ITT A HATTYÚ FEKETÉRE SÜTÖTT VÉRE!

A Vigadóban, a Nagy Gáspár és Szokolay Sándor emlékére rendezett konferencia után felszöktünk két emeletet, hogy megnézzük Berki Viola kiállítását. Gyönyörű! Készültünk rá, ismertük sok munkáját, tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, mire számíthatunk, mégis elképedve, órák hosszat bolyongtunk Dórával a két teremben, a festményekében és a grafikákéban. (A két teremőrt leszámítva magunk voltunk.)  Kedves Utisz Blog olvasók, remélem, ti is szeretni fogjátok. Idemásolom Nagy László versét, meg a benne megidézett egyik rajzot a csokros fával…  

Úgy láthatok Violára

hogyha nézek írott képre.

Kitálalva itt a hattyú

feketére sütött vére.

Föltekinte csokros fára,

ahány asszony, annyi szoknya,

cifra zsivány függesztette

hogy lábukkal harangozna.

Hó nem lehet egymagában,

kormot fujnak rá a kürtök,

csípők, hajak farsangjára

hág a csonka gyász-csütörtök.

Viola a bibliásom,

tábor indul, mennyi lábnyom,

göndör főkön űl Jehova,

ring mint ruganyos diványon.

Tart a menet mindörökké,

megtüzdelve tőrrel, érccel,

fegyverek közt érvelünk mi

az Énekek Énekével.

Higgyük-e hogy itt a hajnal,

ha jön fölnyitott erekkel?

S fölfordul az üveghintó

nagy kokárda-kerekekkel?

Nyulfület a holdvilágba,

bölényt a megbontott ágyba,

drámát agyvelőnkre hímez

Viola kezének árnya.

Ráadásul néhány rinocérosz - mert Viola természetesen rinókat is rajzolt: