2014. október 31., péntek

++




A szaruhártya először beszárad,
majd szalonnásan elhomályosul,
az érfalakon áttör és kiárad
az alvadó vér s a bőr alá nyomul.

Vándorló foltok és szeszélyes ábrák,
olyanok, mint egy térképrajzolat,
a fekvő testet lassacskán bejárják
és megfestik az alsóbb tájakat.


Az izomtónus hirtelen kienged,
aztán pár óra, és merevvé válik,
rigor mortis, mondják, beletelhet
két-három nap a hajlíthatóságig.

Fényét veszti a bőr, lassan elfehérül,
majd zöldesbarna lesz és püffedezni kezd,
kelések nőnek felszínén és végül
mind fölfakad és gennyes lét ereszt. 

A borosta még pár napig majd sarjad
s úgy látszik, mintha néhány sejt is élne,
a testben élő organizmusoknak
mert koránt sincsen egy csapásra vége.

A pórusokban megtelepszenek
és kifejlődnek lárvák és peték,
a málladozó hús alól szelek
böffennek föl, s bár nyúlós váladék

gátolja őket, egyre több kukac
indul meg benn, a bőr túloldalán;
látni kintről, hogy mozdul egy kupac
s odébb csúszik pár ujjnyival talán.

Már nagyobbak is akadnak közöttük,
van példány, ami hernyó méretű,
a felpuhult felszín alatt a testük
kanyargós  útja jól  követhető.

A természetes nyílások iránt
törekszenek, az orrüreg ilyen,
a fül, a szem s a száj, amelybe már
nem fér a nyelv s kibuggyan hirtelen.

A rothadások bűzös gázai,
a puffasztó és feszítő szelek
megnövelik a belnyomást, ami
kilöki lassan mind a két szemet.

A csontvázat már nincs, mi összetartsa,
elvál egymástól mindegyik elem,
koponya gördül eltört álkapocsra
s a csigolyák közt sárga fű terem.

A bőr akkorra már elfeketül,
ráköt a csontra aztán lepereg,
áttetsző, laza hámladék terül
rétegesen szét: könnyű szövetek

szakadnak alá és bemosódnak,
ha feltör a víz vagy elolvad a hó,
ízei lesznek a földben a sóknak
s a tengerig szalad velük egy folyó.

Nincsenek megjegyzések: