Jókai képzőművészeti érdeklődését érinti egy, az elemzők által többnyire elhallgatott, vagy szemérmesen mellőzött esemény, amelyet Feszty Árpádné Jókai Róza írt meg A tegnap című memoárjában. „A hatvanöt esztendős Jókai, - az én Pápim, aktokkal veszi körül magát!” Egy külhoni műkereskedőtől érkező csomagot véletlenül a nevelt lány nyitott föl, s benne „Giorgione Vénusza. Tizián Danae-ja. Rubens Páris itélete. Michelangelo Lédája. És még sok, sok Vénusz, Nimfa, Danae és Léda, - vagy hetvenöt-száz darab. És mellékelve egy levél: Remélik, ezzel is meg lesz elégedve, úgy, mint az első szállítmánnyal, s ha parancsolja, pár hét múlva küldik a sorozat harmadik részét, a modern mesterek akt-remekeit.” Hogy az idősödő, első feleségét elvesztő írót érdekelni kezdték a női aktok, az képzőművészeti tevékenységének megváltozásából is kiderült. Szobrokat kezdett faragni, méghozzá meztelen nőket. Az elefántcsontból, tajtékkőből és fából faragott kisplasztikák alapján biztosak lehetünk benne, hogy a Jókai Róza által sebtében és pirulva átlapozott képek – vagy a később érkező „modernek” – közt Ingres aktok és odaliszkek is voltak. A legjobban sikerült Jókai szobor szinte pontos, háromdimenzióssá alakított másolata Jean-Auguste-Dominique Ingres többször és több változatban megfestett Angelikájának.
Részlet Fesztyné könyvéből:
Hogy is kezdjem?
Hogy is volt, - mikor először ült a lelkemre az a szomoru sejtelem: hát az én Pápim se kivétel? Ő is alá lesz vetve a mindenség örök törvényeinek?
Az ő lelkét is messzi, homályos utazásokra viszi majd az a mindent kifejlesztő és mindent elhervasztó titokzatos erő?
Ha papa nem volt Pesten, - rendesen megbizott, hogy a nevére érkező csomagokat bontsam fel s ha valami fontos érkezett, - küldjem utána.
Mert hiszen, mint másnak a levelek, naponta érkeztek a cimére az ország minden vidékéről, lelkes honfiak és honleányoktól a legkülönbözőbb dolgok, dobozban, zsákban, ládában, tekercsben stb.
Akinek különösen szép virága nyilott, - gyümölcse termett, - küldött belőle neki.
Névnapra, születésnapra, karácsonyra, ujévre, husvétra, minden elképzelhető ünnepre, tán még hosszunapra is stikkoltak, varrtak papucsokat, hálósapkákat a lelkes olvasónők.
Aztán küldtek vadat, kompótokat, fajcsirkéket, nemes kutyakölyköket és (jaj, ezt legelől kellett volna mondanom) családi irattárakból érdekes, hiteles adatokat regényei irásához, - stb. stb.
Egy ilyen alkalommal (azt hiszem, Abbáziában volt) a lelkesedési megnyilvánulásokkal együtt egy külföldi csomag is került a kezembe.
Valamelyik müncheni vagy drezdai műkereskedőtől - régi mesterek reprodukciói.
Nagy örömmel bontottam fel.
Giorgione Vénusza. Tizián Danae-ja. Rubens Páris itélete. Michelangelo Lédája. És még sok, sok Vénusz, Nimfa, Danae és Léda, - vagy hetvenöt-száz darab.
És mellékelve egy levél: "Remélik, ezzel is meg lesz elégedve, ugy, mint az első szállitmánnyal, s ha parancsolja, pár hét mulva küldik a sorozat harmadik részét, a modern mesterek akt-remekeit."
Velem megfordult a világ.
A hatvanöt esztendős Jókai, - az én Pápim, aktokkal veszi körül magát!
Jókai, aki a nőkre régen, régen rá se néz, - akinek finom, tejfehér, gyermekbőr-hamvasságu arca ugy elpirul, ha tréfálódznak vele, - aki ugy járkál a lüktető szenvedélyektől izzó életben, mint valami tisztes, nyugodt, rózsaszirmokból összefujt, egy érintésre szétfoszló öreg mesekirály... a virágok, madarak lelke, fülemilék apja: magányos óráiban női testekben gyönyörködik, - szerelemről álmodik?
Akkor okosabbnak kellett volna lennem.
Pedig nagy leány voltam már.
Szólhattam volna a barátainak.
Nem tudtam. Szégyeltem. Fájt. El akartam felejteni.
Milyen ostobaság!
Milyen rossz pszichológia!
Hogy képzelhettem, hogy az, aki olyan izzó szinekkel festi a női szépséget, - nem álmodik is még róla?
Amig álmodik - joga van hozzá.
Joga, szüksége van illuzióra, örömre.
Miért szégyeltem én világosan látni?
Akkor ugy hatvanöt éves lehetett.
Akkor meg kellett volna házasitani.
Miért szégyeltem én világosan látni, - és miért félt Ő őszinte, bizalmas lenni?
És miért temettem el annak a csomagnak az emlékét, miért nem beszéltem róla később az urammal?
Miért képzeltem végre, - hogy álmodtam az egészet és miért lettem ujra olyan hiszékeny, mint azelőtt?
A Sorsa akarta így?
A Jókai Sorsa?
Száz kérdőjel - felelet nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése