KARI 70

Remek album jelent meg az épp 70 éves plakátművész Kari Piippo munkáiból. A könyv egyik írása az a megnyitó szöveg, amelyet 2009-ben Kari pécsi kiállításán mondtam. Természetesen csak a finn és az angol változat van a könyvben, de most idemásolom az eredetit, hogy magyarul is megmaradjon. Isten éltessen Kari!

Kari Piippo finn plakáttervező grafikus pécsi kiállítása elé
Kari Piippo szerint, amikor Einstein rájött, hogy a világegyetem minden csodájával együtt leírható egyetlen képlettel: E=mc², korántsem dőlt hátra; azon kezdett töprengeni, vajon milyen betűtípus, Futura, vagy Antikva illene jobban a felfedezés közzétételéhez.  A tömeg-energia ekvivalencia tételét nyilván bonyolultabban is le lehetett volna írni és körülményesebben is el lehetett volna magyarázni; a képlet megfogalmazása azonban éppen így, a benne megjelenő elegancia révén válik elbűvölővé, sőt sokunk számára épp ez az egyszerűségbe rejtett esztétikum teszi szerethetővé, talán még érthetővé is a dolgot.  
És valahogy a plakátokkal is így van. Az igazi plakátokkal, a Kari Piippo féle plakátokkal.  Az egyetlen, a végletekig leegyszerűsített, a tovább nem tömöríthető képlet színtiszta manifesztációja mindegyik.  Éppen eszköztelenségükben rejlik a titkuk. Ott kezdődnek, ahol a szavak befejeződnek. Természetesen örülök, hogy Kari Piipponak, akit nagyszerű művésznek és jó barátomnak tartok, én nyithatom meg a kiállítását, de érzem a vállalkozás nehézségét, sőt a benne rejlő feloldhatatlan paradoxont is. Lehet-e a vizuális kommunikációt verbálisan kommunikálni? Szabad-e? Illendő-e? Van némi gyakorlatom abban, sőt olykor tanítok is ilyesmit jobb sorsra érdemes diákjaimnak, hogy egy más médiába áttéve is ki kell tudni fejezni magunkat, meg kell jeleníteni a képet szavakkal, le kell fordítani az üzenetet; a gyakorlat azonban igencsak más. Gondoljanak csak bele, milyen körülményes lennék, ha elkezdeném magyarázni Kari 1986-os Piaf plakátját.

A rivaldafénybe állított, összedőlni rendelt betűtorony esendőségében, az A betű hullámzó kiválásában egyszerre van ott a színpadok világának csillogása és az énekesnő személyes tragikuma, sőt én még valami megmagyarázhatatlan módon a sanzonok fáradt, rekedtes hangját is kihallom a rajzból. Egy másik jelentős munka, amely szintén szerepel a pécsi tárlaton, színházi plakát, Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjához készült. A vállon átvetett fekete párduc jelképi erejéről még csak lehetne elfogadható mondatokat kreálni, talán arról a formai bravúrról is, ahogyan egy pozitív alakzat körvonala kihasítja egy negatív forma sziluettjét, de hogy önthető szavakba az, ahogy a plakát egyetlen agresszív színeként a szájrúzs vöröse elkapja és fogva tartja a tekintetet, s a 20 éve látott színdarab abszurd tragikumát azonnal feléleszti. Willy Lomannek, Arthur Miller ügynökének egész sanyarú életét el kellene ismételni, ha a plakáton megjelenő tégla-súlyú bőröndöt mondatokkal akarnánk kiváltani, ahogyan a Hamlet plakát H-t formáló embléma-sírgödörének partjára is legfeljebb a “lenni vagy nem lenni…” mindegyik betűjének iskolás százszor-leírásával, bebiflázásával  merhetnék odaállni. Igen, egyetlen pontosan húzott vonal, jól megválasztott szín, okosan elhelyezett forma gyakran szavak, mondatok százát képes helyettesíteni. Legtöbbször azonban a szavak sokaságával sem érhetünk célt. Mit lehetne kezdeni azzal a szögletes síklappal, amely egy panda arcából plakát formát kimetszve a művész kínai workshopját reklámozta, ide-oda ugráltatva a néző képzeletét az állat, az állat rajza és a rajzból készített plakát három igencsak különböző gondolati szintet képviselő imágója közt. Tiszta geometria és tipográfia, ráadásul még a színek jelentéstartalmáról is lemondva. Aki a Chaumont-i plakátfesztivál alkalmából készült munkát megpróbálná a szavak nyelvére fordítani, annak nyilván a képi reprezentáció különféle megnyilvánulásairól illene értekeznie, a fény és az árnyékvetés, a tükröződés és a perspektíva összefüggését kellene taglalnia, de jobb, ha bele sem vág, hisz a plakát már mindezt elmondta a saját nyelvén, világosan, tisztán, magától értetődő egyszerűséggel. We are Them, They are Us. Mi ők vagyunk, ők mi vagyunk. Az egyik Kari Piippo plakát szövegét idéztem, a rétegelt, filozofikus mélységű üzenet bizonyára kibontható lenne verbálisan is is, de az emblematikus plakátrajzot látva már fölöslegesnek érezzük.
A plakát is, ahogy minden műalkotás a tartalomnak és a formának az egységét jelenti. Természetesen csak a tartalmuk fordítható át szavakra. A fontosabb felük, a formájuk soha. A zenének, amely a legtisztább műnem, csak formája van, ezért sohasem mesélhető el. Képesek vagyunk megérteni, átérezni, elszenvedni akár, de lefordítani lehetetlen. Kari legtöbb plakátja éppen a zenei absztrakcióhoz áll közel. Az Etela-Savo-i régió plakátján a színek és a ritmusok dominálnak, s hogy egy tájképre is asszociálhatunk, már szinte lényegtelen.  A tájélmény volt a távoli kiinduló pontja legfrissebb művének, a pécsi kiállításhoz készült grafikának is. Voltaképpen egy sokszor kijátszott közhelyet idézett meg, szerencsére azonnal idézőjelbe téve: az „ezertó országát”. A plakát átiratot már csak az egymásba harapó pozitív és negatív formák absztrakt versenye, a felhő puhaságúvá szelídülő sziget alakzatok ritmusa, a színek fanyar kontrasztja, az előtér és a háttér szemtévesztő helycseréi, különös optikai illuzionizmusa dominálja. Hosszasan nézvén a plakátot, eszünkbe juthat, s ha eszünkbe jut, már értjük, érezzük is, sőt - grafikusok lévén - talán magunkat is a helyszínre képzelvén mondjuk tovább a Kari Piippo által írt  meditatív üzenetet: Az én titkos tájam a grafika, el tudok benne veszni, de olykor új területekre is bukkanok, olyanokra, melyeknek létezéséről fogalmam sem volt. 
Szeretettel köszöntjük Magyarországon a finn művészt. A bemutatáshoz tartozik néhány száraz adat is: a Műszaki Főiskola grafikus designer szakán végzett 1967-ben Helsinkiben. Elsősorban illusztrációval és plakáttervezéssel foglalkozik. 1989-1997 között a helsinki Művészeti Akadémián tanított. Jelenleg Mikkeliben él, ahol 1987-ben alapított stúdióját vezeti. Sok egyéni és csoportos kiállításon vett részt hazájában és külföldön, illetve előadásokat tartott és grafikai alkotóműhelyeket vezetett Ausztráliában, Kínában, az USA-ban és Európa számos országában. A 80-as évektől több nemzetközi plakátkiállítás zsűrijében vett részt, 1994-1998 között ő volt az elnöke a Plakát Biennálénak Helsinkiben. Tagjai közé választotta az AGI, jelenleg ő a finn szekció elnöke. Kari Piippo több magyarországi tervezőgrafikai eseményen, illetve kiállításon is részt vett. A Magyar Millennium című nemzetközi plakátszimpózium egyik résztvevője volt; ő válogatta a 2001-ben megjelent Plakátok Magyarországról című könyv, illetve a könyvvel párhuzamosan megvalósult dániai magyar plakátkiállítás anyagát; a 2008-ban Pécsen rendezett nemzetközi plakátfesztivál fődíjasa volt, a mostani tárlat ennek az eseménynek a folyománya.
Isten hozott Pécsen Kari, köszönjük, hogy itt vagy, köszönjük a kiállítást, gyere máskor is.  A kiállítást ezennel megnyitom. (Orosz István)