2017. szeptember 27., szerda

TAMÁS



Az író nem általában ír, hanem valakinek ír. Van néhány olvasó, akit odaképzel a kézirata vagy a könyve mögé, az olvasólámpa alá. Vagy van egy. Nekem ő volt az. Pontosabban olvasott, okosabban, alaposabban, mint ahogyan írtam. Épp egy éve a gödöllői könyvtárban volt egy könyvbemutató. A Sakkpartiról beszélt, oly világosan, tömören, mégis minden összefüggést föltárva foglalta össze, hogy én is akkor kezdtem el megszeretni a könyvet. A saját könyvemet. Pedig általában szigorú volt. Mondta azonnal, ha nem tetszett valami. Sokáig ellenezte, hogy írjak. Grafikusnak tartott (legtöbb könyvéhez tőlem választott címlapot), úgy vélte, túlságosan ismert rajzoló vagyok ahhoz, hogy írónak vagy költőnek elfogadjanak. Képzeld el, ha például Spiró egyszer csak festeni kezdene, mindenki lekezelően veregetné a vállát, bármilyen zseniálisak volnának is a képei. A Szent Rinocérosz gyermekeiről néhány hete ezt e-mailezte: …nagy élvezettel és sok tanulsággal olvastam korántsem melléktermékeket tartalmazó könyvedet. X-ről, Y-ról tőled tudtam meg az igazán lényegeset. Ami pedig a nyelvezetet, gondolat-járást illeti: a szó- és betűvarázs mindig lebilincsel. Különféle nyelvi játékaidat, sorformáidat nem győzöm csodálni. Anagrammát - igazit, ciklikusan - Szécsi Margit tudott és Buda Ferenc tud irodalmi nívón alkotni; te méltó társuk vagy. Új kötetünk véletlen párhuzama: Kassról mindketten írunk. Az irodalom mellett a fociban is otthon volt. Előre megmondta, hogy kiejtjük a norvégokat. Senki se hitte, ő viszont tudta. Egyszer meghívott az Üllői útra, még a régi FTC pályára egy Fradi-Honvédra. Tapintatosan nem a B középre vette a jegyet, tudván, hogy gyerekkorom óta Honvédos vagyok. Múlt szombaton 3:1-re nyert a Fradi, ráadásul Kispesten. Ha hazaérek Párizsból, fölhívom, hogy gratuláljak – gondoltam. A repülőtérről jövet láttam a mobilon, hogy meghalt. Tamás. Tarján Tamás.

Nincsenek megjegyzések: