HAJDINÁSKODOM

A csongrádi mesemondónál, Palásti Annánál (1889-1957), pontosabban a meséit lejegyző Katona Imrénél találom a szót: hajdináskodni. Ahogy leírom, alá is húzza nyomban a Word javítóprogramja: ilyen szó pedig nincsen. Már én is kezdtem elbizonytalanodni, Kárpátaljáról származó nagyanyámtól ugyan sokszor hallottam, amikor kisfiúként nagy magabiztosan valami kihaénnem emberkedésbe fogtam, na ne hajdináskodj, de másoktól soha. Faggattam író, költő barátaimat, még a beregi népköltészet bölcs gyűjtőjét is megkérdeztem, de nem ismerték a szót. Az Erdélyben haricska, másutt tatárbúza néven is emlegetett hajdináról persze mindenki tudott, sőt a hajdinakása, a hajdinalepény ismeretével sem volt gond, de az igét nem hallották. Lehet, hogy nagymama sem otthonról hozta, Trianon után az Alföldre került, a tiszazugi Csépán élt, Csongrádtól nem is messze, ott tanulhatta meg a hajdináskodást, ami, legalábbis úgy képzelem, önálló szó. A növény és az ige közt csak véletlen, formai egyezés lehet, nem kell köztük tartalmi összefüggést keresni. Hangulatfestő szónak hiszem, a szó hangzása nagyon is emlékeztet arra a hadováló, betyárkodó, duhajkodó gesztusra, amiért nagymama rám szólt: Istvánka, ne hajdináskodj már annyit!