Hull a
hó, fúj a szél, Dimitrij Lénáról mesél… Nem hittem volna, hogy Moszkváig kell
repülnöm, hogy végre egy igazi Omega koncerten csápoljak. Igaz, hónak és
szélnek se híre se hamva (nagyobb kánikulát képzelni is nehéz), Benkő Laci katonasapkájának
vöröscsillaga viszont (amit otthon csak többszörös idézőjel-kapszulában lehetne
lenyomni az önkényuralmi jelképekre vadászó törvényszolgák torkán), itt oly
autentikus, hogy a metróban egy percen belül ötször szúr szemen. Lehet, hogy a
nosztalgia is segít, de nagyon élvezem a fiúk dalait (naná, hogy jólesik
lefiúznom a nálam is vénebb tinédzsereket). Nem akarok a frissességükkel, a lezserségükkel
meg a kiismerhetetlenségükkel példálózni, de épp olvasom egy barátom
felháborodott e-mailjében, hogy kábé a koncertjükkel egy időben mutatták be
otthon az „összetartozás napjává” átkeresztelt trianoni gyásznapra költött
dalt. (Azt most hagyjuk, hogy miért kell színes pántlikát csomózni oda, ahova
fekete szalag való.) Csokonai, Vörösmarty, Nagy László nyelvén ma így szól egy
miniszteriálisan megrendelt és aztán az egekig ajnározott költemény: "Álmodtam egy
barackfáról, ami alatt mindenki táncol , / Veled
álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten ,
/ Kezeink összeérnek, talpaink
egymásra lépnek , / Szemünkben
a boldogság fénye ég , /Állj be te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred,
/ érezd, hogy a föld szíve
dobban veled, mert mind egyek vagyunk , / Érik már a barack, áldott föld gyümölcse."
Nem akarok
hinni a szememnek, ráklikkelek a sajtótájékoztatóra és kénytelen vagyok a
kétségbe ejtő körítéssel együtt meg is hallgatni. Egy államtitkár
térdére általában nem érdemes kitérni, hacsak nem az a dalt „promótáló” értekezlet
egyetlen értékelhető motívuma (persze túlértékelni azért nem kell azt sem). De bocs a kitérőkért, csak arról akartam írni, hogy mi a csudát keresek másfél éven belül harmadszor Moszkvában. Az történt,
hogy egy itteni bank „promócióját” intéző hölgynek olyan ötlete támadt, hogy
anamorfózisokat fog kiállítani. A bankot Sberbanknak hívják, a hölgyet Kátyának
(térdek rendben), az anamorfotikus hudózsnyik én volnék, az alkalom pedig az az
évente visszatérő szeánsz, amikor a részvényesek összejönnek, hogy
megvitassák, merre menjen a világ, és jutalmul megnézhetnek egy csak nekik rendezett vísztavkát. Mivel
a legnagyobb orosz bankról van szó, az iménti fogalmazás, mármint a világ haladási
irányára vonatkozó, nem is annyira túlzó, mint amilyennek szántam. Ilyen
körülmények közt ne akadjunk föl olyan apróságokon, hogy a titkosnál is
titkosabb a tárlat, hogy az interneten hiába is keresné bárki, hogy összesen
két vendéget csempészhetek be, hogy a többszörös motozás a meglévőnél is komolyabb
misztériumot gombolyít az anamorfizmus műfaja köré, hogy a fényképezőgépeket
már a kapuban elveszik és hogy a kiállítóterem minden szögletében (sok szöglet
van) áll egy hallgatag kopasz, akinek különös drótok
dugóhúzóznak elő a füléből, furcsán dudorodik az öltönye és nem hajlandó
megszólalni semmilyen nyelven. Bizonyára ismeri a táblát és olvasta a hozzá
tartozó feliratot az „Annuskás parkban” (tudniillik, ahol kiömlött a napraforgóolaj
azon a végzetes napon): NE ÁLLJUNK SZÓBA IDEGENEKKEL! Szánom-bánom, de én csak
most találtam rá a parkra is (jelentem, a Berlioz fejét levágó villamost megszüntették, a zugligeti 58-as
likvidálása után ez a legdöbbenetesebb skandalum a villamos fronton!) meg a közeli Bulgakov
emlékhelyre is, ami annak a bizonyos baljóslatú lakásnak, a "nyeharósaja kvartyírának" (Szadovaja utca 302/b. 50-es számú bérlemény) a helyén áll, amelyben
annyi rémség esett meg. A felfedezést egyébként egy Szerjózsa nevű design teoretikus és egy Natasa
nevű könyvkiadói asszisztens könnyítette meg, megmutatták továbbá azt a magazin
épületet, amelyet Rodcsenko reklámfeliratai borítanak, azt a mozit, amelyet
Dziga Vertov tett híressé, azt a házat, ahol Gogol kilehelte a lelkét, azt a
templomot, ahol Puskin esküvője volt, valamint Rjabusinszkij elkonfiskált szép, szecessziós (Moszkvában úgy
mondják, hogy modern) palotáját is, amelybe Gorkij Itáliából hazatelepedett. (Na jó, ha nem derült volna ki, beismerem, hogy csak azért vállalom el újra meg újra a moszkvai jövés-menést hogy a készülő Gorkijos Bogdanovos Lenines könyvhöz adatokat gyűjtsek,... meg persze az adatok mögé élményeket).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése