Első pillantásra úgy tűnik e romos építmény csak áll
eltökélten sorsmérte hosszú történelme örökkévalóságában, a természeti
gondviselés által neki rendelt fával összeölelkezvén. Tovább nézve azonban a
képet, különös misztériummá látjuk átlényegülni a jelenet terét. Vélhetnénk, kilenc hengeres oszlop emeli az előreugró
(konvex) s minden bizonnyal négyzetes tetőzetet, ha viszont a kép aljára
pillantunk, hat szögletes pillért látunk, amelyek az alapzatra támaszkodván kétfelől
tartják a távolba tartó (konkáv) homlokzati elemeket.
Egy vén fa, a kőlapokkal borított tér közepén sorvadozván,
talán ismerheti a rejtély megoldását.
A valóság szürreális
alternatíváit és elképzelhetetlen világokat ismerhettünk meg olyan művészek
jóvoltából, mint René Magritte, Salvador Dalí és M. C. Escher. A messzi
Japánból most egy olyan modern művészre figyelek, Orosz Istvánra, aki talán épp
ennek az örökségnek válik továbbhordozójává.
The ruined structure, at first glance, appears to have stood
resolutely for the entirety of its long but ordinary history, having made
friends with the trees of natural providence.
As I gaze at it, the whole scene resolves itself into a mystery of exceeding strangeness. One would of course assume that the nine circular pillars
above support a probably quadrilateral roof.
Looking at the base, however, there are only six square pillars standing in the tableau, and these hold
up only the two
farthest faces. An
old tree, withered in place in the middle of the flagstone floor, might have the answer to the riddle.
We have been
introduced to surreal alternate realities and worlds unimaginable by
artists such as René Magritte, Salvador Dalí, and M. C. Escher. From far away
in Japan, I have my eye on modern artist Istvan Orosz as perhaps the new
standard-bearer of the genre.
(Shigeo Fukuda, 2007)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése