ÖNSZÓCIKK

A Napút című periodika online változatának felszólítására "önszócikket" kellett elkövetnem. Tessék ide kattintani, vagy elolvasni itt alább: 

A neve Bruno. Később ugyan más nevet kapott, de a születése előtt kizárólag Brunónak szólították. Szülei többször megnézték a Biciklitolvajokat, anyja olykor külön is beült a Városi Moziba (vagy az Árpádba?), mert pont olyan gyereket akart, mint a filmbeli kisfiú. Vittorio De Sica filmje 1951-ben érkezett meg Kecskemétre, tehát ő is ott és abban az évben született meg. A haját még sokáig Brunósra fésülték vizes fésűvel, hogy megálljon. E puritán indulásnak (neorealista, proletár identitásnak) némileg ellentmond, hogy hamarosan Stefi lett belőle, mert édesanyja tudomást szerzett róla, hogy a legnagyobb magyart, Széchenyit, Stefi grófnak hívták a barátai. Apját ekkor már jó ideje Lázárnak szólította, ami magától értetődött, legalábbis a gyakran elskandált Arany sorok ismeretében: Ritka vendég Rácországban Zsigmond, a király, a császár, jól fogadja István vajda, István, kinek apja Lázár. Lázárt valójában Lászlónak hívták, s mivel a város köztiszteletben álló tanáraként sokan ismerték, néha az egyszerűség kedvéért a fiút is lelacizták. Több iskolai jutalomkönyvben (a megpróbáltatások ellenére elfogadható tanulmányi eredményeket produkált) ez az elhibázott keresztnév szerepelt. – Pifta, ifol-e muftot – egy különben jólelkű kórházi ápoló szólította így rendszeresen, de mivel a név után kisvártatva fájdalmas gerincvelő csapolások következtek, a Pifta és tovább becézett származékai nem a boldog gyermekkort juttatták eszébe.

Vezetéknevével sem volt több szerencséje, és noha az apja után neki járó Kisorosz nevet képes lett volna tolerálni, mégis inkább a Ruszki, a Muszka, sőt a Szovjeckij megszólítás vált a gyakoribbá. Minthogy kora ifjúsága egybe esett az ország idegen seregek általi megszállásával, és ezen hadak is megnevezhetők voltak a fenti szavakkal, így a fiatalember gyakorta érezte, hogy a hozzá intézett mondatoknak legalábbis kettős értelmük van. (Hova mész most? Haza. Haza? Hallottátok, haza megy a Ruszki. Hurrá, Ruszki, igyi domoj!)

Később, a fővárosba költözvén némi megnyugvással tapasztalta, hogy nevét – amely e szócikk fölött található – mások is viselik, s ez, legalábbis látszólag, nem különösebben zavarja őket, egy barátja azonban jóindulatúan figyelmeztette, ha a kulturális életben meg akar mutatkozni, mint újonnan érkezőnek, illő lenne nevet változtatnia, vagy fölvennie egy művésznevet is, és azt használni, elkerülendő a kavarodást. A barát által ajánlott művésznév az Útisz volt, ami görögül Senkit jelent, ezen a néven mutatkozott be egykoron Polüfémosz küklopsznak Odüsszeusz, vagyis rég bevált álnévről volt szó, hiszen a homéroszi történet szerint épp ez segítette a ravasz hajóst a menekülésben: – Senkise bántott – kiabálta a buta óriás, így aztán nem is segített rajta senki. Az affér során, mint ismeretes a küklopsz egyetlen szeme odalett, vagyis a képzőművészként vizuális illúziókkal foglalkozó, sőt olykor a trompe l’oeil-jel (művészettörténeti szakkifejezés, a szem becsapását jelenti) is hírbe hozott Orosz-Útisz igen stílszerűnek vélte új nevét, amiatt pedig, hogy anyai ágon görög felmenőkkel is rendelkezett, kifejezetten szerencsésnek találta.

Tanult szakmája szerint tehát művészféleség volt – grafikusként mutatkozott be leggyakrabban, névjegyén is ezt a foglalkozást tüntette föl -, gyönge jellemére azonban az álnévvel rátestált irodalmi ballaszt komoly pressziót jelentett. Könnyelműen elkezdte magát írónak képzelni, különösen azután, hogy megtanulta folyamatosan két kézzel, négy, sőt hat ujjal nyomogatni computere klaviatúráját.

Irodalmi próbálkozásai közt magától értetődőn jelentek meg a képzőművészetre utaló tartalmak, de gyakran élt olyan formai elemekkel is, amelyeket a grafikusként, festőként, anamorfikus ábrák szerkesztőjeként és animációs filmek rendezőjeként begyakorolt technikák írói, költői megfelelőjének gondolt. Képversekkel, akrosztichonokkal, anagrammákkal bíbelődött, s próbált irodalmi rokonokat találni, szert tenni olyan elődökre, példaképekre, akik a hasonló, rejtett jelentésekkel operáló művek specialistái voltak. Többször is elolvasta például Edgar Allan Poe A műalkotás filozófiája című esszéjét, és amikor megtudta, hogy egy ízben az amerikai író is használta az Útisz álnevet, egészen föllelkesült. Talán nem köztudott, hogy 1845-ben, a New York-i Evening Mirrorban Poe nekitámadt Henry Wadsworth Longfellow-nak, plágiummal vádolva meg a köztiszteletben álló költőt. Longfellow nem válaszolt a méltatlan vádakra, egy idő után azonban Outis (ejtsd Útisz) néven valaki védelmébe vette Longfellow-t és megcáfolta a plágiumot. Akkor nem tudta senki, ki lehetett a titokzatos jóakaró, csak másfél század múltán derült fény a rejtélyre: Senki, azaz Outis-Útisz nem volt más, mint maga Edgar Allan Poe. A támadó és a védő ugyanaz a személy.

Bruno-Stefi-Ruszki-Útisz A műalkotás filozófiájából ugyan valami olyasmit olvasott ki, hogy az íráshoz mindenféle ihlet, ájult révület meg lila köd nélkül is neki lehet ülni, s ezt kezdetben bátorításnak vélte, sokszor idézett bonmot-ja azonban (amely képzőművészeti tevékenységére vonatkozik, ám nyilván írói szándékait is jelzi) ellentmondani látszik a tanultaknak. „Vannak dolgok, amiket el tudok elképzelni és le tudok rajzolni. Vannak olyanok is, amiket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Az igazi kérdés: le tudom-e rajzolni azt, amit nem tudok elképzelni? Már egyedül csak ez érdekel!” 

(Ide kattintva a Napút többi önszócikke is olvasható.)

A LÁTVÁNY CSAK KIINDULÓPONT

Néhány mondat Rubik Ernő megnyitóbeszédéből:

A téma a kocka, ez az ősi geometriai forma. Jómagam, mondhatnám, hogy valamelyest kötődöm ehhez e formához (nevetés), ezért aztán elég hosszan tudnék beszélni a természetéről, az érdekességeiről, de most arról a szemléletről szeretnék inkább szólni, ami Orosz István műveiben megnyilatkozik. Ezek olyan grafikák, olyan képek, amiket jó és tanulságos nézni, mert arról beszélnek, hogy az, amit látunk, mennyire tőlünk függ. A vizualitás életünk meghatározó eszköze, amin keresztül megismerjük a világot. És ennek a megismerésnek sok érdekes kacskaringója van. Az, amit látunk vajon tényleg ott van-e, azt látjuk-e, ami ott van, vagy éppen valami mást? A látvány az agyunkban jön létre, egy folyamat eredményeként, ami rendkívül érdekesen alakul, és ennek egy külön területe, amikor elbizonytalanodunk a látványban, hisz nehezen tudjuk értelmezni azt, és ez a bizonytalanság megmozgatja a fantáziát, kibillent a megszokott háromdimenziós világból, és a visszatérés mindig nagyon tanulságos. Ezek a képeken valójában nem optikai csalódások, sokkal mélyebbek azoknál, és ezért sokkal igazabbak is. Amikor mást látunk, az nem azt jelenti, hogy tévedünk, hanem azt, hogy többet látunk, mint ami ott van, fölépítünk valamit, a látvány csak a kiindulópontja ennek a valaminek, az igazi eredmény az bennünk jön létre. 

(A Kockázatos címet viselő kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban április 9-ig, keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között látogatható Pállfy László Kockázatos című kockagyűjteményével együtt. A mellékelt fotók is Pállfiy Laci kamerájával készültek.) 

 

KOC-KÁ-ZA-TOS

Két kocka-kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban: Pállfy László játékkocka gyűjteménye, illetve az én „paradoxonometriának” nevezett rézkarcaim és deszkaszobraim. A megnyitót február 17-én, pénteken 3-kor Rubik Ernő tartja, ugyanúgy, ahogy három éve Kecskeméten. (Az akkori „Tér-játékok”című utcatárlatról ide kattintva olvashatók részletek.)  A Múzeum a régi Óbuda központjában, Krúdy Gyula egykori házában, a Korona tér 1. szám alatt található. A kiállítások április 9-ig lesznek nyitva.

BONAKONSZAR

Végignyálazom az El libro de los seres imaginarios-t, de nem találom a bonakont. Bonnaconként és bonazuszként sincs ott. Ha Borges nem tud róla, akkor talán nincs is? Pedig de. Sokat bajlódom mostanában az idősebbik Pliniussal, aki rinocérosz ügyben megkerülhetetlen, mi meg Horkay Pista barátom társaságában épp egy rinót kerülgetünk, szóval Pliniusnál, a Naturalis Historiában előkerül egy bonakon-szerű állat, ő azt mondja bonasus a neve és leír valami unalmas vadmarhát. Szerencsére megtalálom Arisztotelésznél is, aki végre mindent tud róla, oly élethű a beszámolója, hogy kétség sem fér hozzá, személyesen találkozott az állattal. Hogy e találkozás egyáltalán nem volt veszélytelen, az rögvest kiderül. A Trákia hegyeiben, azaz a Balkán-félsziget déli, délkeleti részén élő erős, bölényszerű, sörényes állatnak először a csavaros szarvát írja le, ami inkább dísz, semmint harci eszköz. Arra, hogy szurkáljon vele, nincs is szüksége, rendelkezik ugyanis egy sokkal hatékonyabb fegyverrel, a bonakonszarral. A megtámadott egyed egyszerűen lekakálja támadóját. Arisztotelész szerint az állat ürüléke oly maró és égető anyag, hogy szörnyű kínhalált hal, aki érintkezik vele. (Megnyugtatásul: a békén hagyott bonakonok ártalmatlan trágyát is képesek üríteni.) Arisztotelész tudománya zömmel középkori kódexekben maradt fenn és e könyvekben sok remek ábra is van, köztük pazar bonakon-képek. Hogy az illuminátorok jártak-e a bonakonok földjén, találkoztak-e valódi hús-vér bonakonokkal, azt legföljebb találgatni lehet. Néhány illusztrációról, például arról, amelyiken orrát és fülét betapasztva menekül két vitéz a megzavart bonakon elöl (mögül), azt hiszem, hogy valóságos élmény ihlette, Arisztotelész ugyanis a bonakonszar förtelmes bűzéről és kilövellésének mennydörgő hangjáról nem tudósít, ezek már vakmerő grafikus kollégáim tapasztalásai. 

FIKCIÓ, DE NEM REGÉNY

A Forrás folyóirat decemberi száma közölte Illyés Mária elemzését A követ és a fáraóról. A bevezetőben írja: Legjobban a címlap rajza igazíthat el bennünket.  Ezen a szerző nézőként helyezte el önmagát ifjabb Hans Holbein körvonalakkal fölidézett festményének belső terében. A kép vázlatos rajzába belecsúsztatott múzeumi padon, nekünk háttal, a festmény alakjaival szemben ül, de a kép szereplőivel ellentétben nem síkszerűen, nem kétdimenziósan jelenik meg, hanem térillúziót keltő, hangsúlyos rövidüléssel, úgy, hogy a fehér, csillogó réteggel bevont pad még jobban kiemeli alakját. A szerző a festmény nézőjeként valószerűbben, kézzelfoghatóbban van benne a Holbein-kép terében, mint az azon ábrázolt két figura. Ez a rajz kiválóan összefoglalja a könyv lényegét. De vajon a festmény terében önmagát ennyire plasztikusan láttató szerző ott van-e a 16. századi mű szellemiségében mentalitásában is? Erről szeretnék szólni. 

A teljes írás - Illyés Mária elemzése - ide kattintva olvasható el. 

SZÉLJEGYZET EGY SZOBORHOZ

Jöjjön a fagy, melegítsen! – Nagy Gáspár sorával köszöntöm önöket: ha nagy a hideg (most nagyon nagy), ösztönösen egymáshoz húzódunk, de ne felejtsék, a költészet is éppen erre való: hogy varázskört rajzoljon körénk, s e körben közelebb kerüljünk egymáshoz. Hogy melegedjünk.

Értettem-e vajon a verseit eléggé, a szavakat és a csöndeket, amelyek egyszerre voltak horgonyozva rövidülő téldélutáni árnyainkhoz és ama égigérő kút jégpikkelyes magasához. Vajon tudtam-e, mire gondol, amikor felolvasta:

vége lesz ennek a híg melónak/ jönnek érted a szabad napok/ áthúzod csöndben összes versedet/ megérted miért szabadrabok.

Elhadartam persze a leckét, rabok legyünk, vagy szabadok, és elő is kerestem azt a kövér Bodoni fontot, Heckenast mesterét, amellyel egykor a Talpra magyart nyomtatták. Talán azért bízta rám a könyvborító rajzát Nagy Gáspár, mert a paradox szóösszevonás és az én lehetséges-lehetetlenre rajzolt ábráim közt rokonságot látott. Aztán elkezdtem lassan fölfogni az üzenetet. Elkezdtem? Ugyan. Máig küzdök vele.

Megrajzolja-e vajon a szobor is a maga varázskörét? Közvetítheti-e azt az összetartozás érzést itt Keszin, széles e hazában és messze mindenütt, ahol magyarok élnek, azt, amit a költemények sugároznak? A leírt szavak aligha spórolhatók meg általa. A betűk boldog könnycseppjei és a verseket záró csöndek sem. Akik ismerték Gazsit, azok persze a tekintetét fogják lesni, s valami személyes emléket keresnek, de hát van, amit egy szobor nem tud igazolni, meg hát nem is a dolga, hogy tudósítson a szőlőlevélzöld színű szemről, a márvány fogzománcról, és a halántékdob, a koponya kehely, a tükör mélyén rögzített szomorú szájszél, vagy a mosolyelágazás felidézésére is csak az olvasókkal együtt vállalkozhat. Ahogy a kihajtott nagy versgallért is csak akkor látjuk, ha folytatni tudjuk:   

Mert minden igaz költő-halánték
hatalmasoknak csupán csak játék 

A szobrász megállított pillanata perspektíva múltra és jövőre. A szobor csak látszólag cezúra az idő-lénián, valójában a még be nem következett és a már elmúlt faktumok kelyhe, s a szobrok kő-nyelve így legalább annyira metafizikus, mint amennyire kézzel tapinthatón reális.

Mi persze, ismerősök, életkort rendelünk majd a fiatalemberhez, a suhanc költészhez a helybenzsákbanfutós időt, amikor a foci még fűzős volt, a korszak viszont már szelepes. A korszak, amiben az volt a gyönyörű, hogy tétje volt, mit mond a mű, vagy mit rejt el …

Én már láttam a most még elrejtett szobrot, és bele tudtam látni Gáspár evangéliumi szelídségét és konok következetességét is, ahogy céltáblaként állt ki a versek mellé az írástudók felelősségét magától értődő természetességgel vállalva, sőt hirdetve. Aztán –  Múlik a jövőnk, konstatálta és tovább lépett az égi focipályára, ahol a sehová iktatott szél fújdogál.

Köszönet a szobornak, hogy közvetíti a fentről küldött néma üzenetet, és sugározza a Haza a magasban varázskörét. Hála az értő szobrásznak, Oláh Katalinnak, hogy vésője nyomán spirituális geometria tágul e faragott kőarc köré. Hála az avató felebarátoknak – nektek, önöknek – hogy tábora van a szavaknak. És köszönet Budakeszinek, hogy őrzi a városban otthonára talált költő emlékét. Egy olyan sort választottam végül, amelyet Nagy Gáspár egy másik szobor tövében már szavalt, és vannak itt bizonnyal sokan, akik nem csak dörmögve, de énekelve is ismerik: 

Aki a félelmen túli tartomány / dalokra elszánt kölyke, / jól tudja miért e földi ágy, / s miért a csillagok… fölötte.

Ma délután avatták föl Budakeszin Oláh Katalin Nagy Gáspár szobrát. 

p.s.: Nagy Gazsi épp 10 éve halt meg, az akkori, Téefen tartott búcsúztató is előkerült, ide kattintva nézhető meg. 

MEGHÍVÓ

- 1985-ben 5,-Ft. volt egy katalógus ára.
- A megadott címen már mások laknak (valószínűleg a kulcs sincs a villanyóra szekrényben).
- Marci másik cipője később meglett, de azóta kinőtte.
- A kiállítás még áll, január 21-ig lesz nyitva.