupoló hasikára tapasztott
Nyúlánk csöpp kezet itt, és újra a büszke olaszt ott:
Ez bizony édes urunk derekas tett volt, gratulálunk!
S szép biz a kép is, ahogy föstötte a brüggei piktor.
Dísz ugyan és cicomák módjával épp, hogy adatnak,
Ennyire élő arcok azonban…. Büszke lehet rá.
Elkel a méltó szignó: gót betük és kecses ívek
Ypszilon és ká hosszú szárain és karimáján
Cirkalmas vonalú kapitális Jének. Azok csak
Kik tudományt, de kivált a deákot bírni erősek
Fogják érteni úgyis, azok meg kiknek a kérges
Ujjai közt inkább kapa járt, mint toll vagy a plajbász,
Intő példa gyanánt bámuljanak ott a középső
Tükröcskére, amelyben föltünik éppen a festőnk,
Hetyke kalapban lép ki az ajtón, s visszatekintvén
Indul. Az új pár sorsa a mozdúlatlan öröklét,
Csak hölgyünk mosolyába keverve dereng pici bánat.
*
Giovanni Arnolfini luccai kereskedő és Giovanna Cenami esküvői képe Londonban, a National Galleryben van. A pár mögött, a kép központjában függő domború tükör fölött, az évszám – 1434 – mellett egy felirat olvasható: „Johannes de Eyck fuit hic.” Vagyis "Johannes de Eyck volt itt”. A rejtélyes szöveg az alatta elhelyezett tükörrel együtt értelmezve, mintegy a képrejtvény elemeit összeolvasva így hangozna: Johannes de Eyck volt itt a tükör. Ez pedig nemcsak a fiatalabb van Eyck hitvallása, hanem általában a művészet – s a művész szerepének legszabatosabb megfogalmazása is, amely jó másfél évszázaddal előzi meg a hamleti formulát: "... föladata, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek." A feliratot megidéző akrosztichonos vers hexametereivel annak a költeménynek a formáját akartam megidézni, amely állítólag Jan van Eyck bruggei sírkövére volt írva. A vers, a sírkő, sőt fölötte a templom (Szent Donát katedrális) is megsemmisült 1799-ben a francia forradalom során.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése