Anyu ma lenne 99 éves, noha a fáma úgy tartja, talán nem is 15-én, hanem 14-én született; csak az apja, akit Nicsovicsnak hívtak, aztán inkább Nitsovitsnak, mert úgy magyarosabban hangzott, kokárdás-pityókás jókedvében ráparancsolt a bábaasszonyra, hogy inkább az ünnepet írják a hivatalos papirosra. (Húgom esetében, aki szintén március 14-én született, efféle lazaság már nem volt elképzelhető; ő már egy szigorúbb korszak gyermeke.) Jól ki is nyomtam a mellem, vegye észre a drágalátos miniszterelnök, hogy nem az átlagos masnit viselem, mint a többi díszember. Olvassa csak el: ANYU, hátha rájön magától is, miért van odapingálva a kokárdámra. Elmondtam volna, csak hát nem kérdezte, sőt meg is mutattam volna, hogy ott ül az üvegkalickába zárt szentkorona mellett (köszönöm Istvánfi Gyula, hogy helyet cseréltél vele), ő az, akinek a nagyothalló készüléke össze-összegerjed a parlamenti mikrofonokkal, s az ünnepi beszédből úgy sípol ki némely szavakat, mintha a jó ízlés cenzúrája őrködne a kupolateremben. Na, de legalább emlékezetes volt az esemény (a Kossuth-díjak 2011-es átadása). Nekem legalábbis az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése